Főoldal KözügyekKörnyékünk Február 1-jétől vágányzár a Budapest-Belgrád nemzetközi vasúti járat vonalának szerbiai szakaszán

Február 1-jétől vágányzár a Budapest-Belgrád nemzetközi vasúti járat vonalának szerbiai szakaszán

írta: Szabó Árpád
522 views

Fontos értesítés a Budapest-Belgrád nemzetközi vasúti vonalon közlekedők számára, hogy 2019. Február 1-jétől vélhetően egy éven át vágányzár áll be a járat szerbiai oldalán. A Szerbiai Vasút (Srbija Voz) közleménye (melyet természetesen csak 3 nappal a munkáltok megkezdése előtt tettek közzé) szerint infrastrukturális fejlesztések és felújítások kezdődnek a szakaszon, melynek következtében: 

  • teljesen szünetel a vasúti utasforgalom Belgrád és Újvidék között (pótlóbuszok szállítják az utasokat)
  • Újvidék és Budapest Keleti Pályaudvar között pedig csak napi egy vonat közlekedik

Az adott reláción ezért a következőképp alakul a járateloszlás:

Belgrád-Budapest vonalon

  1. A Belgrád Központból Budapest felé, 11:13-kor induló járat mostantól Újvidékről indul, 11:00-kor és csak Kelebiáig közlekedik. Itt átszállás után 14:46-kor indul tovább a járat Budapest felé.
  2. A Belgrád Központból Budapest felé, 21:15-kor induló járat mostantól nem közlekedik.
  3. A Belgrád Központból (Budapest Keletin keresztül) Bécs felé, 7:13-kor induló járat mostantól nem közlekedik.

Budapest-Belgrád vonalon

  1. A Budapest Keleti-ből Belgrád Központ felé, 7:57-kor induló járat mostantól 11:57-kor indul és csak Kelebiáig közlekedik. Itt átszállás után 15:41-kor indul tovább a járat Újvidék felé (és csak Újvidékig közlekedik).
  2. A Budapest Keleti-ből Belgrád Központ felé, 22:15-kor induló járat mostantól nem közlekedik.
  3. A Bécsből (Budapest Keletin keresztül) Belgrád Központ felé, 8:42-kor induló járat mostantól nem közlekedik.

A Zeleznice Srbije (Szerb Vasutak) közleménye itt olvasható: Od 1. februara između Beograda i Novog Sada privremena obustava železničkog saobraćaja

A MÁV (Magyar Államvasutak) közleménye pedig itt olvasható: Menetrendi változások a szerb vasút vonalán

Fontos: az utazás megkezdése előtt mindig tájékozódjon az aktuális forgalmi változásokról!

2 hozzászólás

m 2019-06-02 - 20:18

A pontos/nem félrelvezető cím az lenne: KÖZÜGYEK
INTÉZMÉNYEINK HÍREI
CIVIL ÉLET
SPORT
Főleg ha közügyekről van szó próbáljunk világosan érthetően fogalmazni !

Már a fent emlitett cikk címe félreértésre ad okot:
„Feruár 1-jétől vágányzár a Budapest-Belgrád nemzetközi vasúti járat vonalának szerbiai szakaszán”

A fontos és pontos ÉRTESÍTÉS ez lenne:

A Szerbiai Vasút BEJELENTÉSE szerint
A BUDAPEST-BELGRÁD nemzetközi vonalon
felújítási munkálatok miatt *
2019. február 1-től
CSAK 1 VONAT KÖZLEKEDIK, NAPONTA, mégpedig
CSAK ÚJVIDÉK/Novi Sad/ VASUTÁLLOMÁSIG.

A KORLÁTOZÁS A BEJELENTÉS VISSZAVONÁSIG LESZ ÉRVÉNYBEN! „**
*************************
és adjuk meg az elérhetőségeket, ahol az olvasó leellenőrizheti az értesítést , hiszen ez sem egyszerü: boklászhatunk a különböző nem szinkronizált oldalak között, azon idegeskedve, hogy akkor most van vonat vagy nincs, s ha van meddig/honnan közlekedik? – Nemrég jómagam is kerestem és miután háromszor feladtam a keresést, negyedszerre valahol megtaláltam – valami fura helyen ..
JÖVŐRE egyébként várhatólag érvényes lesz a címben szereplő állítás – ha befejezik a Belgrád-Újvidék szakasz felujitását, kezdődik az Újvidék-Szabadka szakasz újjáépitése és aztán már csak – kérdés hogy mikor, hány év múllva már csak gyorsvasuttal száguldhatunk Budapeste 240 km-es sebességgel óránként Se perc alatt Pestre érünk, és lehet még Hegyesen is megáll a vonat – hiszen új a
LOVCENAC-HEGYES vasutállomás kiépitésére is sor kerül nemsokára ?!

ZELJEZNICA Srbije – a vállalat legújabb neve – INNEN átdob a
ZELJEZNICE* Srbije – a vasutak régebbi neve és honlapja
VAZNI TELEFONI – Информације о реду вожње : +381 11 360 28 99 – ugyanezen az oldalon a
VESTI/Hirek között nem szerepel
A https://www.facebook.com/zeleznicasrbijead/ ?!!
Zeljeznice Srbije JP
Zeljeznica Srbije AD
Sbrija voz?? ez mi
SRBVOZ.RS ?! –
Korisnicki servis: /Ügyvélszolgálat
НОВИ САД (021) 443-199
СУБОТИЦА 800-866-160 (024) 555-606
srbvoz.rs/redvoznje.html – ezen az oldalon : Napomene uz red vožnje – cím alatt NEM TALÁLHATÓ az értesités
http://www.srbvoz.rs/ekarta/ – NEM MÜKÖDIK

Fontos értesítés a Budapest-Belgrád nemzetközi vasúti vonalon közlekedők számára, hogy 2019. Február 1-jétől vélhetően egy éven át vágányzár áll be a járat szerbiai oldalán. A Szerbiai Vasút (Srbija Voz) közleménye (melyet természetesen csak 3 nappal a munkáltok megkezdése előtt tettek közzé) szerint infrastrukturális fejlesztések és felújítások kezdődnek a szakaszon, melynek következtében:
teljesen szünetel a vasúti utasforgalom Belgrád és Újvidék között (pótlóbuszok szállítják az utasokat)
Újvidék és Budapest Keleti Pályaudvar között pedig csak napi egy vonat közlekedik

Szabó Árpád 2019-06-23 - 17:34

Kedves M.!
Linkként ott van cikk utolsó bekezdésében mind a két vasúttársaság hivatalos tájékoztatója, melyeken szerb és magyar nyelven is elolvasható a teljes bejelentés, amelyekből kiemeltük csak a Budapest-Belrád szakaszt érintő részeket.
Üdvözlettel: A Szó-Beszéd Szerkesztősége

Hozzászólások lezárva.