175 évvel ezelőtt, 1849 július közepén a magyar szabadságharc csillaga lehanyatlóban volt, az osztrák és az orosz hadsereg fokozatosan szorította vissza hősiesen küzdő honvé-
deket, de a Délvidéken, Kishegyesen sikerült megfordítani a hadiszerencsét. Guyon Richárd július 14-én a komoly túlerő ellenére legyőzte Jellasics seregét, mely a szabadságharc utolsó győztes csatája volt. A támadásba átcsapó magyar seregek pedig először Kátyra, majd a Dunán túlra szorították vissza a császári csapatokat, így Bács-Bodrog vármegye nagy része felszabadult.
A több száz halottat a három település határában temették el, ahol 1887-ben, elsőként a vármegyében egy emlékoszlopot állítottak a hősök emlékére. Az emlékoszlopot Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulata avatta fel és 1914-ig a csata emlékezete meghatározó volt a bácskai identitás alakításában. A Szó-Beszéd Egyesülettel a jeles al-
kalomra egy háromnyelvű emléktáblát adtunk át, részben azzal a céllal, hogy ez az esemény visszakerüljön méltó helyére a magyar közgondolkodásban. Vannak történészek, akik a nemzetre, mint konstrukcióra tekintenek, melyet a nyelv, vallás, a közös származás mellett a közös történelmi tudat is formál. Elérkezett az idő, hogy a hegyesi csata visszakerüljön a közös történelmi tudatunkba, nem csak települési, hanem tágabb térségünkben és a Kárpát-medencében is.
Köszönöm, hogy a nagy meleg ellenére ilyen sokan eljöttek megemlékezni a magyar történelem e jeles eseményére. A műsor után könyvtár épületében megnéztük a hegyesi csata emlékművének történetét, melyet a Kókai házaspár örökített meg az utókornak.
Köszönettel tartozom a jelenlévők mellett az Önkormányzatnak, akik az emléktábla ötletét a civil pályázat keretében anyagiakkal támogatták, emellett külön köszönöm Gévai Bálint munkáját a designért, Sipos Tamásnak, a faszerkezet megformálásáért és nem utolsósorban a Kommunál munkatársainak, akik a betonozás munkálatait végezték!
