A hatvannégy évvel ezelőtt, 1956. november 4-én történt eseményekre emlékeztünk meg Kishegyesen.
A megemlékezésen Sándor István alpolgármester és Kudlik Zoltán, a szabadkai Nagy Imre Társaság elnöke mondott alkalmi beszédet. Az elhangzott beszédeket az alábbiakban olvashatják.
Tisztelt Megemlékező Közösség!
Ma, november 4-én azért jöttünk össze, hogy megemlékezzünk az 1956-os forradalom végnapjáról, amikor az október 23-án felszabadult magyar lelkeket újra béklyókba zárták és közel kétszázezer honfitársunk kényszerült elhagyni Magyarországot.
A magyarság végzetes történelmi sorsa, hogy valahányszor forradalmat, szabadságharcot indított, nemzeti függetlenségének visszaszerzése céljából, mindig elbukott.
November 4-ét azonban nem hasonlíthatjuk az 1849-es világosi fegyverletételhez, hiszen a november 4-én a hajnalban kezdődő szovjet katonai intervenció ellen nemhogy letették volna a fegyvereket a forradalmárok, hanem ádáz harcot folytattak a kivívott szabadságukat eltiporni bevonuló szovjet katonák ellen.
59 ezer fős haderő vett részt a szovjetek által ellenforradalomnak nevezett szabadságharc leverésében. Nem volt a világosi fegyverletételhez hasonló kényszerbehódolás, a felkelők és az oldalukra állt katonai egységek szembeszálltak a szovjet hadsereg páncélosaival és még november végén is vívták a már reménytelenné vált szabadságharcukat.
A megszállók a legnagyobb pusztítást Budapesten végezték. A harcok során 2500 honfitársunk vesztette életét. A harckocsik ágyúik több száz épületet döntöttek romba. A közlekedés lehetetlenné vált, nem jártak a villamosok sem az autók. Az utak, a járdák és a terek épületromokkal és halottakkal voltak megtelve. A II. világháború szörnyű látványa elevenedett meg újra Budapesten.
Amik történtek november 4-e után, azok viszont nagyban hasonlítottak az 1849-ben történtekre, Haynau rémuralmára. A Kádár-kormány banditáknak, gyilkosoknak nevezte a forradalmárokat. Biszku Béla belügyminiszter megkezdte a forradalom felszámolását, százával, ezrével tartóztatták le a szabadságharcban hősiesen harcoló civil forradalmárokat, nemzetőröket, és juttatták őket a vészbíróságok elé.
A szovjet túlerő végképp szétverte az összes felkelő bázist, a forradalom résztvevői családtagjaikkal együtt százezrével menekültek Ausztriába és Jugoszláviába, félve a megtorlásoktól.
Noha az ’56-os forradalom negatív eredménnyel zárult, DE ebből valahogy végül pozitív végeredmény lett: megmaradás, haza és szabadság. Igazi misztérium ez, amelyet minden nemzeti ünnepünk fölidéz.
Ötödik alkalommal állunk itt a Művelődési Otthon épülete előtt, hogy jelenlétünkkel tiszteletünket tegyük a forradalom hősei és történései előtt. Egyben megemlékezzünk közösségünk azon összefogásáról és cselekedetéről, amely a bajban mindig megmutatkozik. Kishegyes közössége befogadta a menekülteket, segítettek nekik. Befogadta a magyar a magyart. A mögöttem álló épület falán elhelyezett tábla annak állít emléket, hogy ha bajban vagyunk, akkor egymásra számíthatunk.
Megköszönöm figyelmüket és arra kérem a jelenlévőket, hogy a koszorúzást követően mécsesek gyújtásával, emlékezzünk a kivégzettekre, a harcok során életüket vesztett magyar testvéreinkre és mindazokra, akik elkényszerültek hagyni otthonaikat.
Sándor István
