Dačić elvtárs húsvétvasárnapján római katolikus szentmisét látogatott Kishegyesen, a tiszteletes ezúttal is ft. esperes Brasnyó Ferenc volt.
Egy jópofa történet jutott eszembe, amit még Csuka János jegyzett le viszontagságos múltunkból, itt leírja, hogy miként köszöntötte egy kishegyesi rokkant – abban bizakodva, hogy rokkantsági járulékot kap – Nikola Pašićot a Kossuth-nóta dallamára :
„Esik eső karikára
Pasics elnök kalapjára
Ahány eső esik rája
Annyi áldás szálljon rája
Éljen a nagy radikális
Zsiveo Pasics”
Számtalan kérdést vethet fel bennünk a Dačić-történet. Merengésre és tükörbenézésre ad okot. A búskomor, sírva-vigadós magyar attitűd már unalmas. Valójában a többi mindennapi őrületeink mellett nem is rossz, hogy ez megtörtént, mert legalább kristálytisztán láttatja, hogy kik is vagyunk valójában. Újfent a bácskai gerincesség és következetesség példájának lehettünk tanúi. A mi tiszteletesünk megtapsoltatja a soviniszta és istentelen burokból átvedlett katyvasz szocialistának csúfolt européert. Legalja, nincs tovább. Ezt az aktust megmagyarázni nem lehet, vegytiszta szánalom és őrület az egész. Közösségünk tiszteletesétől elvárható lenne, hogy valamennyire tájékozott emberfia legyen, főleg, ha már Isten szolgája. Ha a klérus hivatalos politikája is ez lett, akkor tényleg befellegzett, vagy ahogy a kishegyesi mondaná : tényleg bebxxxot. Nézem a fényképet, ahol Dačić az első sorban ül, a mi templomunkban. Vajon mi járhat ennek a fejében? Unaloműzés, ingyen cirkusz vagy mi a fészkes fene? Értem én, hogy kampány, haknitúra és stb., de azért mégis. Nyugtázhatjuk, hogy nagyon posztmodern a kor, így posztmodern lett a papunk is. Viszonylagos minden, mindent lehet, minden megmagyarázható. Mit mutat nekünk ez a gesztus? Félelmet, megfelelési kényszert, régi jugómagyar-reflexeket, amit a klérusunk sem tudott kinőni? Úgy látszik kinőni ezt nem tudjuk, szerves részünkké vált, lételem. Nekünk tényleg mindegy, hogy Horthy, Tito, Ferenc Jóska vagy Milošević. Simulunk, mint álságos, hazug szerető. Pogány magyarok fogadják itt munkaebédre az Opus Dei prominenseit, mert moslékos vödör lett a világ, mi meg kishegyesiek a világ lekicsinyített mása vagyunk. Mókás miként a média beszámol az eseményről, előzményként a kishegyesi pap tapsvihart rendel el templomunkban az Elvtársnak és csatlósainak. Kisszerű az egész ügy, ezeregy hasonló abnormalitás történik nap mint nap, de igen erős üzenete van, vonatkoztatva múltbéli és jövőbeli (mert olyan is lesz) összeborulásainknak. A kishegyesi Húsvét 2016-os üzenete : álság, hízelgés és nyomoronc lelkület? Sajnos ennyi. Nem vagyok a csontkatolicizmus mintapéldánya, de ez az avantgárd hitfelfogás és lelkület számomra is erős volt. Elvtársakat a megbékélés vagy a jó Isten tudja minek a nevében téríteni, szembeköpni sokadszorra saját magunkat, amikor erre már semmilyen szükség nincs. Vagy mégis van? Az elnézéskérés teljességgel felesleges lenne, mert nem lenne rómailag katolikus. Höhöhö. Ez tényleg a sajátságos és nyakatekert felfogása az összeborulásnak, de legalább megmutatja való énünket.
Mivel mi magyarok oly büszkék tudunk lenni kultúránkra, hogy kimérten nyilvánítunk véleményt, így ezúttal is kikerülhettük a Balkán-komplexusos ordibálást, hadonászást, ellenkezést. Ez a minőség nem fertőzött bennünket. Sebaj : örvendés és tapsvihar. Ez kell nekünk. Megérdemeljük sorsunkat és nyugtázhatjuk szánalmunkat, várhatjuk a jégkorszakot és a következő patinás vendéget.
A díszfogadást és a járulékos költségeket én állom.
Az olvasói levél nem a szerkesztőség véleményét tükrözi. Az olvasó neve és címe ismert a szerkesztőségnek, de kérésére nem tesszük nyilvánossá. Továbbra is várjuk olvasóink észrevételeit. Köszönjük a bizalmat.
3 hozzászólás
Szerintem is at kellet volna venni az anyagot egy parszor hogy bolcsebbnek essen ki az ember MAGYAR-kent !!!!!!!
A fotelért vívott harcban semmi sem szent, és bármi bevethető. Azt hiszem eddig is így volt.
Másik templomokban is jártam ahól a pl. templom búcsún megjelentek kőzségi elnőkők vagy politikusok. Megkőszőnték jelenlétüket és a hivek a mise alatt a szent misére figyeltek teljes mértékben. Tele voltak hittel és szeretettel. Egymásnak béke jobbot nyujtottak. Meg is tampsolták és megkőszőnték jelenlétüket. Sir az ember lelke hogy magyarok akik állitólag nagyon rendessek és büszkék vagyunk magyarságunkra, tőrténelmünkre és kulturánkra ezt tesszük. Hól van előirva ki és mikor mehet be az Isten házába? Sokan azt mondtják olyan jól érzem ott magam és nem azért mennek hogy kritizáljanak. Istenem hova jutottunk?
Hozzászólások lezárva.