154
Kishegyesen is áthaladt a 63. Szerbián Át (Trka kroz Srbiju) elnevezésű kerékpárverseny első szakaszának mezőnye. A versenyzők 12 órakor indultak Zomborból és Topolyán keresztül érkeztek Kishegyesre negyed kettő körül. A verseny idejére lezárták a falun átvezető főutat, az útkereszteződéseket és fontosabb pontokat rendőrök biztosították. A 150 kilométer hosszú első szakasz befutója Újvidéken volt.
Holnap rendezik a második szakaszt Újvidék és Nagybecskerek között, vasárnap pedig a zárószakasz lesz Nagybecskerek és Požarevac között. A versenyen 21 ország közel 100 versenyzője vesz részt.
A képek az alábbi linken tekinthetőek meg: