Főoldal SportEredmények Cékus Noémi beszámolója a 2019-es Nemzeti Vágtáról

Cékus Noémi beszámolója a 2019-es Nemzeti Vágtáról

írta: Szabó Árpád
554 views

„A Nemzeti Vágta a budapesti Hősök terén és közvetlen környezetében az Andrássy úton megrendezett, magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, amely valójában a magyarság határokon átívelő, hagyományőrző fesztiválja. A Nemzeti Vágta több, mint egy lovasverseny, a lovas hagyományok, illetve a magyar városok és falvak ünnepe, melyet évente megrendeznek. A verseny ötletadója és kezdeti időszakában (2010-ben eladta a tulajdonrészét, és az egykori alapítók is kiszálltak a cégből) szervezője Geszti Péter volt, aki az első Nemzeti Vágtát Mátyás király trónra lépésének 550 éves alkalmából, a magyar huszárság emlékének szentelte. Az országimázs jegyében stilizált huszáros ruhát terveztettek a résztvevők számra. A huszárság motívuma azóta is minden évben erőteljesen jelen van az eseményen. „

A kishegyesi Cékus család és lovaik bizonyosan ismerősek lehetnek a helyiek számára, hisz gyakorta látni lovasaikat a falu utcáin elhaladni. Kishegyesen több lótartó – versenyző család is ismert, őket tömöríti az Endukas lovasklub, akinek képviseletében Cékus Noémi válaszol kérdéseinkre egy közelmúltban zajlott verseny apropóján. A lovassportok kedvelői és művelői mindig nagy igazommal készülnek a határon túli magyar lovasklubok számára is versenyzési lehetőséget biztosító, anyaországi Nemzeti Vágtára, melyre 2008. óta évente kerül sor Budapesten, a Hősök terén.

Hányadik alkalommal veszel részt a budapesti Nemzeti Vágtán?

Lovammal, Fickóval immár 3 éve, hogy állandó résztvevői vagyunk a Vágtáknak. És mind a 3 alkalommal továbbjutottunk a Vajdasági Vágtáról Budapestre, a Nemzeti Vágtára. Egyszer még sikerült tovább jutnunk a középdöntőbe is.Édesapám már a legelső Vajdasági Vágtán is részt vett, ami 2013-ban volt. Azóta nincs olyan év, amit ki hagyott volna. Idén ő is harmadik éve már, hogy versenyezhet a Nemzeti Vágtán, Budapesten.

Hány versenyzőt neveztek a Vágtákra?

Konkrétan a mi istállónkból már csak apa és én versenyzünk. Az első Vajdasági Vágtán még a nővérem is indult. A Vajdasági Vágtáról mindig 5 ló és lovasa jut tovább a Hősök Terére. Az első három helyezett és egy szabad kártyás, illetve egy kis huszár. Továbbá meg kell említenem a Kósa, Szabolcski és a Hugyik családot, mivel az ő lovaik már a Magyarországi elő vágtákon versenyeztek.

Ők is nagyon erős lovakkal indultak, eredményesen, így tovább jutottak a Nemzeti Vágtára. Egy Vajdasági lovas, Bálint Denisz is versenyzett a Nemzeti Vágtán. Ők is tovább jutók lettek a fővárosi versenyre.

Vajdaság nem panaszkodhat. Felkészült lovak és lovasok indultak. Így összesen 10 vajdasági résztvevő versenyzett a Nemzeti Vágtán, beleszámítva Fantáziát is, aki a tavalyi győzelmével jogot nyert arra, hogy automatikusan a Nemzeti Vágtán versenyezhessen.Az idei Vajdasági Vágtát Gulyás Szabolcs nyerte Coprával, Szabadka színeiben. A második helyezett Szőke Tamás Londonnal, Adorjánt képviselve. A harmadik pedig én (Cékus Noémi) Fickóval Bácsfeketehegyet képviselve. A Kishuszár Vágtát Hoffmann Evelin nyerte Manóval, Temerint képviselve. A szabad kártya jogát idén Édesapám Cékus Árpád kapta, Bessie nevű lovával, Topolyát képviselve.

Milyen reményekkel vágtatok neki idén a versenyeknek?

Az az igazság, hogy én nem Fickóval szerettem volna indulni az idei évben. Akivel indultam volna ő nem épült fel a sérüléséből és jobbnak láttam ha nem versenyzik. Fickóval csak részt szerettem volna venni. De van hogy történnek csodák.

Olyan szerencsés futam sorsolást kaptam a Vajdasági Vágtán, hogy magam sem hittem el. Simán megnyertük az előfutamot. Majd jött a döntő, ahol felállhattunk a dobogó harmadik fokára. Ezért sem szabad soha feladni, bármi megtörténhet! Nagyon örültem neki, főként Fickóra voltam büszke, hogy mindig a maximumot nyújtja. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó párt alkotunk!

A Nemzeti Vágta fő célja a nemzeti hagyományok ápolása és kapcsolatteremtés, hídépítés az egyes települések és lakosaik, valamint a magyar vidék és Budapest között, Magyarország újbóli felemelése a lovas nemzetek sorába. A három napos rendezvényen a lovak és a lovassportok kapják a főszerepet, valamint a különböző korok korabeli lovasságának bemutatása (például Hadik-huszárok). Az esemény központi eleme a névadó „Nemzeti Vágta”, melyre évente mintegy 100 település nevezi be a lovát és lovasát. A Nemzeti Vágtára jelentkezhet minden magyar önkormányzat, minden határon túli közösség, de akár magánszemély is. A szándék szerint a Nemzeti Vágta országimázs rendezvény, „Magyarország fellendítésének allegóriája” kíván lenni.
A regionális elővágták rendszere biztosítja a versenyek futamainak izgalmait és a magas színvonalát, amelyeknek a legjobbjai a mindent eldöntő budapesti Nemzeti Vágtán képviselhetik településüket

A győztes ló és lovasa az Arany Sarkantyú díjat viheti haza, az őt benevező önkormányzat pedig 5 millió forintot, és egy évre megkapja a Nemzeti Vágta vándor szablyáját. A versenynek egyedi szabályai vannak, 2011-ben a lovasszakma ítélete alapján az angol telivérek az esélyegyenlőség nevében kitiltattak a versenyből.

A Nemzeti Vágtától már kicsit jobban tartottam, hiszen Fickó egy közép kategóriás ló. Ő nagyon gyors de csak rövid ideig. Neki a távlovagló verseny fekszik jobban, ahol mindig eredményes.A sorsolás az, ami elég sok mindent eldönt…hogy kikkel futok. Mikor megkaptuk a sorsolás eredményét, már tudtam kikkel kell majd megmérettetni magunkat. Nagyon erős futamot kaptam.

A versenyen pedig az történt amire számítottam, ez a 4. helyre volt elég. A start nagyon jól sikerült, egy körön keresztül 2. helyezett voltam. Fickó belül, az 1. pályán szeret menni. Itt viszont mélyebb a homok, ennek sajnos az a hátránya, hogy kiveszi a ló erejét, de a többi lovas nyilván erősebb volt. Én nagyon elégedett vagyok a lovammal, szívét lelkét bele adta a versenybe. Illetve már 3 éve, hogy rengeteg dicséretet kap Fickó minden Vágtán, hogy milyen gyönyörű ló. Ami nekem nagyon jól esik, mivel én foglalkozok vele, és ilyenkor azt érzem, hogy már ezért megéri ide jönni, bemutatni a lovainkat és a bemutatni mennyit dolgoztunk velük. A munka gyümölcse!

Apa már nem volt olyan szerencsés a Vajdasági Vágtán. Erős futamot kapott. Fejt-fejt ment Szőke Tamással és Londonnal, ahol aztán a célnál csak egy orr hosszal kapott ki. De Budapesten egy gyengébb futam sorsolást kaptak. Számítottunk rá, hogy nyeri a futamát. A startjuk nagyon rossz volt, harmadszorra indították újra, majd rosszul is startolt el, mert már édesapám sem tudta eldönteni, hogy érvényes e a start. Elmaradt a startnál. Picit meg is ijedtünk. Majd a 2. körben (mivel 2.5 kört futnak a lovak előfutamonként) a többi lovast egy szempillantás alatt ott hagyta, az utolsó méterekben már vissza fogta a lovat, hogy tartalékoljon a vasárnapi középdöntőre. A vasárnapi középdöntőben már tényleg nagyon erős lovak vannak. Ott 4. helyezett lett.

Mind a ketten nagyon örülünk, hogy ismét részesei lehettünk a Nemzeti Vágtának.

A Nemzeti Vágta jelképei

    • „A Sorsláda”: ez a láda szolgál arra, hogy a településneveket kihúzzák belőle a Vágta futamok összeállításához.
    • „A Vágta Tábla”: a táblára futamonként kerülnek fel a kisorsolt települések címerei, a futamgyőztesek egyre magasabbra kerülnek rajta, míg a leggyorsabb vágtázó lesz legfelül.
    • „A Vágtakard”: egy vándordíj, amit a győztes település vihet haza és egy éven át őrizhet. A kard egy 19. századbeli tiszti szablya, több különböző évjáratú részből tevődik össze, pengéje 1836-ban készült fegyverből való, a markolata egy 1845-ös lovastiszti szablyáé.
    • „A Lehel kürtje” hangja nyitja meg a Nemzeti Vágtát. A páratlan értékű műkincset erre az alkalomra hozzák Budapestre.
    • „Az Aranysarkantyú” a Vágta győztes lovasának díja.
    • „A Vágta Lobogó” egy huszárzászló, amelyen a vágta szimbóluma két egymással versengő huszár látható.
    • „A Bokréta” a győztes ló „trófeája”, amit a ló fején helyeznek el.• „Vágtapatkók” – háromféle vágtapatkó van: a Vaspatkó minden induló részére szól, a Bronzpatkó a harmadik, az Ezüstpatkó a második és az Aranypatkó az első helyezetté, a Nemzeti Vágta győzteséé.

Mitől különleges számotokra a Nemzeti Vágta?

A Nemzeti Vágta egy olyan esemény, ahol a magyar vidékek újra összecsatlakozhatnak. Évről évre egyre színvonalasabban tükrözi a lovashagyományokat. Egy olyan töltetet ad az ember számára, ami tovább kíséri, szinte az év minden napján. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a Hősök Terén, Budapest szívében vágtázhasson, több ezer szempár láttára. Hálás vagyok a Vágtának, hogy ennyi lovas embert megismerhettem. Nem is tudok hasonló eseményt, ami ennyire megmozgatná az embert.

Köttetnek-e itt barátságok, ismeretségek?

Minél többet vesz részt az ember ezeken az eseményeken annál több barátság kötődik. A családommal más elő vágtákra is el szoktunk látogatni, szurkolni. Azt kell hogy mondjam egyre több lovas embert ismerünk meg. Hívnak minket az ő környékükön lévő Vágtára és mi is hívjuk őket ide, a Vajdaságba.

Hogyan készültetek idén és kik támogattak benneteket?

Az idei évben sikerült kialakítani a szántóföldünkön egy vágta pályát, melyet a kishegyesi földművesek közreműködésével alakítottunk ki. A talajt a földművesek rendezték heti szinten. Amiért nagyon hálásak vagyunk, hogy ezzel segítették a munkánk. Illetve a Háló – Vajdasági Fejlesztési Alapítvány ingyenes buszjáratot indított a szurkolóknak, hogy ők is élőben nézhessék a futamokat és támogassanak bennünket.

Ezen kívül itthon mint család, egymást közt segítettünk. Illetve barátok, ismerősök mind mellettünk álltak. Nem utolsó sorban a többi lovas is mind segítő kész volt, elláttak bennünket sok jó tanáccsal. -Külön ki emelném Nagy Norbertet és párját Katarina Nenadovićot, mivel amíg én Hódmezővásárhelyen folytattam tanulmányaim, ők voltak azok, akik segítettek edzésben tartani a lovamat.

Az ember minden évben egyre tapasztaltabb a Vágta terén és egyre jobb eredményt szeretne elérni, így én is. Viszont ez, hogy egy vajdasági győzelemmel zárult a Nemzeti Vágta mindenkinek egy újabb erőt ad, hogy igen is menni kell és tenni érte. Mert sikerülhet!

Köszönjük a beszélgetést és az élménybeszámolót; további sok sikert kívánunk a kishegyesi lovasoknak!

2019-ben, a 12. Nemzeti Vágtán ismert vajdasági győzelem született, méghozzá a tavalyi győztes személyében ismét a temerini Nagy Arnold Fantázia nevű lova hátán utasította maga mögé a mezőnyt!