japán

A Nauszika a maga nemében egyedülálló animáció-technikai teljesítmény, másrészt örök érvényű igazságokat mond ki, főként az emberi kapzsiságról és halalomvágyról. És persze ismeretlentől való félelemről. A megértés hiánya haragot szül, háborút szít, melyben egymásra támad a magát oly intelligensnek, felvilágosultnak tartó emberiség, miközben tönkreteszi a környezetét.

Az Arietty történetének alapjául az angol gyermekirodalom híres darabja, Mary Northon által írt, 1952-es  Borrowers (Kölcsönvevők; Csenő manók) szolgál. A kölcsönvevő manók apró, kis emberszabású lények, akik az emberektől csennek el időről-időre a túlélésükhöz nélkülözhetetlen dolgokat. Tehát ezek az aprócska tárgyak, amiket elvesztünk, valójában nem válnak köddé, hanem ezek a manók lovasítják meg őket.  

Az izoláció, most erre is időt ad. Tanulni, közvetve és közvetlen módon is.  Az origami mindkettőre. Daru madarakat hajtogatok belőlük, ahogy az egy igazi japanofilhoz illik. Japánban mindenki tud darut hajtogatni, és mindenki ismeri „szenbazuru” rítusát, amikor egy év – új évtől szilveszterig – alatt ezer papírdarut hajtogatnak, és egy hosszú zsinórra fűzik fel őket.

Az Anyátlanok lassan építi fel az ívét, néhol hosszúnak érződhet, ugyanakkor pont a lassú hömpölygés teszi életszerűvé. Az évszakok váltakozásával a gyerekek viselkedésének, kinézetének, ruházatának változása, mint szimbólum ül a film történetén. Megrázó, főleg az utolsó fél óra tud nagyon megerőltető lenni lelkileg.

A japánok sok mindenben jók, de a filmművészetük iránt fenntartással viseltetek. Szó se róla, ha animéről van szó, legyen az akár mozifilm vagy sorozat, rengeteg felejthetetlen művel leptek meg bennünket. Az élőszereplős filmjeik nagy részéről (az utóbbi időben) elmondható viszont az amerikai hatások erőszakos átemelése olyan miliőbe, ami képtelen a szinergiára. A japán gondolkodásmódra igenis a higgadtság, furfangosság, megtévesztés, misztikum a jellemző, lassan kibontott történetekkel, morális tépelődéssel.