Retrospektív: Munkanélküliség és jövőtlenség (Szerbia 2010-ben)

A hétvégét utazgatással töltöttem, mivel már régen jegeltem több beígért látogatást is, többek között anyagi okok miatt, de itt az új év peremén úgy éreztem igenis elérkezett az ideje a vendégeskedésnek.

Iránytűmet szegregálódott , elöregedő falvak és nagyvárosok felé irányítottam és a weekend három napja alatt sikerült is a betervezett kilométereket leutaznom. Nem is tudom pontosan mire számítottam, talán egy kis megújulásra és új perspektívák felfedezésére, legfőképp boldog emberekre. Főként mivel kicsiny falumban állandó letargia uralkodik a lakosok között és a fiatalok jövőtlensége kézzel fogható valósággá duzzadt. Környezetemben talán már csak az általános iskolások képesek álmodni és vizionálni szebb jövőket, de amint átlépik az oktatás kapuját rá kell jönniük, hogy továbbtanulási lehetőségeiket alaposan csorbítja a szülők pénztárcájának korlátozott kvalitása.

Így vállnak a tehetséges fiatalok árufeltöltővé vagy kínai boltos kiszolgálóvá, akármennyire is pedáloznak a felsőoktatási intézmények padjaiban ülve. A helyzet iróniája, hogy annál nehezebb elhelyezkedni, minél képzettebb valaki. A törvény kimondja, hogy az egyetemi és főiskolai diplomákkal rendelkezők után magasabb a bérezés, ezzel együtt pedig a járulékok is átlépik a munkaadók lélektani határát, amely ellehetetleníti a kis és középvállalkozások legalább rentábilissé tételét. Így jutottunk el mára olyan állapotokhoz, hogy a közeli városban frissen megnyílt szupermarket dolgozói főként középiskolai diplomával rendelkeznek, mivel az ő fenntartásuk nem annyira pénzigényes, mint a túlképzetteké. rról nem is beszélve, hogy éppenséggel, ha valaki nagyon dolgozni akar, akkor bele is tanulhat az adott munkakörbe, vagy egyszerűen kihullik. Senki sem pótolhatatlan és még ha be is harcoljuk magunkat valahová, akkor sem biztos semmi.

A foglalkoztatási központ (szép magyarul a „biro rada”) nyilvánosságra hozta statisztikai adatait a 2010 végi szerbiai munkaügyi valóságról, mely kimondja: 729 520 munkaképes polgár nem talál munkát, ha ehhez hozzávesszük azokat is akik már kihullottak a foglalkoztatási központok rendszereiből is, akkor ez a szám még sokkal nagyobb is lehet. Arról már szót se ejtsünk, hogy köztudott, bármely ország bármely kormánya mindig kozmetikázott adatokkal szokott dolgozni, ennek tükrében pedig nyugodtan rámondhatjuk , nálunk ez a szám biztasson az 1 000 000 körül járhat – ez a tény pedig őrjítő…

A fiatalok helyzete már csak azért is elkeserítő, mert a munkaképes legfiatalabb korosztály, a 15-24 évesek körében a legelborzasztóbb a helyzet, csupán 19,5 % rendelkezik munkahellyel, míg Európában ez az arány 40 % !!! Ez meg úgy elég kevés, ahhoz, hogy bárki is a családalapításon vagy bármi máson törhesse a fejét, nincs mit csodálkozni a rohamosan mínuszba forduló születési adatokon. A gazdaság és a társadalom saját ereit vagdossa jókedvűen: egyre több nyugdíjasra egyre kevesebb munkaképes jut, amely komoly problémák elé állítja Szerbia gazdasági szakemberit és politikai nagykutyáit (akik végre újságolvasás és Facebook-ozás helyett elkezdhetnének dolgozgatni is egy kicsit).

Zajlik a „munka” a parlamentben.

A szerbiai nyomorult jelent pedig csak nyomorultabb jövő követheti, hisz ma már mindennaposak a tüntetések, a kormány pedig bejelentette, az infláció mértéke a átlépte a bűvös két számjegyű határt, az az 10.3%.

Részlet a Magyar Szó cikkéből:
„A felmérések azt mutatják, hogy míg az élelemre a havi bevételeink 40 százalékát költjük, addig mindössze 0,7 százalékot tesz ki az az összeg, amit oktatásra, képzésre szánunk és 4,5 százalékát költjük az egészségünkre. Sokan éppen ezért az alkoholban és a dohányban keresnek kiutat, melyre ugyancsak 4,4 százalékát költjük pénzünknek.”

Bevásárlókosár Szerbiában (forrás: Magyar Szó)„A Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai szerint, a 2010. novemberi fogyasztói kosár 39 499,18 dinárba került, 2,89 százalékkal, azaz 1 108,33 dinárral kerül többe, mint az egy hónappal korábbi. Ahhoz, hogy azt anyagilag fedezni tudjuk, 1,15 átlagfizetésre van szükség.”

*Ehhez csak annyit szólnék hozzá, hogy a közel 40 000-es bevásárlókosarat az átlagosan 22 000 dináros fizetésekből képtelenség megvalósítani. Arról nem is beszélve, hogy a közüzemi számláim kifizetése után csupán 9 000 dinárom maradt kajára… :(

Az sem ritka, hogy valaki még a 12 évvel ezelőtti fizetését várja…
Válság válság hátán, és a jövő sem kecsegtet semmi jóval, 2015-re mindennél nagyobb gazdasági recessziót jósolnak a mezőgazdaság terén, amely jelenleg Vajdaság legnagyobb húzóágazata, már csak földrajzi adottságaiból adódóan is, mégis olyan sokan hagytak fel a kedvezőtlen feltételek miatt a szarvasmarha tenyésztéssel, hogy a kínai tejport kell importálnunk. Dejó!

A képviselőházban cipőket dobálunk, ha frusztráltak vagyunk! (Elvégre is a miénk a történelem második leghíresebb cipője!)

Míg a vezetők Koszovó státusáról vitatkoznak és fájlalják sebeiket, addig zátonyra fut az egész ország. A parlamentben ezalatt cipődobálással oldják a feszültséget, de van aki simán csak fényképezni, aludni vagy bulvársajtót olvasni jár be a munkahelyére.

De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol az oktatás színvonala a béka segge alatt van. Kedvencem voltak azok a turisztikai csalogató, óriási plakátok, ahol Szerbia szépségeit mutatják be a valamilyen érthetetlen okból idekeveredő turistáknak. Ezekkel csak egy baj van: mind cirill betűs írásmóddal vannak felfestve… Még jó, hogy a helyiek el tudják olvasni.

A határok megnyílásával pedig egyértelművé válik: aki teheti menekül, és mindegy hová, csak el innen. Megtudom őket érteni, hisz én is hasonló lépéseken gondolkodom, mivel itt képtelenség fejlődni, továbblépni. A közeljövőben bekövetkező ennél is rosszabb helyzetet pedig nem igazán szeretném itt kivárni, mert félő, hogy a vákuum beszippant majd mindent és a már most sem ritka nyomor fokozódása várható.