Főoldal TollforgatókAkira útja Vajdasági tudathasadás / mutálódott nemzettudat

Vajdasági tudathasadás / mutálódott nemzettudat

írta: Szabó Árpád
1 hozzászólás 652 megtekintés

Aki egy adott országban születik,‭ ‬annak anyanyelvét beszéli és annak kultúráját műveli‭ (‬ha műveli‭) ‬időt szakíthat az élet többi dolgára.‭ Identitása többé kevésbé készen kapott,‭ ‬talán kicsit billog jellegűnek is mondhatnánk,‭ ‬de lényegesen egyszerűbb a helyzete,‭ ‬mint a valamilyen okból külföldre szorult nemzettársaké,‭ ‬akik nem maguk döntöttek a váltásról, hanem egy beláthatatlan esemény kényszeríti bele őket, gyakran úgy, hogy ki sem lépve a házuk kapuján minősülnek egyik napról a másikra “határon túlinak”. 

A XX.‭ ‬század elejének első igazi világháborúja után következett a trianoni igazságtalanság,‭ ‬mely egy egész nemzetet nyomorított és csonkított meg,‭ ‬évekre megpecsételve annak sorsát.‭ ‬Hány és hány Pista-bácsi és Mari-néni állhatott a kert végében tekintetét az égre emelve,‭ ‬fürkészve,‭ ‬hogy vajon hol az a mindenható kéz,‭ ‬mely a fejük fölött húzza a végzet vonalait és a ma még kemencében sülő áldott kenyér hogyan válik másnapra hleb-bé,‭ ‬kruh-há,‭ ‬vagy éppen chlieb-bé és mégis milyen erejű radír lehet az,‭ ‬mely képes nevük betűiről még az ékezetet is letörölni‭? ‬

Alig hatvan évvel később jött világra a‭ ‬80-as évek generációja,‭ ‬közöttük az enyém is,‭ ‬akik számára természetes volt az,‭ ‬hogy itt vagyunk ahol és nem is érdekelt bennünket világháború és országkaszabolás.‭ ‬Emlékszem gyerekként úgy hittem:‭ ‬csak mi vagyunk a világon és teljesen természetes,‭ ‬hogy ez a mi országunk,‭ ‬csak nem beszélnek mindig egy nyelvet az emberek,‭ ‬persze eme naivitásomat gyorsan kimosták belőlem a történelemóráink,‭ ‬majd a NATO bombázással kitörölhetetlenül rögzült a tudat:‭ ‬ez itt bizony Szerbia,‭ ‬a határ túloldalán Magyarország,‭ ‬mi mindig itt voltunk,‭ ‬csak szinte hihetetlen mód,‭ ‬a határ szokott néha-néha elvándorolni,‭ ‬de mi nem.‭ ‬De,‭ ‬mi nem.‭ ‬Mi,‭ ‬nem.

És akkor mindig felötlik a kérdés:‭ ‬végül is mi vagyok‭? ‬Ha azt mondom szerb,‭ ‬hát hazudok,‭ ‬hisz tizenöt éves koromig nem is beszéltem a nyelvet.‭ ‬Ha azt mondom magyar,‭ ‬nem vagyok teljesen őszinte,‭ ‬mert annyira különbözik a két magyar:‭ ‬a benti meg a kinti.‭ ‬Ezt a kettősség minden vajdasági lelkében ott leledzik,‭ ‬hisz huszonhét különböző nyelv és kultúra,‭ ‬nemzetiség él együtt ezen a területen.‭ ‬A Balkán olvasztótégelyében jól megfér egymás mellett ruszin,‭ ‬vlah,‭ ‬magyar,‭ ‬montenegrói,‭ ‬szerb,‭ ‬roma és a többiek.‭ ‬Ebből a vegyességből majd egy évszázad alatt sajátos mentalitás és életérzés alakult ki,‭ ‬melyben megtanultuk tisztelni egymás kultúráját és megőriztük a sajátunkat,‭ ‬különös tekintettel a nyelvre,‭ ‬mely tájszólás mentes,‭ ‬mégis egyedi zamattal rendelkezik‭… ‬

A mi európai típusú függetlenségünkhöz még hozzátartozik,‭ ‬hogy országaink lobogóinak láttán nem érzünk szinte semmit:‭ ‬a szerb zászlót szeretni tanítottak a tankönyvek,‭ ‬de mégis kiérződött egy feltételesség tanáraink szavaiból,‭ ‬míg a magyart nem volt áldásos még csak képen sem sokáig nézegetni,‭ ‬mert nem szabad. Még rosszat gondolnak.‭ ‬A kilencvenes évek háborús időszakai pedig egy életre megtanították nekünk,‭ ‬hogy egyik nemzetben sem bízhatunk,‭ ‬hisz az akkori Jugoszlávia hadi gépezete legelőször a vajdasági kisebbségek nemzeteinek fiait parancsolta angyalbőrbe és küldte a frontra ágyútölteléknek‭… ‬Aztán jött a pofon a határ túloldaláról,‭ ‬mikor is a nemzettársak leszavaztak bennünket és onnantól kezdve nem igazán lehetett elvárni senkitől semmit.‭ ‬Nincs segítség,‭ ‬utánpótlás a mi nemzeti igazságtalanságok aknamezején vívott háborúnkban,‭ ‬csak a föld a talpunk alatt,‭ ‬ami biztos,‭ ‬a zsíros vajdasági termőföld,‭ ‬mely egyedül maradt meg igaznak számunkra.

Felszakadó gondolatok ezek egy messzi helyről, ahol még ma is megkérdezik: hol tanultál meg ilyen jól magyarul?

Ez egy archív bejegyzés az “Akira Útja” blogról.
Eredeti megjelenés dátuma: 2012-03-26

 

1 hozzászólás
3

Még ez is érdekelheti

1 hozzászólás

Radmila Marković 2020-05-29 - 17:18

Kedves Árpád!
Nagyon sok igazságról írt, de azért volna hozzászólásom.
Ezen a tájon, például Kishegyesen nyelvjárást használunk, ami szerintem ,és a volt mentoromnak is az volt a véleménye, szebb, mint az e-ző nyelvjárás. Valamikor a francia nyelv után a magyar volt a legszebbEurópában, ma meg csak e e e e e, és ami a legborzasztőbb, az eszperente nyelvet ápolják, sőt be akarják csempészni az irodalomba is.
Példának én a kaucs szót venném, tehát a jövevényszavakat, amelyek azokon a területeken jönnek létre, ahol egymáshoz közel élnek más anyanyelvet használók. A hleb szerintem nem elterjedt, csak egyéni használat.
A történelembe nem bocsátkozok. Trianonba jobban bele kell mélyedni. Szerintem politika volt az egész. Magyarországon az 1848-as forradalom híre nem veszett el. Területileg nem tudom, de Ausztriától Magyarország sokkal erősebb állam volt, mint vesztes félt, hát szerintem ezért lett megcsonkítva. Érthető, hogy ez fájó pontot jelent.
Aki a század második felében született, az nem tudhatja, mit jelentett nekünk Jugoszlávia. Pl. karlovácra utaztam a két kisgyerekemmel. A kupéban voltunk magyarok, szerbek, muzskimok, horvátok. Senki sem kérdezte ki milyen nemzetségű. Megkínáltuk egymást kaláccsal szörppel. Éjszaka egy muszlim férfi felkelt, hogy a fiam aludhasson, a másik a lábát az őlébe vette. Ez akkor természetes volt. Ma azt nézik az emberek: mi vagy. Magyar: Szerb? Horvát? Nos ami engem llett, én szerb vagyok, magyar anyanyelvvel.
Kicsit elkalandoztam, de úgy éreztem, ennek az írásának kapcsán elmondom a véleményem.
Tisztelettel: Radmila M.

Hozzászólások lezárva.