Dudás Kálmán: Hegyesi tél
A domb lábánál reggelre az ér
hosszú pajzs alá bújt.
Béres ajkán Isten szitkokban él:
befagytak a vályuk.
Előttük fázva álltak a lovak,
míg a fejsze zengett
a jégen és lengett, mint patyolat
felhő, a lehelet.
Elsunyít úgy dél felé a fény,
fát surolva száll át,
Kazlak derekán, cserepek hegyén
csillannak a dárdák.
De hurgot vet a domb, a hóhajú,
őgyelgő szemünkre:
túl, ingó szálon, mintha a falu
fehér füstön csüngne.
A toronynak is vámolja felét,
mered, mint gunárnyak.
A tájon két csengő hozza feléd
utját a subáknak.
Már köd üli az est kék ágait,
hajlatokat pólyáz.
Megy s a völgyön még egyet igazít
a nap, a vén óriás.
Dudás Kálmán időskori képe
Dudás Kálmán költő és műfordító Kishegyesen látta meg a napvilágot 1912. augusztus 12-én. Első írásai gimnazista korában születtek, de munkásságával hozzájárult a juguszláviai magyar irodalom fejlődéséhez. Állandó munkatársa volt olyan lapoknak, amik nagyban meghatározták a jugoszláviai magyar irodalmat, mint például Kalangyának vagy a Hídnak, illetve a Magyar Csillagnak is írt, ami 1941 és 1944 között a Nyugat c. folyóirat megszűnése utáni űrt szerette volna betölteni. 1947-ben elhagyta Jugoszláviát és Budapestre költözött, de verseiben visszaköszön a szülőföld és a szülőföldhöz való ragaszkodása. 1983-ban halt meg Budapesten. Nevét utcanévtábla is őrzi, valamint ő a névadója a minden évben Bácsfeketehegyen megrendezendő Dudás Kálmán Vers- és Prózamondó Találkozónak.
