Meredeken lesek be a fémes csillogás gyűrött száján át a kávés zacskómba, közben a közeli, filléres kínai boltban vásárolt dzsezvámat markolom. Ebből ma így nem lesz török kávé; meg úgy egyáltalán, a következő fél évben semmikor. Latolgatom, hogy a magam számára is ismeretlen megfontolásból a zacskó alján hagyott fél kanálnyi őrleményből van értelme valami mosogatólét eszkábálni?
Visszarakom a maradékot a polcra. Otthonról hozott szokás ez is, hisz legjobb lenne kidobni az aromáját vesztett törmeléket. „Jó lesz az még valamire” – szajkózza bennem a mindig éhes, sok szín, átélt, belém tapadt szegénység, ami mára csak kellemetlen emlék. Amiről társaságban nem illik beszélni. Kicsit olyan ez, mint az idén százéves trianoni béke: a közéletben csak a „veszteség” narratívája látszódik, mert a megmaradók szempontjából írták. De kérdezte vajon valaki azokat, akik elvesztek? A csupaszon maradt láb kevésbé szomorú, mint az elárvult, fél pár papucs. Az előbbinek van még némi értelme. Ki lehet nyújtani, be lehet hajlítani, lehet járni, futni, sétálni rajta. De a papucs…
Kopogott a szomszéd, hogy névnapot köszöntsön. Ez is ilyen helyi szokás lehet errefelé. A megléte majdnem olyan érthetetlen, mint a hiánya. Eltűnődve, kissé elképedve néztem japánnyelv tanárom közlése után, hogy a szigetországban, sőt úgy a világ nagyobb részén nincs is névnap. Mert az ilyen keresztény dolog. Tényleg… döbbentem rá.
És eszembe jutnak családunk női tagjai, akik mindig ragaszkodtak a szabad szemmel alig olvasható, apró betűs, katolikus falinaptárhoz, aminek beszerzése a decemberi időszakban volt rám testálva, mikor vasárnaponként még templomba kellett járnom. Nem azért, mert ilyen „kifelé” vallásosok voltunk, hanem mert életem első, szabad döntését hoztam hét évesen, mikor a szüleim megkérdezték: akarok-e hittanra járni. Könnyű volt a válasz, hisz az előzőleg megismert óvodai cimborák, a Marci meg a többiek is járni fognak. Hát én is.
Visszanézve nem volt fair választási lehetőség, hisz nem volt összehasonlítási alapom, pedig a szüleim intettek: minden vasárnap templomba kell járni majd! Nem baj!
