Főoldal Tollforgatók Szevasz Trianon!

Szevasz Trianon!

írta: Szó-Beszéd Adminisztrátor
0 hozzászólás 133 megtekintés

 (A szöveg rövidített, szerkesztett változata Kormos Ferenc: Trianon-fricska című szövegnek, amely Hajvert Ákosnak és Tóth Péter Lórántnak készült. A terv az volt, hogy Torockón, 2020. június 6-án a VII. Duna Napon előadják, de jött a pandémia és nem lett belőle semmi. Vajon véletlen? Nem hinném. Valószínűleg ez az eset is egy világméretű összeesküvés része, mint az is, hogy a lekvároskenyér mindig a lekváros felére esik, ha a padlón landol. Khmmm.)

 

Neked ugyebár szülinapod van? Nem mondhatom, hogy az Isten éltessen, de azért mondanék inkább mást. Ennyi csak jár nekem, megengedhetem magamnak. Könnyebb, igazságosabb is így beszélni rólad, ha megszemélyesítelek picit, felelevenítek pár jellemvonást és egyebet belőled. Magázni nem igazán foglak, mert ugyebár mindennek megvan a határa. Eltolom, kitolom a határokat én is, mint ahogy tetted ezt te is.

Te is tudod, hogy amikor megszülettél, elkezdtél létezni, már annak a ténye is túlment minden határon.

Sajnos, úgy „gratulálni” nem tudok, mint azt pl. Nagy Lajos királyunk tenné. Így tehát marad ez a forma. Tisztában vagyok azzal, hogy amit írok, neked annyit ér, mint szarnak a pofon. Különös talán, hogy pont a szart juttatod eszembe? Nem hiszem. Nevetgélhetsz most, de azért tudd azt, hogy akinek szaros az ujja, nevetni sincs kedve igazán. Ezt nemrégiben egy kishegyesi sámán bölcselte. De az is elképzelhető, hogy csak megtáltosodott. És ha hozzád „ér” az emberfia, hát milyen lenne a keze? Talán ezért sem kellene veled a megszokott módozatok szerint foglalkozni. Számtalan tudományos, tudománytalan munka született már rólad, születni is fog, ez nem is kérdés. Most inkább, mindenkivel érdeme szerint.

Jócskán van a tarsolyunkban abból, amit megosztanék veled. Jó hírekkel is tudok szolgálni neked, bizonyára elérzékenyülsz. Mostanság nem fűrészelnek félbe bennünket, nem lőnek meszesgödörbe, tesznek földönfutóvá vagy használnak ágyútölteléknek idegen harctereken és hasonlók. Ezt csak úgy mellékesen megemlítem, hátha érdekel.

Ugyan-ugyan. Csak vicceltem. Már réges-rég ismerünk. A köntörfalazó, ótvar, lidérc szereped. Amely igen-igen átlátszó és ripacs. Értem azt is, hogy szereted pl. az ingyen piát, hogy sohasem fizetsz, csupán kirendeled és azt is te iszod meg, amit én fizettem ki. Nézed, ahogy szomjazom, nyűgömben. Még egy hamutálat sem törtem szét emiatt a fejeden. No, ez csupán egy szelet a lelkületedből, de valamelyest a mi lelkületünket is tükrözi. Az Amnesty International és hasonszőrűek a vállunkat veregetik, de az is lehet, hogy nem is foglalkoznak már velünk. Foglalkoztak egyáltalán valaha? Lényegtelen, teljesen lényegtelen. A csicskáidat, a leghűbb csatlósaidat is értem. Ki lenne az a hülye e transzhumán társadalom felé lépdelő világban, aki ne szeretné azt, ami ingyen van és ráadásul még piócáskodhat is rajta. Egyébként is, ez ma a normatíva. Mindezek ellenére, hidd el, hogy nekem teljesen mindegy, hogy Versecen, Brassóban, Kassán, Bécsújhelyen vagy Vörösmarton koccintok. Én mindenhol otthon vagyok. Te sehol sem. És ez az igazi lelkületed.

A mi szerepünket is értem, mármint ebben a katyvaszban.  Azt, hogy miért kellett szétmarcangolnod az otthonunkat és a satöbbi. Csupán szólok, emlékeztetlek, hogy családot szétszakítani nem éppen Istennek tetsző dolog. Esetleg a könyvlopás az. Ezt egy tanáromtól tanultam, mármint a könyvlopásos dolgot. Nem épp a legmelengetőbb gyámságot kaptuk tőled. A gonosz mostoha gyűlöletét is megértem. Tudod, ilyenek vagyunk. Megértők. Értem az emberi féltékenységet, fondorlatot, gonoszságot és cudarságot egyaránt. Mert hé! Hát emberek vagyunk, szabad akarattal, ahogy azt a Jóisten felkínálta.  Pipogyaságunk, petyhüdtségünk sem felejtendő. Tudom, ez az egyik kedvenc tulajdonságunk számodra.

Volt, aki unalomig ismételt, „mindentvisszázott” átkozott, búslakodott, érzelgett csöpögős lelkülettel. Majd teremtettünk számodra narratívát, kontextust, ahogy a modern européer mondaná. Mindent csináltunk, majd másnap kijózanodtunk. Te meg kajánul röhögtél a markodba. Annyira buták voltunk, pedig szóra sem voltál érdemes. Borgőzös hajnalok visszhangozták, hogy pusztulj. Keseregtünk szánalmasan és álltunk némán, tétlenül, miközben te a bőrünket nyúztad. De mindhiába. Itt állunk előtted. Lenyúzva a bőrünk, össze vagyunk verve. Tetszik, mi?

Kissé túldimenzionálom, mert a mártír szerepet is szeretem. Mégis elég jól esik ezt így a pofádba vágni.

Hiába reménykedtél, hogy időnap előtt eltüntetsz bennünket, dörzsölgetted kis töppedt ujjacskáidat, megvénhedt tenyered. Benézted kis barátom. Látod-e, hallod-e, hogy melyik nyelven szólok hozzád?  Itt vagyok és az arcodba nevetek. Talán szánakozó jóindulattal, attól függetlenül, mi mindent tettél. Egy kis cinizmus, csupán miattad.

Nézd a gyermekeimet. Nézd a barátaimat. A gyönyörű városaimat, melyeket száz éve igyekszel lankadatlanul kifordítani a bőrükből.

Talán elég is a szánalmas csöpögésből, menjünk tovább.

Sokunkat lelkéből kifordítottál. Stockholm-szindrómás, öngyűlölő szerencsétleneket alkotnál. Engedelmes bábokat, elmekórtani eseteket szeretnél látni, akik lassan, de biztosan elfelejtik, hogy kik is ők valójában. Emlékezetkieséses zombikat, öntudat és akaratnélküli senkiháziakat látnál szívesen, a Kárpátoktól az Al-Dunáig. Walking Dead álá Trianon-műhely. Le a kalappal, ahogy mondanák nálunk, faluhelyen. Mindebben hű pajzshordozód a globalizációnak nevezett bábjáték. Karöltve nevetgéltek és most nem a területi csonkoláson, hanem a lelki csonkoláson töritek a fejetek. Lelketek rajta. Ti, nyikhajok.

Hiába is vicsorogsz, mint egy veszett kóborkutya. Mert te kóbor maradsz mindörökké, én meg otthon leszek mindörökké. Csupán az miatt írtam az előző mondatot, hogy ügyetlenül rímeljen, csengjen a füledben. A lelked mélyén, mindezt tudtad te is. A kezdetek kezdetétől.

Tessék, olvass pár sort az Ókéren született Domonkos Istvántól, kiugrasztva Istvánunkat a kontextusból:

„csinálni külföldből

portable haza

és menni külföld

mit munkaengedély

kofferban szalonna

két kiló kenyér

én nem látni új látóhatár

én menni külföld

talpalni csikorgó havon

élet nercbundákban jönni

vágni engem nyakon”

 

Ezt a forgatókönyvet szeretnéd látni, ugye? Te kis huncut rohadék.

Jaj, hát a rohadékokról jut eszembe, hogy a lopókhoz is hasonlítasz. Tipikus esete vagy azoknak, akik már azt gondolják, hogy elfelejtődött a lopásuk és játsszák a hülyét. No, ilyen vagy te is. Ha pedig felemlegetik nekik, akkor idegesek lesznek. Vakaróznak, mint a rühes kutya és magyarázkodnak a végletekig.

Baszhatod.

Ezt is benézted.

Te döglődő, enyves kezű, gonosz vénember.

Bizonyára azt gondolhatod, hogy sikerrel jártál. Sokszor okkal feltételezhetnéd, de mégis tévedsz. A felszín alatt vagy felett, bármit is tettél, gondolsz. Képzeld, mi még itt vagyunk. A viszonylagosan normálisak. Halkan, kimérten és lassan mondom: viszonylagosan normálisak. Teljesen nem lehetünk azok ebben a világban, amit teremtettél számunkra. Ezt is köszönjük.

Ebben a történetben te vagy az abnormális. Tudod te azt nagyon jól, hogy a mai kortárs világban te vagy a divatos. Ahol az apa az anya. Ahol az apa lehet anya is. Ahol a nőnek pénisze is lehet. Ahol a férfinek vaginája kellene, hogy legyen, mert az lenne a menő. A nő pedig nem kellene, hogy nő legyen és hasonló őrületek.

Végtelenségig keverhető, sorolható ez a kortárs moslék. A nagyüzemetek lankadatlanul mesterkedik. A fősodrot divatos szóval így hívja: mainstream. No, mindez a moslék vagy te is. Mert a szereped az is, hogy megváltoztass valamit azzá, ami nem. Istent játszol, profán üzemmódban. Ennek kellemes végkifejlete nincs. A Jóisten pedig nem igazán szereti ezt. Bár is szerintem. Lehet, én néztem be. Tudom, hogy te mindezt leszarod. Csupán szólok és lehajolok hozzád, a füledbe súgom, nevetgélve, talán kissé cinikusan.

Képzeld, mi lenne akkor, ha egyszer már mi is tizenkilencre lapot húznánk?

Kacsintós arc.

Kicsit olyanok lehetünk számodra, mint amit Houellebecq mondott a közelmúltban, az ünnepelt francia, kortárs író és gondolkodó, hogy minden marad a régiben, csak szarabb lesz. Ő nem épp rád vonatkoztatott, hanem az épp aktuális világdilire. Francia ő is, úgyhogy biztos érted a párhuzamot. Meglátjuk bátya. Remélem ezt is benézted, mármint a ránk vonatkozó részt.

Lényeg talán az, hogy mi már régóta temetünk, mármint a lelkületed. Azért még nap, mint nap eszünkbe juttatod magad. Nesze, itt a bölcseleti, gordiuszi csomód. Útravalónak.

Szevasz Trianon és baszódj meg.

Kormos Ferenc

0 hozzászólás
0

Még ez is érdekelheti