A kishegyesi Új hullám kreatív írás műhely a Muzslai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a Magyar Költészet Napja alkalmából meghírdetett versíró pályázaton nagy sikereket ért el. Az Új hullám tagjai közül hárman kapták meg a legjobb címet. A versenyen ugyanis nem helyezettek vannak, hanem díjazottak.
A következő három tagunk lett a legjobb a maga kategóriájában:
Süli Babett Volt egyszer egy… című alkotásával bizonyult a legjobbnak a negyedik osztályosok kategóriájában.
Major Lili Megszűnök létezni, mint fekete és fehér című alkotásával ért el kimagasló eredményt a nyolcadik osztályosok kategóriájában.
Paulyuk Jenifer Csak az oszlopok maradtak meg című verse bizonyult a legkiválóbbnak szintén a nyolcadik osztályos kategóriájában.
A diákok mentora és a kreatív írás műhely vezetője Patyerek Réka.
Süli Babett
Volt egyszer egy…
Volt egyszer egy szerelem,
Ami elvette az eszem.
Ez a szerelem túl édes volt,
Ezért az összes tejfogam kihullt.
Major Lili
Megszűnök létezni, mint fekete és fehér
Fekete voltam egy fehér világban,
feketén éltem életem magányban.
Néztem ki szívemből, minden fehér volt:
a fák, a virágok az égbolt.
Magam voltam, féltem, mert különbözik a szívem.
Míg körülöttem mindenki ragyogott,
én úgy éreztem, majdnem belehalok.
Találtam egy könyvet fekete betűkkel,
a betűk varázsa fellobbant bennem.
A fekete betűk szeretete átjárt, mert éreztem,
az én szívem mindig is erre várt.
A fehér lapok magukban üresek,
így hát fekete szívem írt verseket.
Színes lett a világ, nem csak fehér,
de ott voltam én, aki eltűnt, akár csak a fehér.
Paulyuk Jenifer
Csak az oszlopok maradtak meg
„itt szénné égett hősökre taposnak
a kőoszlopok semmitmondóan nyúlnak az ég felé”
(Benedek Miklós)
Tegnap este hívott a szomszéd,
hogy minden ég.
Ég a kerítés, füstöl a kert, lángol a ház.
Romokban az életem.
Már ott voltak a tűzoltók,
amikor odaértem.
Csak az oszlopok maradtak meg.
Minden mást felgyújtottak.
Kinek árthatott ez a csodás épület?
Ki utálhat ennyire, hogy ezt tegye?
Mi a fenéért költöztem el?
Ha nem költözöm el, mindez nem törtenhetett volna meg.
Még most is állhatna a ház, a kerítés, az életem.
Csak az oszlopok maradtak meg.
Régen azt képzeltem, hogy a kerítés
légző, lécekké vált emberekből áll.
Most csak hamu van a helyén.
Régen egy kis viskó volt a szomszéd háza.
A miénk ahhoz képest palota volt.
most csak parázs van helyette.
Csak az oszlopok maradtak meg.
És mi van a viskóval?
Az öreg ember gondolom meghalt,
az unokája felújította, gyönyörű lett.
Szebb, mint a miénk valaha is volt.
Csak az oszlopok maradtak meg,
melyek mindig biztos pontok voltak az életemben.
Mostmár a fellegekig látok,
és várok…
