Vasárnap délután

Vasárnap délután nem sétálnak mosolycsokrok  az utcán.

Vasárnap délután, mint a szellő suhannak a lelkek a falun át.

Az idő vonalán örökre eltűntek a házak előtti kispadok,

bolyongó lélek, ne keresd, helyükön egykedvűen ül a por.

Rideg utcán komor arcok jönnek, mennek,

egymásnak köszönnek, és kerékpárral eltűnnek.

Gondterhelt emberek, semmit mondó tekintetek,

ami bántó, rejtegetik önmaguktól , fájdalmukra

nincs gyógyír, de sejtik, tudat alatt tudják, valahol

a szívük mélyén érzik, ősi ösztön, akárhogyan

de élni kell, vigasztaló szót nem ad a múlt,

a jelenben messze a szeretve szeretett gyermek,

fájó a nincs, fájóbb a kérdés: lesz-e valaha

meleg cipó, családi összejövetel, mert csonka

a család, komoly, komor arcok mögött

nincs zamatos vicc, nincs könnyfakasztó kacagás.