A nyár elején olyan hangok kezdtek hallatszani, hogy valami történni fog közvilágítás ügyben. Akkor még, mint tervről szóltunk róla, ma már valóság. Az előkészítő munkálatok után, szeptember 26-án beindult a szerelés, vagyis a munkálatok azon szakasza, amikor már látható is az, amiről addig beszéltünk.
Címke:
közművesítés
-
-
Ha minden igaz, 2008 tavaszán kerül sor a helyhatósági választásokra, így nem árt elemezni az elmúlt évek tevékenységét, történéseit.
-
Pál Károly elnökletével, jelenlegi összetételében a 22. ülését tartotta a kishegyesi községi képviselő-testület. Mivel az ülésnek vendégei is voltak, az elnöklő javasolta, hogy előbb az őket is érintő napirendi pontokat tárgyalják, így az előirányzott sorrend némileg megváltozott. Elsőként egy helyi ifjúsági iroda megalakítására vonatkozó határozati javaslatról tárgyaltak.