Vajon hol az a mindenható kéz, mely a fejük fölött húzza a végzet vonalait és a ma még kemencében sülő áldott kenyér hogyan válik másnapra hleb-bé, kruh-há, vagy éppen chlieb-bé és mégis milyen erejű radír …
vajdaság
-
-
Helytörténet
21 évvel ezelőtt kezdődött meg Szerbia NATO bombázása
írta: Csőke Márkírta: Csőke MárkHuszonegy éve, 1999. március 24-én indította meg a NATO Jugoszlávia elleni, 78 napig tartó légi csapásainak sorozatát, amely kikényszerítette a jugoszláv hadsereg kivonulását Koszovóból. A szerb államiság bölcsőjének számító Koszovó az 1389-es rigómezei csata után …
-
Idén ünnepli falunk 250. évfordulóját annak, hogy az első telepesek megérkeztek a Krivaja dombjaira. A jubileumi év miatt a Helyi Közösség szervezésében átfogó rendezvénysorozat indul, mely nem csak a falunap körül, hanem az év nagy …
-
1769. tavaszán megérkeztek az első telepesek Kishegyes pusztára. A levéltári forrásoknak köszönhetően tudomásunk van az első telepesek névsoráról, melyet az 1772. és 1783. évi tabella, vagyis rögtön a betelepülés után készített dokumentum őrzött meg. A …