Közemberként a teljes értetlenség mélyéről pislogok ki a napvilágra: két valóság feszül egymásnak. Benn a plázában még kötelező a maszk és az élelmiszerboltban délelőtt 9 és 12 között csak nyugdíjasok vásárolhatnak, közben a kijárat mellett…
-
-
Aztán hirtelen elkezdték a korlátozásokat feloldani, vidéki városokban már helyreállni látszott az élet, kicsivel később pedig, itt Budapesten is kinyitottak az éttermek, kávézók. Ezt személyesen is megtapasztaltam, mikor az elmúlt három hónap esti madárcsicsergését felváltotta a magukat értelmiséginek mondó, negyvenes éveikben járó, részeg nők káromkodásai és kappanhangú tinik vihogása az ablakom alatti belső udvar jazz kávézójából.
-
Vajon hol az a mindenható kéz, mely a fejük fölött húzza a végzet vonalait és a ma még kemencében sülő áldott kenyér hogyan válik másnapra hleb-bé, kruh-há, vagy éppen chlieb-bé és mégis milyen erejű radír lehet az, mely képes nevük betűiről még az ékezetet is letörölni?
-
Az Utopia a hasonszőrű sorozatokkal ellentétben innovatív módon használja ki a filmes médium adta lehetőségeket. A látványvilág, azon belül is a színek kezelése észvesztő, a perspektívák és arányok pedig olyan klasszikusokat idéznek, mint Stanley Kubrick vagy Wes Anderson filmjei. Megspékelve az Utopia sajátos, néhol groteszk filmzenéjével és a kevésbé ismert sorozatszínészek kontrasztos játékával.
-
A Nauszika a maga nemében egyedülálló animáció-technikai teljesítmény, másrészt örök érvényű igazságokat mond ki, főként az emberi kapzsiságról és halalomvágyról. És persze ismeretlentől való félelemről. A megértés hiánya haragot szül, háborút szít, melyben egymásra támad a magát oly intelligensnek, felvilágosultnak tartó emberiség, miközben tönkreteszi a környezetét.
-
Biztos már veled is megesett, hogy vagy egy filmben vagy a rádióban, zenés klipben felcsendült egy egzotikus melódia, szívfacsaró dallam, vagy egy felpörgető ritmus és elcsodálkoztál rajta, hogy vajon mi lehet az a hang? Milyen hangszertől ered?
-
Késő délelőtt van; becsorog a fény az ablakon, programhibákat toldozok-foldozok, közben egy kiotói fúziós-jazz bandát, a Jizue-t hallgatom. Kávé dorombol az ereimben, a hangszóróból a basszus ráfelel.
-
Az Arietty történetének alapjául az angol gyermekirodalom híres darabja, Mary Northon által írt, 1952-es Borrowers (Kölcsönvevők; Csenő manók) szolgál. A kölcsönvevő manók apró, kis emberszabású lények, akik az emberektől csennek el időről-időre a túlélésükhöz nélkülözhetetlen dolgokat. Tehát ezek az aprócska tárgyak, amiket elvesztünk, valójában nem válnak köddé, hanem ezek a manók lovasítják meg őket.
-
A giccs, járjunk bárhol is a világban, mindenhol ott van. Ezen, a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék fölé kifeszített pontonhídon pedig szabadon közlekedhet a kisstílűség és az ízléstelenség. A giccs tulajdonképpen a sznob elit felé, a felkapaszkodott suttyók közösen feltartott középső ujja. A kvantitás ünnepe a kvalitás felett. Nincs ez másképp Jon M. Chu 2018-as „romantikus vígjátékában”, a Crazy Rich Asians-ban sem, mely a legelcsépeltebb panelekből épít „ázsiai” hátteret a „Micsoda nő + Hamupipőke” fuzionált toposza mögé.
-
A foglalkoztatási központ (szép magyarul a “biro rada”) nyilvánosságra hozta statisztikai adatait a 2010 végi szerbiai munkaügyi valóságról, mely kimondja: 729 520 munkaképes polgár nem talál munkát, ha ehhez hozzávesszük azokat is akik már kihullottak a foglalkoztatási központok rendszereiből is, akkor ez a szám még sokkal nagyobb is lehet.