Az asszisztens a válla fölött hátraszólt neki, hogy ne aggódjon, igazi németországi altató ez, egy kettő átsegíti a túlvilágra a hűséges Fifit. Az öregasszony ettől megkönnyebbülni látszott, elvégre ami német az nem lehet rossz.
novella
-
-
Megjelent: Albanegra Kiadó, ANYA IRODALMI ANTOLÓGIA 2014. Kálmán bácsi szépen fogadott bennünket.Beinvitált a szobába, és elővett három hegedűt. Játszott mind a hármon, és játszás után megmondta, mennyi a hegedű ára.Figyelmesen hallgattam mindhármat, és kiválasztottam az …
-
Megjelent: Albanegra Kiadó, ANYA IRODALMI ANTOLÓGIA 2014. Már kislány koromban is szerettem énekelni, az anyám szerint kornyikálni. Ilyenkor durcásan elvonultam a kertbe, leültem a földre, és ott tiltakoztam magamban,mert nekem igen is tetszett a produkcióm. …
-
A nagymamám háza, meg a többi ház is az utcánkban vert falú volt. Sehogy sem értettem, mi az: vert falú. Verik a falat? Hogy lesz abból fal? Nem sokára megtudtam, hogyan készül a vert fal. …
-
A munkahelyről lassan, sétálva haladtak a városszéli új negyed egyik földes útján. Nem haza tartottak, hanem a férfi házához. Várta az asszonya őket vacsorával, ugyanis szakmai összejövetelen voltak. Már a sötétség majdnem teljesen rájuk borult, …