horror

A Candyman kiválóan vegyíti a horror elemeket a nyomasztó miliővel és a chicagói szegénynegyed mondavilágába belegabalyodó fehér nő megtébolyodásával. Hogy a Kampókéz valós személy-e vagy pedig a babonák és félelmek által táplált képzelt létforma, akit néha megszemélyesít valaki, nem tudni.

A “A Dark Song” kétségkívül egy 2016-2017 egyik legegyedibb és sajnálatos módon a mainstreamtől távolra gurult gyöngyszem, mely émelyítő sötétségével és fojtogató hangulatával telepedik rá a néző mellkasára. A film során egy gyászoló anya lassú süllyedését követhetjük nyomon egy okkultista asszisztálásával.

A Poltergeist még manapság is megállja a helyét a rémfilmek szapora táborában és az elmúlt több, mint 30 év sem tudta megfosztani a sajátos atmoszférájától. Kiadása idején átélhető horrorfilm volt, mára már inkább az amerikai nosztalgia szekcióba ajánlható bátran.

Tim Burton 1999-es rendezése, a Sleepy Hollow (Az Álmosvölgy Legendája) örök halloween-i klasszikusnak számít; alig van év, hogy ne nézném meg újra, ilyenkor október táján. Az alaptörténet még 1820-ban íródott Washington Irving által. Irvinget európai utazásai során megihlette az észak-európai folklór (német, skandináv és angol történetek).

Egy tisztességes Stephen King filmet forgatni igazán nem könnyű. Nem is sikerülhet mindenkinek, ám David Cronenberg kanadai rendezőnek igenis összejött. A múlt század két igen nagy hatású filmje: a Videodrome és a Fly (Légy) között félúton rendezte meg a The Dead Zone (magyarul Holtsáv) című filmjét. Alapját King azonos című regénye képezte. Műfajilag leginkább a misztikus detektívtörténetek és a horror között jár félúton. A film erényeként leginkább nyugtalanító atmoszférát és az ideges tekintetű Cristopher Walken játékát emelném ki.

A Flatliners egy nem túl ismert misztikus thriller dráma, mégis igazi kuriózumnak számít, több szempontból is. Az egy főre eső sztárkarakterek aránya megdöbbentő: olyan neveket láthatunk együtt játszani (még szemtelenül fiatalon), mint Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, William Baldwin, Julia Roberts (!), és Oliver Platt.

Cthulhu, Necronomicon, Randolph Carter, Ulthar, Kadath és így tovább… Ezen helyek, személyek és tárgyak egytől egyig a hideg verítéktől csatakos rémület nélkülözhetetlen kellékei, melyek egyfajta klasszikus kiindulópontként szolgálhatnak a műfaj szerelmesei számára, felemelve kitalálójukat Stoker vagy éppen Poe köreibe, főként mert éppen Poe kortársa volt a szűkebb pátriában jól ismert Howard Philips Lovecraft

Igen, jónak lenni jó, de nem annyira, mint rossznak – foglalhatná össze a címszereplő. Hisz ez a kulcs: a mélység hívása, a pszichológiai értelemben vett destrudo élmény, a pusztítás és kegyetlenség kérdésére a felelet: az ősi ösztön előtör, sőt végig jelen van, láncai pedig a társadalom és a kultúra.