A Flatliners többek között azért is meghatározó élmény a számomra mert gyerekkoromban kb. harmincszor láttam, mivel a szomszéd Cuci néniék (ezt a nevet máig sem értem) házi videó tékájának (annak az öt kazettának) kiemelt tagja volt, melyet sejtésem szerint ők maguk sem láttak, csak ott ragadt, mert nem vitte senki vissza a kölcsönzőbe.
A Flatliners egy nem túl ismert misztikus thriller dráma, mégis igazi kuriózumnak számít, több szempontból is. Az egy főre eső sztárkarakterek aránya megdöbbentő: olyan neveket láthatunk együtt játszani (még szemtelenül fiatalon), mint Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, William Baldwin, Julia Roberts (!), és Oliver Platt. És ez még mind semmi a film atmoszférájához képest. Egyrészt a történet díszletét a már a Kampókézben is nyomasztó miliőt kölcsönző Chicago városa adja (Jan de Bont operatőri munkája kiemelkedő). Ebben az esetben egy egyetemi kórház, amely egy éppen felújítás alatt álló műemlék épületben kapott helyet. A domborműveken és az októberi huzatban meglebbenő takarófóliák mögött felsejlő szobrokon szereplő alakok és jelentek vallásos felhangot kölcsönöznek a környezetnek.
A Flatliners története
A fiatal orvostanhallgatókat alakító főszereplők mindegyike zűrös a maga módján. Van aki a hatáskörét túllépve ment életet – cserébe kicsapják, a másik az idős betegeket faggatja a halálközeli élményeikről és persze vannak akik csak a kihívást keresik, bátorságukat tennék próbára. Egytől egyig a halál felett kívánnak diadalt aratni és Nelson (Kiefer Sutherland) meg is találja a módját ennek. Mindenképp bizonyítani szeretné, hogy van élet a halál után. Ám nem éri be a beszámolókkal, saját maga szeretné átélni a halálközeli élményt. Pár kartársát meggyőzve egy éjszaka belopóznak a egyetem restaurálás alatt álló szárnyába és ellenőrzött körülmények között megállítják a szívét egy percre, hogy utána újjáélesszék. A mutatvány ugyan sikerül és az orvostanoncok örömittasan ünneplik a halottaiból visszatérő Nelson-t, aki az ezután rátörő bizarr látomásokról mélyen hallgat. A kis csapat végül veszélyes játékba kezd: a többiek is át akarnak kelni, ám a fiatalos hév megköveteli a tét emelését. Valahol borzasztóan morbid mégis izgató ahogy egymást licitálják túl az odaát töltendő idővel, egyre közelebb kerülve a visszafordíthatatlan agyhalál állapotához. És persze a többiek is egyre furább látomásokkal szembesülnek, melyek borzasztó felismeréseket hoznak magukkal.
A Flatliners jelentősége a ragadós hangulata, szemet gyönyörködtető fényképezése csak hab a tortán a háttérben vonuló mondani valóval, mely kicsit ugyan szájbarágósan, de jól összefoglalja a lényegét: élj úgy, hogy lehetőleg minél kevesebb dolgot bánj meg és nézz szembe a démonaiddal, mert különben elpusztítanak. Régről ismert jó tanács ez, a Flatliners pedig egyértelműen jó tolmács az üzenetközvetítéshez.
Flatliners szumma
Mint már a bevezetőben megemlítettem a operatőri munka zseniális, gyönyörű képeket láthatunk, kiváló kamerakezeléssel, szürrealisztikus jelenet sem erőltetettek. Ezen felül a színészi gárda teljesítménye is -hamvas koruk ellenére, a filmográfiájukat átnézve, már gyakorló színészek – kiemelkedő. Méltánytalanul elhanyagolt filmről van szó. Joel Schumacher rendező rutinosnak volt mondható a 80-as és 90-es években, nevéhez kötődik a Mindörökké Batman, Hibátlanok, a Fülke, vagy a korábbi évekből az Összeomlás. A további hangulatkeltés eszköze a remek filmzene, melyet nem meglepő módon ugyancsak egy rutinos rókára – James Newton Howard-ra bíztak. A Flatliners esetében a fő téma a vallásos hangulatot kölcsönző hegedűalapú kórusének – Redemption. A vezető betétdalon túl még van egy-két másik említésre méltó dallam is, mint pl. Diary of a Surgeon, Memories – Fourth Expedition, és a személyes kedvencem a To Fly Alone – Final Expedition. Howard szerzeményeivel egyébként számos A-filmben is találkozhattunk. Igazság szerint ő az egyik sarka a ezredfordulós filmzenei háromszögnek Hans Zimmer és Philip Glass mellett.
Pontszám: 9/10
[penci_review]
Cím: Flatliners Rendező: Joel Schumacher Forgatókönyvíró: Peter Filardi Színész: Kiefer Sutherland, Julia Roberts, Kevin Bacon, William Baldwin, Oliver Platt Megjelenés: 1990.08.10. Időtartam: 115 perc Műfaj: Dráma, Horror, Sci-fi MPAA-besorolás: R Hivatalos URL: http://www.imdb.com/title/tt0099582/