Számos rendezvénynek szolgál helyszínül a színház teremünk, ezért fontos, hogy minden a helyén legyen, működőképes állapotban. Kishegyes Község Ifjúsági Irodája és Kishegyes község önkormányzata a közelmúltban egy olyan fejlesztésbe fogott, ami a színházterem technikai színvonalát emeli meg jelentősen. Mohácsi Zoltán alpolgármester arról számolt be lapunknak, hogy a beruházás tartományi támogatással valósul meg, de a község is hozzátette a maga önrészét.
– A sikeres Anna-napok rendezvénysorozatra következő héten egy technikai fejlesztés kezdődött meg a színházteremben. Ez a történet úgy állt össze, hogy Kishegyes Község Ifjúsági Irodája sikeresen pályázott a tartományi sport és ifjúsági tikárságnál. A színházterem fény- és hangtechnikájának felújítását pályázták le, 400 ezer dinár értékben. Ehhez a pályázati összeghez Kishegyes község önkormányzata további 100 ezer dinár önrészt társított, így most fél millió dináros beruházásról tudunk beszámolni – mondta el az alpolgármester.
Ez a projektum azért fontos, mert korábbi berendezések már elöregedtek.
– A kishegyesi művelődési élet lelkét képezi a színházterem, ezért nagyon örülünk annak, hogy megújul a fény- és hangtechnikája. Sajnos, az elmúlt időszakban ezek a dolgok hagytak némi kívánnivalót maguk után, ugyanis a berendezések elavultak, kifogásolható volt a minőségük. A sikeres pályázatnak köszönhetően most korrigálni tudjuk ezeket a hiányosságokat. Remélem, hogy még nagyon sokáig üzemelni fog az új technikai felszerelés – adott hangot reményének Mohácsi, majd megköszönte az ifjúsági irodának, hogy odafigyelnek az ilyen dolgokra, és hogy pályáztak.
A tartományi sport és ifjúsági titkárság pályázatának az volt a címe, hogy Megvilágítani a kultúrát, számolt be lapunknak Kovács Károly, Kishegyes Község Ifjúsági Irodájának munkatársa. Az irodavezetőtől azt is megtudtuk, hogy az új berendezéseket szeretnék ünnepélyes keretek között átadni, erre valószínűleg a Hegyesi LiteraTÚRA (Csépe-emléknapok) fog apropóként szolgálni. Kovács arról is szólt, hogy a felújítás kivitelezőjét közbeszerzés útján választották ki, s a felszerelési munkálatok egy hete kezdődtek meg. A korábbiakhoz képest az is nagy előrelépés lesz, hogy az új berendezéseknél egy helyen lesz a fény- és a hangtechnika vezérlése. Ez leegyszerűsíti majd a technikai személyzet munkáját, ugyanis korábban a két vezérlés két különböző helyen volt, számolt be.
L.J.