Késő délelőtt van; becsorog a fény az ablakon, programhibákat toldozok-foldozok, közben egy kiotói fúziós-jazz bandát, a Jizue-t hallgatom. Kávé dorombol az ereimben, a hangszóróból a basszus ráfelel.
politika
-
-
Akira útjaTollforgatók
Retrospektív: Munkanélküliség és jövőtlenség (Szerbia 2010-ben)
írta: Szabó Árpádírta: Szabó ÁrpádA foglalkoztatási központ (szép magyarul a “biro rada”) nyilvánosságra hozta statisztikai adatait a 2010 végi szerbiai munkaügyi valóságról, mely kimondja: 729 520 munkaképes polgár nem talál munkát, ha ehhez hozzávesszük azokat is akik már kihullottak a foglalkoztatási központok rendszereiből is, akkor ez a szám még sokkal nagyobb is lehet.
-
Pirosodó buborék a jobb felső sarokban. Az ősi ösztönöket piszkálja fel az értesítési ikonok látványa, mert az evolúció során beleégett a képzettársítás: a vörös színű gyümölcs koncentrált energiaforrás, az édes íze (a cukor érzékelésének leképeződése) örömhormonokkal jutalmaz, jelentőséget kölcsönözve a régi korokban csak korlátozottan és időszakosan elérhető csemegének.
-
A hang és a kép manipulálható, sokáig a videók, a mozgóképes felvételek voltak a hitelesség elsődleges forrásai. Mert ezek nem hamisíthatók, holott elég moziban beülni bármely látványfilmre, hogy szinte tökéletes illúziót kaphassunk. Persze tudat alatt tisztában vagyunk ezek „mű” mivoltával. De mi a helyzet a nem túl látványos hamisításokkal? Végül is a film is csak állóképek sorozata, az alatta lévő hangsáv is csak hangfelvétel. És mint minden, ez is hamisítható.
-
A Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórumának kishegyesi községi szervezete pénteken tisztújítást tartott Bácsfeketehegyen, a Tüziben. A szervezet eddigi vezetése – közülük is kiemelkedően ifj. Juhász Bálint, a VMSZ alelnöke és a VMSZ IF eddigi községi elnöke – szerepet vállalt a helyi és a községi szervezet, a községi képviselőtestület és a központi VMSZ munkájában is, így nem tudtak annyi időt szánni a helyi Ifjúsági Fórum tevékenységére, mint amennyit szerettek volna, felajánlotta lemondását.
-
Ha minden igaz, 2008 tavaszán kerül sor a helyhatósági választásokra, így nem árt elemezni az elmúlt évek tevékenységét, történéseit.
-
Kishegyesen járt Nagy Ferenc, a Magyar Köztársaság szabadkai konzulátusának főkonzulja, aki a Vajdasági Magyar Szövetség által szervezett lakossági fórumokon tartott tájékoztatót Magyarország schengeni csatlakozásának várható következményeiről, illetve a délvidéki magyarság által is igényelhető vízumfajtákról.
-
A nyár végén a belügyminisztérium pályázatot írt ki olyan négyéves középiskolát végzett fiatalok felvételére, akiket másfél év alatt rendőrré képeznek a kamenicai iskolában. A kishegyesi községből tíz fiatal jelentkezett, mindhárom településről, és a fiúk fele magyar volt, vagy anyanyelvi szinten beszélte ezt a nyelvet.