dráma

Az Utopia a hasonszőrű sorozatokkal ellentétben innovatív módon használja ki a filmes médium adta lehetőségeket. A látványvilág, azon belül is a színek kezelése észvesztő, a perspektívák és arányok pedig olyan klasszikusokat idéznek, mint Stanley Kubrick vagy Wes Anderson filmjei. Megspékelve az Utopia sajátos, néhol groteszk filmzenéjével és a kevésbé ismert sorozatszínészek kontrasztos játékával.

A Candyman kiválóan vegyíti a horror elemeket a nyomasztó miliővel és a chicagói szegénynegyed mondavilágába belegabalyodó fehér nő megtébolyodásával. Hogy a Kampókéz valós személy-e vagy pedig a babonák és félelmek által táplált képzelt létforma, akit néha megszemélyesít valaki, nem tudni.

Az Anyátlanok lassan építi fel az ívét, néhol hosszúnak érződhet, ugyanakkor pont a lassú hömpölygés teszi életszerűvé. Az évszakok váltakozásával a gyerekek viselkedésének, kinézetének, ruházatának változása, mint szimbólum ül a film történetén. Megrázó, főleg az utolsó fél óra tud nagyon megerőltető lenni lelkileg.

A “A Dark Song” kétségkívül egy 2016-2017 egyik legegyedibb és sajnálatos módon a mainstreamtől távolra gurult gyöngyszem, mely émelyítő sötétségével és fojtogató hangulatával telepedik rá a néző mellkasára. A film során egy gyászoló anya lassú süllyedését követhetjük nyomon egy okkultista asszisztálásával.

Az Equilibrium fő témája Preston lassú érzelmi ébredése, a rezsim eszközeinek, sőt céljának megkérdőjelezése. Az események eszkalálódásával pedig olyan messzire megy, ahonnan már nincs visszaút, maga is érzésbűnözővé válik és kétségbeesetten igyekszik megérteni azokat az érzéseket, melyek kiirtására felesküdött.

Sidney Lumet rendező a Fail Safe történetében különös figyelmet fordít a karakterábrázolásra, hogy megismerjük a történet szereplőit és saját drámáit is. A bomba várható ledobásának és a termonukleáris világháború kitörésének roppant történetíve alatt ott húzódnak ezek a mini drámák: mint film nyitójelenetében Black-tábornok rémálma,  Bogan-tábornok és beosztottjának személyes kötődése, a Vindicator pilóták belső drámája a bombázási parancs árnyékában.

A Fahrenheit 451 soha nem múló aktualitását manapság éppen az internet és a közösségi hálók előretörése adja. Ma már egyértelműen tudjuk, hogy a közösségi média véleménybuborékba zár bennünket, mely gátolja az új ideák áramlását és bezárja felhasználóit.

Keserű dráma, mellbevágó szatíra a jutalma annak, aki végignézi az I Am Not a Witch -et, mert azért vannak benne lejtmenetek, amikor vagy belassul a film, vagy éppen nem értünk semmit, és ez főleg a befejezés kapcsán lehet érdekes, mert mások zavarosnak találták míg szerintem ha nem is okoz eksztázist, mégis van benne valami megkapó és értem is mi vezet odáig.

A Flatliners egy nem túl ismert misztikus thriller dráma, mégis igazi kuriózumnak számít, több szempontból is. Az egy főre eső sztárkarakterek aránya megdöbbentő: olyan neveket láthatunk együtt játszani (még szemtelenül fiatalon), mint Kiefer Sutherland, Kevin Bacon, William Baldwin, Julia Roberts (!), és Oliver Platt.

Igen, jónak lenni jó, de nem annyira, mint rossznak – foglalhatná össze a címszereplő. Hisz ez a kulcs: a mélység hívása, a pszichológiai értelemben vett destrudo élmény, a pusztítás és kegyetlenség kérdésére a felelet: az ősi ösztön előtör, sőt végig jelen van, láncai pedig a társadalom és a kultúra.