Budapest 16. kerületének önkormányzata jóvoltából 44 diákunk látogathatott el Budapestre.
A szervezők tartalmas programot állítottak össze a kirándulók számára. A gyerekek két alkalommal strandolhattak az Erzsébet-ligeti strandon, jártak a Cyber Jump trambulinparkban, a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a Repülőcirkusz nevű produkciót láthatták, sétáltak a Hősök terén és a Városligetben, ahol megtekintették a Vajdahunyad várát, hajókázhattak a Dunán, a Budai várban részt vettek a Mesterségek ünnepén, a Cinkotai Tájházban rózsafánkot sütöttek és mézeskalácsot díszítettek, augusztus 20-án részt vettek a nemzeti ünnep kapcsán szervezett kerületi koncerten, és megnézték a tűzijátékot, moziban is voltak, ahol az Oroszlánkirály című filmet nézték meg.
A diákokat Lestár Anikó, Szabó Henrietta, Szarka Zsófia, Vučinić Aleksandra és Fülöp Valentin kísérték el.
Köszönjük Budapest 16. kerület önkormányzatának, hogy lehetővé tették számunkra ezt a kirándulást, külön köszönet Vincze Annamáriának szervezőmunkájáért és a csoport kíséretéért.
A képek egy részét Szarka Zsófia készítette.