Testvériskolánk a budapesti Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola hetedikes tanulói, a Határtalanul program keretén belül, újra ellátogattak hozzánk Tószegi Attila igazgató úr vezetésével. Első nap Szabadka látványosságainak megtekintése után, iskolánk hetedikeseivel közös kvízjátékban vettek részt Hajvert Ákos tanár úr szervezésében. Ezek után a nyugati temetőben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatájának emlékművét koszorúzták meg.
Második nap Újvidékre kirándultak, ahol a Péterváradi várat és annak katakombarendszerét nézték meg, majd a város nevezetességeivel ismerkedtek egy belvárosi séta keretén belül. A visszaérkezés után Bácsfeketehegyen a falusi élettel és gazdálkodással ismerkedtek meg.
Harmadik nap délelőtt Szakács Tamás vezetésével néptánc-oktatáson vettek részt a kishegyesi színházteremben, ezek után tanulóinkkal közösen részt vettek az RTS Kros futóversenyen, majd a topolyai Sarlós Boldogasszony templomot nézték meg.
Idén sem feledkeztek meg arról, hogy megajándékozzák iskolánkat, most logikai fejlesztő füzeteket hoztak 3-4. osztályosainknak, illetve labdákat és egyéb tornaszereket, amelyeket tornaórákon használnak majd alsós diákjaink. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülőknek és az iskolának az összegyűjtött ajándékokat!
Várjuk őket szeretettel jövőre is!