Az iskola ebédlőjében fogadtuk elsős diákjainkat, idén a koronavírus elleni óvintézkedések miatt külön, osztályonként. Az idei tanévben 31 kisdiák kezdi meg tanulmányait iskolánkban, huszonhatan magyar nyelven, öten pedig szerb nyelven.
Az igazgató rövid köszöntője után a kisdiákok megismerkedtek tanítónőikkel. Idén Kerekes Katalin, Toldi Kornélia és Smiljanić Senka fogja tanítani az elsősöket. A névsorolvasás után a gyerekek szüleikkel együtt elsétáltak tantermeikbe, ahol ismerkedhettek az iskola légkörével és a rájuk váró feladatokkal.
A Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási csomagjait és a Rákóczi Szövetség által biztosított iskolatáskákat elsőseink korábban, a tűzoltóotthonban rendezett alkalmi fogadáson vehették át.
A gyerekekhez és a szülőkhöz Linka B. Gabriella a Magyar Nemzeti Tanács tagja és Sándor István alpolgármester szólt, akik kiemelték, hogy az anyanyelven történő tanulás az általános iskolától egészen az egyetemig létfontosságú a Vajdaságban élő magyar nemzeti közösség megmaradása érdekében. Éppen ezért a Magyar Nemzeti Tanács és Kishegyes község is támogatja a magyarul tanuló diákokat mindvégig, amíg tanulmányaikat magyar nyelven folytatják.
Az idén 26 diákunk kapta meg a beiskolázási csomagot, amely szinte minden az iskolakezdéshez szükséges tanszert tartalmaz. Többek között füzeteket, teljesen felszerelt tolltartót, betűkirakót, a rajzfelszerelés szükséges elemeit, vonalzókészletet, tornazsákot, ugrálókötelet, a Gőgös Gúnár Gedeon című könyv egy példányát, és a Magyar Szó jóvoltából a Mézeskalács gyermekújság legújabb számát is megtalálhatták a csomagban a gyerekek. A csomagok kiosztásában Kovács Károly tartományi képviselő és Mohácsi Zoltán a községi képviselőtestület tagja segítkezett.
A fényképeket Linka Csaba és Lakatos János készítették.