Iskolánk felsős tanulói is részt vettek a nyugati temetőben a felújított első világháborús síremlék és emléktábla átadása kapcsán rendezett kegyeletadó megemlékezésen. A síremlék alatt nyugszik az a 15 magyar honvéd és 2 orosz hadifogoly, akik 1918-ban a Kishegyes melletti vasúti szerencsétlenségben veszítették életüket. Az emléktábla pedig tartalmazza azon 173 kishegyesi honvéd nevét, akik az első világháborúban estek el.
Ünnepi beszédet Kovács Károly tartományi segédtitkár, dr. Bíró Andor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságának igazgatója és Juhász Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség intézőbizottságának elnöke tartottak. A megemlékezésen fellépett Ralbovszki Csaba színművész és a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Szajkó énekcsoportja. A felújított síremléket ft. Bartus Ervin kishegyesi plébános áldotta meg. A műsor végén a megemlékezők elhelyezték a kegyelet virágait a síremléknél.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között dr. Nagy Dániel Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, Bájity Borisz a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, Ótott Róbert tartományi oktatási titkár és Fremond Árpád a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.
A síremlék felújítása a Magyar Nemzeti Tanács közvetítésével a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatóságának támogatásából valósulhatott meg.