Megünnepeltük Szent Száva napját, akit a szerbiai iskolák védőszentjeként tartanak számon. Az ünnepi kalács megszentelése után, iskolánk kórusa elénekelte a Szent Száva himnuszt, ez után tanulóink alkalmi műsort adtak elő, amelyben versek hangzottak el magyar és szerb nyelven, illetve Szent Száva életéről hallhattunk egy összefoglalót. A műsort megtisztelte jelenlétével Srđan Vukić pravoszláv pap, Bartus Ervin katolikus plébános, Orosz Attila református esperes, Marko Lazić községi elnök, Sándor István Kishegyes Község elnökhelyettese, Oroszi Sándor a községi képviselőtestület elnöke, Fejes Norbert iskolánk új védnöke, támogatóink, barátaink, dolgozóink, a szülők és a diákok is.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem mindazon vállalkozóknak, intézményeknek és magánszemélyeknek a támogatást, akik az elmúlt évben valamilyen formában segítették iskolánkat, ezen jó szokásukat tartsák meg ebben az évben is!
A fényképeket Linka Csaba készítette.