Főoldal RiportMások írják rólunk Egy mozgalmas év végén

Egy mozgalmas év végén

írta: Szó-Beszéd Adminisztrátor
20 views
Két nagy volumenű projektum valósult meg az idei évben Kishegyesen – Sikeres volt a közmunka program és oktatási támogatás – Az alpolgármester értékelte a 2015-ös évet

Év végén illik megállni egy pillanatra és visszatekinteni, hogy mi mindet csináltunk az év során. Ezt tetteMohácsi Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere is, aki elsőként két jelentős beruházásról számolt be lapunknak.

(Fotó: Lakatos János)

(Fotó: Lakatos János)

– Azt gondolom, hogy minden nehézség ellenére a 2015-ös év sikeres volt. Két olyan projektum megvalósításán dolgoztunk, amik már régóta várattak magukra. Kishegyesen másfél kilométer hosszan felújítottuk a Verbászi utat. Tudni kell, hogy 8 utca csatlakozik erre az útra, és az emberek az egész alvégi részről ezen keresztül közelítik meg a központot. Hosszú szünet után újraindult a Kúla-Kishegyes csatorna építése. Ez egy olyan jövőbe mutató beruházás, aminek köszönhetően 5000 hektár termőföld válik öntözhetővé a községben. A mezőgazdasági termelőink számára ez bizakodásra adhat okot, és igazolja, hogy érdemes mezőgazdasággal foglalkozni községünkben – nyilatkozta Mohácsi, majd egy ugyancsak nagy volumenű beruházásról számolt be.

– A Ravago Chemicals belga cég elkezdte építeni gyárcsarnokát az ipari parkban. Ez mindanyiunk számára reményteljes dolog. Nem könnyű külföldi befektetőket bevonzani egy ilyen kis közösségbe, de úgy gondolom, hogy törekvéseinket igazolja, hogy a belga cég minket választott. A jövő év derekára fel fog épülni a gyár és újabb munkahelyeket fog biztosítani a község polgárainak – mondta az alpolgármester.

A nagy beruházások mellett a kisebb, de jelentős projektumok is jellemezték az idei évet. Az önkormányzat pl. sokat tett a közbiztonság javításának érdekében, valamint ingyenes sportolási lehetőséget teremtett a község mindhárom településén.

– Preventív jelleggel újabb térfigyelő kamerák kerültek kihelyezésre. Az első kamerákat már 2014-ben felszereltük, s köszönve a tartományi gazdasági titkárságnak, idén újabbakat helyezhettünk el mindhárom településen, a legforgalmasabb utcákban, valamint az óvodák és az iskolák környékén. Lényeges beruházás volt az is, hogy szabadtéri edzőgépeket helyeztünk ki a község mindhárom településén. Ezeket a polgárok ingyenesen használhatják – mondta el az alpolgármester.

A község idei költségvetése is szűkös volt, ezért pályázati forrásokból próbálták pótolni, tudtuk meg Mohácsitól. A költségvetés 10 százalékát biztosították pályázatokból, a jövő évben pedig ezt az arányt tovább szeretnék növelni. A költségvetésből részesültek a civil szervezerek, a sport- és művelődési egyesületek, valamint a történelmi egyházak. Az alpolgármester projektumaik közül külön kiemelte még a közmunka programot és a oktatási támogatásokat.

– Nagyon sikeres volt az idei közmunkaprogram, ami az önkormányzat segítségével és a tartományi gazdasági titkárság anyagi támogatásával valósult meg. Kishegyes község civil szervezetei és kommunális vállalatai kb. 7 millió dinár értékű közmunka programot valósítottak meg. Ez egyben közösségépítő projektum is, aminek köszönhetően élhetőbbé vált a környezetünk, s számos kishegyesi polgár kapott munkát. Az idei évben a családok támogatása is sikeresebben működött, mint egy évvel a korábban. Az önkormányzat belesegített abba hozzájárulásba, amit a családok fizetnek az óvodai ellátásért, így most csak a teljes összeg kb. felét kell, hogy fizessék. Idén is segítettük a középiskolásaink utaztatását, illetve bentlakását, emellett pályázat formájában egyetemistáinkat is támogattuk. Először írtunk ki ilyen jellegű pályázatot, és 38 egyetemi hallgató nyert rajta ösztöndíjat – számolt be Mohácsi.

Az alpolgármester örömmel mondta el, hogy az idei évben a polgárok a község mindhárom településén megszavazták a helyi járulék bevezetését újabb 10 évre.

– Amekkora siker élmény, akkora felelősség is. A polgárok saját eszközeikből járulnak hozzá, hogy a község mindhárom települése jól működjön és fejlődjön. Ezek a pénzek itt, helyben maradnak és a lokális problémákat oldjuk meg belőle. Sem Belgrádban, sem Újvidéken nem fog senki sem a mi gondjainkkal foglalkozni, a helyi járulékból viszont ezt megtehetjük itt helyben – fogalmazott Mohácsi.

Végezetül az alpolgármester megköszönte Kishegyes község minden aktív polgárának, a civil szervezetek, a művelődési és a sportegyesületek tagjainak és saját munkatársainak, hogy tevékenységükkel segítették a közösséget.

– Kishegyes polgárainak békés, családi körben töltött és meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok, és sikerekben gazdag újévet – mondta Mohácsi.

L. J. 

Forrás: www.magyarszo.com