A Restitúciós Ügynökség képviselői október első felében Kishegyesen jártak a katolikus egyház visszaszármaztatási igénye ügyében. Az igény tárgya a plébánia mellett található könyvtár-, és ifjúsági otthon épülete. Az eljárás már több éve húzódik, bár ez a mi országunkban nem meglepő. A folytonos külföldi nyomásgyakorlás eredményeként úgy tűnik az utóbbi időben, nem csak az ígéretek terén, de a gyakorlatban is begyorsult a vagyon visszaszolgáltatás. Így többszöri halasztás utána, az említett ügynökség munkatársai Kishegyesre érkeztek, hogy helyszíni szemlét tartsanak, amelyen részt vettek az egyház, a község és a helyi közösség jogi képviselő is. Sipos Tibor titkár elmondta a helyi közösség tanácsának az álláspontját, miszerint az elmúlt években, főleg a pár évvel ezelőtti tűzeset után több millió dinár befektetést eszközöltek a kishegyesiek, így méltányosabbnak tartaná, ha az épület továbbra is helyi közösség használatában maradhatna, és az egyház pénzbeli térítést kapna az elvett vagyon ellenében. Danilo Dabović, a közigazgatási hivatal vezetője szintén elmondta, hogy az önkormányzat támogatja az egyházak vagyonának visszaszármaztatását, és jogosnak tartja a követeléseiket, viszont a konkrét estben egy olyan épületről van szó, amelyben több fontos községi intézmény és civil szervezet is otthont kap, így a helyi közösség tanácsának véleményét támogatják. Az egyház jogi képviselői és Brasnyó Ferenc atya az épületek mielőbbi visszaszolgáltatása mellett szálltak síkra. Véleményük szerint a könyvtár maradhatna továbbra is az épületben, mint bérlő, de az ifjúsági otthon résznek más funkciót szánnának, mivel a fiatalok lármás mulatozása a falu a központjában sokak számára zavaró. Az ügynökség várhatóan az év végéig döntés hoz a kérdéses ügyben, az eddig gyakorlat alapján talán több sikert remélhet a katolikus egyház. Az ügy kimenetelétől függően reméljük, hogy egy olyan megoldás születik majd, amelyben a könyvtár sem marad fedél nélkül, a fiatalok is megtalálják a maguk helyét és az egyházi követelések is megvalósulnak.
Restitució – második félidő
34
3 hozzászólás
HA TÖBB ÉV ÓTA HÚZÓDIK AZ ÜGY , ÉS MOST OKTÓBERBEN VOLT EGY EREDMÉNYTELEN TÁRGYALÁS, AKKOR NEM ÉRTEM AZT, HOGY ” GYAKORLATBAN BEGYORSULT „.
Az útóbbi egy évben több hosszantartó ügy is lezárult, hosszas hallgatás után az Ügynökség egyre több tárgyalást folytat le és ügyet fejez be. A konkrét ügyről ezt még nem mondhatjuk el. A ,,begyorsultat” valóban időzéjelesen kell érteni. Köszönjük az észrevételét.
SZERKESZTŐ ÚR KÖSZÖNÖM A KIELÉGÍTŐ VÁLASZÁT. CSAK ANNYIT SZERETNÉK MÉG HOZZÁFŰZNI A LAPUKKAL KAPCSOLATBA, HOGY ÉN SZEMÉLY SZERINT ÖRÜLÖK, HOGY ÍGY ONLINE IS LEHET OLVASNI A SZÓ BESZÉDET, JÓNAK TARTOM A LAPOT, JÓ LENNE MÉG SZERINTEM , HA A GYÁSZJELENTÉSEK IS VALAMILYEN FORMÁBAN HELYET KAPNÁNAK BENNE. TOVÁBBI SIKERES , ÉS ÖRÖMTELI MUNKÁT KÍVÁNOK..
Hozzászólások lezárva.