Április 24-én Szerbiában parlamenti választásokat tartanak, ugyanazon a napon tartományi és önkormányzati szinten is megmérettetnek a politikai pártok és a koalíciók. Országszerte nagyban zajlanak a választások előkészületei, hevesen folyik a választási kampány. Lássuk, azonban mi történik a községünkben valamint Kishegyesen.
Utoljára 2012-ben dönthettünk Kishegyes község képviselő-testületének összetételéről. Ekkor Kishegyes községben az országos átlaghoz képest nagyobb volt a részvételi arány, a szavazati joggal rendelkezők 60,2 százaléka élt alkotmányos jogával és járult az urnák elé. 2012-ben tizenegy (11!) választási lista mérte össze erejét azzal a szándékkal, hogy betöltsék a községi képviselő testület 25 képviselői helyét. A 2012-es évhez képest idén a 2016-os önkormányzati választásokra jelentősen megcsökkent a választási listák száma. A Kishegyesi Községi Választási Bizottság mindössze négy listát hirdetett meg az önkormányzati választásokra, a Vajdasági Magyar Szövetségét, a Szerb Haladó Párt köré tömörülő koalícióét, a Szerbiai Szocialista Pártét és a Montenegrói Pártét.
A választásokon induló listák számának csökkenése több okkal is magyarázható. 2012-ben az induló tizenegy csoportosulás közül nyolcnak sikerült képviselő helyet szereznie. A kis támogatottsággal rendelkező pártok, amelyek már 2012-ben sem érték el a „képviselő-testületi küszöböt” továbbra sem hallatnak magukról. A Szerb Haladó Párt országos megerősödése községünkben is átalakította a politikai palettát. Korábban más-más politikai színekben induló elsősorban szeghegyi és bácsfeketehegyi jelöltek váltottak politikai színezetet és sorakoztak fel a SZHP községi listájára. Ez az összeolvadás több más politikai erő megszűnését jelentette. A Demokrata Párt Dr. Bíró István és a VMDK Dr. Nyirádi Miklós vezetésével ugyan megpróbáltak egy koalíciós listát állítani, ám listájuk nem került meghirdetésre. Az általuk a benyújtott dokumentumokban fellelt hiányosságok azt eredményezték, hogy a választási bizottság majd pedig a Közigazgatási Bíróság sem adott lehetőséget a választásokon való indulásukhoz. Emellett a Szerbiai Egyesült Régiók Pártja, amelynek szintén voltak képviselői a helyi parlamentben időközben megszűnt. A 2016-os választásokon 2012-estől eltérően polgári csoportok sem próbálkoztak listaállítással. Így egy letisztultabb helyi politikai színtér alakult ki, de annál nagyobb tétje van a mostani választásoknak a lokális pártok számára, mivel mindenki esélyes hatalmi pozícióba kerülni.
Nézzük tehát a négy választási listát, amelynek a sorrendje a következőképpen fog kinézni április 24-én a községi – halványsárga színű szavazólapon, és amelyek közül a polgáraink választhatnak:
1. Aleksandar Vučić – Szerbia győzedelmeskedik (Szerb Haladó Párt, Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Pártja (PUPS), Szerbiai Szociáldemokrata Párt)
A Szerb Haladó Párt erői Kishegyes községben is nagy erővel, látványosan mozgósítanak az idei kampányban. Egyértelmű céljuk, hogy a minden szinten a lehető legtöbb képviselői helyet szerezzék meg. Központi kampányukat már januárban megkezdték Kishegyesen, azóta is igyekeznek minél több felületen szerepelni. Meghívásukra Aleksandar Vulin szociális- és munkaügyekkel foglalkozó miniszter Bácsfeketehegyre látogatott. Jelöltjeik többsége elsősorban szeghegyi és bácsfeketehegyi lakosok, de listájukon szerepelnek kishegyesiek is. A listát Zoran Martinović vezeti, a második Zlatko Popović, a harmadik pedig Ksenija Kustudić – Đukić.
- Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István
A községi választási listán egyetlen magyar pártként a Vajdasági Magyar Szövetség szerepel. A tizenöt kishegyesi és tíz bácsfeketehegyi jelöltet felsorakoztató listán számos ismerős nevet találhatunk, hiszen már eddig is részt vettek az önkormányzat munkájában, aktív tagjai helyi közösségeink és intézményeink életének. A jelöltek átlagéletkora 42 év, vagyis a lelkes fiatalok mellett a tapasztalt idősebb réteg is képviselteti magát.
A listát Szügyi István vezeti, a második helyen Bojtos Béla, a harmadikon pedig Linka B. Gabriella neve szerepel.
- Szerbiai Szocialista Párt – Marko Rovčanin
A Szerbiai Szocialista Párt a vezetőit és befolyásos embereit is megmozgatta kampánya során Kishegyesen. Marko Rovčanin községi elnök meghívására Ivica Dačić miniszterelnök helyettes és külügyminiszter, Aleksandar Antić energetikai miniszter és Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója is ellátogatott templomunkba a húsvéti szentmisére. A kampánykörútnak ezzel még nem volt vége, hiszen március végén dr. Snežana Bogosavljević Bošković mezőgazdasági miniszter mellett Miodrag Petrović, az Állategészségügyi Igazgatóság igazgatója, Dragana Gođevac, a Mezőgazdasági Földterületekkel Foglalkozó Igazgatóság igazgatója és Nataša Milić, a Köztársasági Vízügyi Igazgatóság igazgatója is Kishegyesen járt a kampány során. A jelöltek többsége szeghegyi lakos, de a listán szerepelnek bácsfeketehegyiek és kishegyesiek is.
A Szerbiai Szocialista párt községi listáját a jelenlegi polgármester Marko Rovčanin vezeti, mögötte a második helyen Aleksandar Martinović, a harmadik helyen pedig Dragana Pešikan neve szerepel.
- Montenegrói Párt (Crnogorska Partija) – Nenad Stevović
Immár több éve jelen van az önkormányzati választásokon a montenegróiak nemzeti pártja, amelynek több alkalommal sikerült is, mint kissebségi pártnak, egy képviselői helyet szereznie. Ahogy nevük is jelzi,, a szerbiai montenegrói kisebbség érdekvédelme a céljuk községünkben, és azon túl is.
A községi listájuk élén is Nenad Stevović áll, második Milo Milojko, a harmadik pedig Aleksandra Vučinić.
Az teljes választási listák itt tekinthetőek meg.
A legnyugodtabban talán Montenegrói Párt várhatja a vasárnapi szavazást, hiszen az elmúlt évek választásai azt mutatták, hogy esélyesen pályáznak 1-2 képviselő helyre, nincs ez másképpen idén sem. Viszont, a már említett kevés számú választási listáknak köszönhetően igen kiélezett verseny alakulhat ki a három helyi jelentős politikai erő, a VMSZ, az SZHP és a SZSZP között.
A lakosság nemzeti összetétele talán a VMSZ-nek kedvezhet, de a statisztikák azt mutatják, hogy a szavazáson való részvétel a magyar nemzetiségűek körében alacsonyabb, mint a többségi nemzet szavazóinak körében, illetve a magyar szavazók támogatnak más nem magyar előjelű pártokat is, míg a VMSZ nem számíthat a más nemzetiségű szavazatokra. Mindenesetre a Vajdasági Magyar Szövetségnek igen nagy lehetősége van a 8 képviselői helyét tíz fölé növelni, és négy éves kihagyás után, újra magyar polgármester adni önkormányzatunk élére.
A legnagyobb vetélytársak a Szerb Haladó Párt és Szerbiai Szocialista Párt, mivel a két párt szavazóbázisa megegyezik. Az ő versenyüket nehéz megjósolni, a SZHP országos népszerűsége nagy segítség helyi szinten is, viszont a jelenlegi polgármester Marko Rovčanin az SZSZP soraiból került ki, ami pedig az ő pártja malmára hajthatja a vizet.
Számunkra kishegyesi magyaroknak a legjelentősebb, hogy az önkormányzatban legyen magyar érdekképviselet április 24-ke után is, hogy a mi képviselőink is olyan pozícióba jussanak, ahonnan tudnak tenni értünk. Természetesen a választások elsősorban nem nemzetiségi kérdés, viszont kitől tudnánk elvárni a segítséget, ha nem a tőlük, akik egyek közülünk.
Április 24-én, vasárnap reggel 7 és este 8 óra között 10.615 szavazópolgár járulhat az urnák elé, és adhatja le szavazatát. Éljünk választójogunkkal, és menjünk el szavazni. Ne hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk!