Főoldal Piszkozat A repceszár-ormányos nagy tömegekben jelent meg a lakott területeken

A repceszár-ormányos nagy tömegekben jelent meg a lakott területeken

írta: Tóth Péter
424 views

Egy-két napja, 2-3 milliméteres, kullancshoz is hasonlító apró rovarok invázióját tapasztalhatjuk. Szakemberek szerint a repceszár-ormányos a repce betakarítását követően próbálja megtalálni új élőhelyét. A rovar az emberre nem veszélyes, de kellemetlen lehet. A nyár közepén pedig már betelel, tehát hamarosan megszűnhet az invázió.

Sokan panaszkodnak az utóbbi egy-két napban bogárinvázióra. Szakemberek véleménye szerint az egyébként némileg a kullancsra is emlékeztető apró kis rovarok a repceültetvényekről „költöznek” most be a lakott területekre, mivel az olajnövény betakarítását követően ösztönösen keresnek új élőhelyet. A bogarak állítólag veszélytelenek az embere nézve, az invázió pedig hamarosan meg is szűnhet, ugyanis a kis rovarok hamarosan nyugalmi állapotba vonulnak, betelelnek, így „eltéve” magukat a következő idényre.

A repceszár-ormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) az ormányosbogár-félék (Curculionidae) családjába, a Ceutorhychinae alcsaládba tartozó faj. Az őszi káposztarepce és más keresztesvirágú termesztett növényfaj jelentős tavaszi kártevője. Tápnövényei közé tartoznak a különböző keresztesvirágúak, köztük számos termesztett kultúrnövény, melyeken károkat is okozhat. A káposztafélék termesztése során az egyik legjelentősebb, érzékeny károkat okozó kártevő, a repcetermesztésben gazdasági jelentősége lényegesen kisebb. Az imágója, majd a lárvája növényi táplálkozású, a lárva a jelentősebb kártevő forma. Az imágó kora tavasszal aktivizálódik, táplálkozása során a tápnövény leveleit, szárát fogyasztja. A párzást követően ormányával lyukat fúr a tápnövény valamely részébe és oda rakja tojásait, nőstényenként 120-340 db-ot. A kikelő imágók minden a tápnövény szárában táplálkoznak a növény bélszöveteivel. Nagyjából egy hónap után a kifejlett lárvák a növényből kirágják magukat és a talajban bábozódnak általában 5–10 cm-es mélységben. Az imágó június első felében bújik elő, intenzíven táplálkozik, majd nyár közepétől telelőre vonul. A telet bozótosok, erdősávok avarjában tölti, majd tavasszal onnan fertőzi a káposzta- és repcetáblákat.