Hétvégén a házasság világnapja alkalmából ünnepséget szervezett a Kishegyesi Nagyacsaládosok Egyesülete, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségével közreműködve.
Ez a második ilyen jellegű rendezvény a délvidéken, amin többek között jelen volt Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke, Mohácsi Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere és Linka B. Gabriella, az Magyar Nemzeti Tanács tagja. Kerepes Árpád, a Kishegyesi Nagycsaládos Egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a rendezvényre házasság világnapja alkalmából került sor, s ez vidékünkön még újdonságnak számít. A kezdeményezést a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének támogatásával indították el és szeretnék hagyományossá tenni. A rendezvényre jubiláló nagycsaládos házaspárokat hívták meg.
– A házasság egy nagyon fontos intézmény, mert ezzel kezdődik a család, és ebből indul ki a nagycsalád is. Kishegyesen 13 házaspárt hívtunk össze és három család érkezett vidékről. A legidősebb kishegyesi házaspárunk, Faragó András és Anna a 65. házassági évfordulójukat ünnepli – mondta el az elnök a rendezvény kapcsán, majd hozzáfűzte, hogy hagyományt szeretnének teremteni ennek az eseménynek, mert házasság intézményének fontosságár hívja fel a figyelmet.
Mohácsi Zoltán a rendezvény követően arról beszélt lapunknak, hogy a rendezvény létrejöttéhez hozzájárult Kishegyes község önkormányzata és a kishegyesi helyi közösség is.
– Minden elismerésem a KINCSE koordinátoráé és aktivistáié, amiért lelkes odaadással szervezték ezt a rendezvényt. Büszkét lehetünk rá, hogy egy ilyen vajdasági jelentőségű esemény itt talált otthonra. Azt gondolom, hogy ennek a rendezvénynek a jövőben is szívesen biztosítunk helyszínt és támogatni fogjuk. Tudjuk, hogy mindennek az alapja a család, a házasság gyümölcse pedig a gyermek, közösségünk jövője – nyilatkozta az alpolgármester.
A jubiláló házaspárok köszöntőse mellett Brasnyó Ferenc plébános megáldotta a házaspárokat és rövid kulturális műsorra is sor került. A kishegyesi általános iskola versmondói alkalmi szavalatokat adtak elő Molnár Krekity Olga felkészítésében, valamint fellépet a kishegyesi óvoda kórusa is. Krizsán Vilmos, a VANCSESZ elnöke a házasság jelentőségéről tartott rövid előadást.
L.J.
Forrás: