A kishegyesi termelői iroda november végén bezárt – A termelői klub elnöke szeretné, ha idéntől állandó jelleggel működhetne – A klub tevékenységeiről, terveiről
Tavaly júniusban megnyitotta irodáját a Kishegyesi Termelői Klub. Szügyi Róbert, a termelői klub elnöke szerint a tavalyi évben ez volt a legjelentősebb projektumuk. Az iroda megnyitása hiánypótló jelleggel történt.
– Az idei évtől szeretnénk ha az iroda állandó jelleggel működne. Ha a községtől sikerül pályázati úton pénzt nyernünk, amit szabadon felhasználhatunk, akkor legalább egy embert alkalmaznánk, és az iroda folyamatosan tudna üzemelni. Erre mihamarabb nagy szükség volna, mert február-március során megkezdődik a gazdaságok újrajegyzése, valamint az új földtörvény is életbe lép, s ezzel kapcsolatban is lesznek kérdései a gazdáknak – mondta el az elnök.
Az idei tervek között szerepel a termelői klub bővítése is. Szügyi elmondása szerint a munkába szeretnék bevonni a méhészeket és a birkatenyésztőket. A közös fellépésnek köszönhetően vélhetőleg komolyabb eredményeket tudnának elérni. Épp ezért szeretnének olyan fiatal szakembereket is alkalmazni a termelői irodán keresztül, aki a pályázatoknál tudnak hathatós segítséget nyújtani.
A klub az idén is részt fog venni a termelők értesítésében, az állami földek bérbeadása kapcsán. Az elnök elmondta, hogy minden évben segítenek a gazdáknak a szükséges papírok kitöltésében is. Hamarosan kezdődnek a téli szakelőadások, amit minden évben megszerveznek. Szó lesz a különböző növénykultúrák termesztéséről, a növényvédelemről és más aktuális témákról. Az előadások egész ferburárban zajlani fognak, számolt be a klub elnöke, majd arról is szólt, hogy tevékenységeik közé tartozik még a főbb határutak rendezése. Az idén ezt a tevékenységüket szeretnék kibővíteni, a nem főbb dűlőutaknak számító, azonban forgalmas határutak rendezésével. Erre az tevékenységre idáig a község biztosított üzemanyagot, és Szügyi reméli, hogy az idén is így lesz.
L.J.
Forrás: www.magyarszo.com