Főoldal Sport Rápóti Emléktorna 2019

Rápóti Emléktorna 2019

írta: Csőke Márk
0 hozzászólás 220 megtekintés

A nagy meleg ellenére a kishegyesi Egység labdarúgó klub udvarán nagy a mozgolódás, szervezkedés.

Hosszú 31 esztendő elteltével újra megrendezésre kerül egy emléktorna, melyen az Egység ismét emléket állít a leghűségesebb szurkolójának és támogatójának Rápóti Lászlónak, aki 1982-ben egy barátságos felkészítő mérkőzésre vitte volna a játékosokat, de sajnos útközben a gépjárműve szerencsétlenséget szenvedett és László ott lelte halálát.  Lászlót az Egység saját halottjának tekintette akkor és most is, először 1985-ben Sípos Győző indítványozására sikerült megszervezni egy kétnapos annak idején Rapi Kupának elnevezett tornát, amelyen négy csapat vett részt. Habár a szervező azt szerette volna, hogy ez a torna hagyomány legyen a nehézkes anyagi körülmények abban az időben ezt csupán négy évig engedték megrendezni. Az utolsó emléktorna 1988-ban volt és ezt nem sikerült pótolni.

Még az idén  az egyesület  vezetőségi gyűlésén  Rápóti Zsolt,  az Egység titkára ismertette a jelenlévőkkel a gondolatát arról, hogy vissza kellene állítani a Rápóti emléktornát és hogy erre minden feltétel rendelkezésünkre áll. Az emléktorna visszaállítását és  az ötletet a klubelnök  Baranyi Béla is helyeselte,  majd ezt követően a vezetőségi tagok egyhangúan megszavazták.

A Rápóti emléktorna abban különbözik a régitől, hogy most nem két napos lesz és nem hívunk több csapatot, nem akartuk ennyire leterhelni a klubokat és a játékosokat, valamint a szervezőket tekintettel a nyaralási szezonra, amikor minden a nyaralás körül forog. Most csupán egy mérkőzésre koncentrálunk, méghozzá a Csantavér csapatát fogjuk vendégül látni.

A programot úgy időzítettük, hogy a falubúcsúra essen, ilyenkor mindenki itthon van és az időpont is megfeleljen, méghozzá késő délután 6-kor kezdődne a mérkőzés, amikor már szinte mindenki ráér és ki tud látogatni a focipályára. Először az Egység vezetősége megkoszorúzza Rápóti László sírhelyét,  ezt követően 6-kor kezdődik az emlékmérkőzés, amire a szerencsétlenül járt  hozzátartozóit is meghívtuk, köztük egyetlen fia, Tibor is velünk lesz, aki a tragédia időpontjában még  csupán egy éves  volt.  A mérkőzés előtt egy perces néma csenddel emlékezünk, majd kezdődik a meccs. Reméljük, hogy a játékosok is kitesznek magukért és gólban gazdag izgalmas mérkőzés elé nézünk. Ezt követően ünnepélyes kereteken belül a hozzátartozóknak hálánk jeléül  egy Emléklapot nyújtunk át, a győztes csapatnak a neki járó serleget, de a vesztes csapat sem fog üres kézzel távozni nekik is jár majd a serleg, ezenkívül megjutalmazzuk a legjobb góllövőt valamint a legjobb kapust is. A ceremónia után a klubhelyiség nagytermében, mint a résztvevőkön kívül felhívjuk a figyelmét azoknak a játékos veteránoknak, akik az Egység mezét viselte egykoron, hogy csatlakozzanak hozzánk.  Szeretettel meghívjuk őket a vacsorára, ahol kellemes hangulatban együtt felidézzük a múltat, a régi szép időket, amikor még minden más volt.

A tervünk az, hogy ezt az emléktorna tradició legyen hosszú éveken keresztül, jó lenne, ha már mi nem leszünk, az utódaink folytatnák ezt a hagyományt.

Hiszen úgy tartjuk:

Öregek nélkül nincs múlt, gyerek nélkül nincs jövő. Múlt és jövő nélkül nincs jelen

Mindenkit szeretettel várunk vasárnap július 28-án hat órára a kishegyesi focipályára!

Hajrá Egység!

Rápóti Zsolt

0 hozzászólás
2