Főoldal Szó-Beszédről Könyvbemutató a most megjelent Kishegyes 250 című kötetről

Könyvbemutató a most megjelent Kishegyes 250 című kötetről

írta: Csőke Márk
346 views

Nem kell senkit emlékeztetnem, hogy az idei évben ünnepli Kishegyes újjátelepítésének 250. évfordulóját. A jubileum alkalmával a Szó-Beszéd szerkesztőségével egy könyvet adtunk ki, mely szól a múltról, jelenről, s valamennyire a jövőről is. A könyvhöz szükséges írásokért a szerzőinek ezúton is meg szeretném köszönni, hogy partnerek voltak a munkában.

Településünk idén több jubileumot is ünnepel. Pontosan ötven éve történt, az újratelepítés 200. évfordulóján az a jeles alkalom, amikor a kishegyesiek és a békésszentandrásiak újból egymásra találtak. Az ekkor kötött barátságnak máig tartó hatásai vannak, melyek nem csak egy-egy látogatásban és koccintásban nyilvánulnak meg: a két fél igyekezett kölcsönösen segítséget nyújtani egymásnak, ha erre a szükség volt.

Emellett 170 évvel ezelőtt íródott bele kitörölhetetlenül Kishegyes neve a történelemkönyvekbe. 1849. június 14-én a település határában a magyar honvédség Guyon Richárd vezetésével megfutamította a túlerőben lévő Jelasics bán csapatait. A győzelem, mint a magyar szabadságharc utolsó győztes csatája vonult be a történelembe.

A kötet első bemutatójára 2019. szeptember 27-én, pénteken, a Helyi Közösség tetőterében megrendezendő Hegyesi Literatúra rendezvénysorozat keretein belül kerül sor. A program részleteiről itt olvashatnak.

A kiadott könyv nem történelemkönyv. Bizonyos szempontból kevesebb, de több is annál, hiszen nem csak a múltról, hanem a jelenről, s bizonyos értelemben a jövőről is szól. A könyv igyekszik Kishegyes teljes körű bemutatására, gazdag képanyaggal kiegészítve, melyből külön kiemelném Virág Gábort, aki rendelkezésemre bocsájtotta gyűjteményét, hogy az olvasók kezébe minél sokszínűbb kötetet adhassunk. Írunk az újratelepítés körülményeiről, békésszentandrási kapcsolatokról, hegyesi csatáról. Feldolgázásra került két, korunkat igencsak meghatározó jelenség, a gazdasági-, politikai rendszerváltás és az elvándorlás is. Közügyek, iskolatörténet, művelődéstörténet, egyháztörténet, sporttörténet is bemutatásra kerül. Igyekeztünk emléket állítani a kishegyesi kötődésű íróknak és költőknek is. Az itt bemutatott anyag csak egy töredéke annak a gazdag irodalmi hagyatéknak, mely a hegyesiekhez kötődik. A kötet díszpolgáraink bemutatásával ér véget.

Mindenkit szerettel várunk a bemutatón, ahol a könyvet meg is tudják vásárolni 500 dináros áron.

1 hozzászólás

Радмила Марковћ 2019-10-01 - 13:46

Egészségem megengedte, részt vehettem a rendezvényeken, amelyek az irodalmi részt illetik.
Élményben dús napok kiemeltek az egyedüllét egyhangúságából.
Kissé késve, de annál nagyobb szeretettel köszönöm Csőke Márknak, és a Szerkesztő Bizottságnak az értékes könyvet, amelyben megjelentették a Nevess című versem. Ismertették munkásságom nagy részét.
Gratulálok Csőke Márk. Remélem nem lankad az ifjúi hév és az alkotókészség.

Hozzászólások lezárva.