Szeretem a disztópiákról szóló történeteket, mert a múlt iszonyú tapasztalatait vetítik rá a jövő vásznára. Főleg akkor, ha a sötét jövő elsődleges oka vagy eszköze az oly sokunk által ünnepelt technológia. Siró Maszamune „Ghost in the shell” című képregénye és a belőle kivirágzó animációs univerzum kiemelkedő darabja a 1995-ös, azonos címen futó animációs film. A távoli jövőben, túl egy újabb világháborún a rendelkezésre álló technológia elképesztő mértékben átszőtte a társadalmat. Testi implantátumok garmadáját építtetik magukba az emberek. Javított érzékelés, látás, fejlett művégtagok és szervek széles választéka és olyan agyi implantátumok, melyek állandó hálózati hozzáférést engednek az internethez vagy egyéb virtuális valóságokhoz.
A történet legizgalmasabb prognózisa, hogy a bűnözők képesek meghekkelni az implantátummal rendelkező áldozatok tudatát és így változatos módokon felhasználni őket. Az egyik legsokkolóbb jelentben kiderül, hogy a frissen előállított bűnöző egy egyszerű átlagember, akinek feltörték a tudatát, hamis emlékeket plántáltak bele és új motivációkat adtak a számára. Dróton rángatták, akár egy bábot.
Húsz éve – a film készítésekor – ez még nagyon távoli lehetőségnek tűnt, ám be kell látnunk, hogy a technológia rohamos fejlődésével egyre közelebb kerülünk a ponthoz, amikor meg kell kérdőjeleznünk a saját valóságunkat is. És itt jön képbe a médiahamisítás, amely átvitten értelmezhető a tudat feltöréseként is.
Az interneteléréssel rendelkezők zöme a hálózatról szerzi be a híreket. Az idősebb generációk gyakorta csak a Facebook-on megosztott tartalmak révén értesülnek közéleti és politikai eseményekről. A vicces és hihetetlen képeket még ugyan képesek vagyunk kiszűrni, főleg ha azok túl valószerűtlenek. Valahogy sikerült megtanulni az utóbbi pár évtizedben, hogy habár „egy kép többet mond ezer szónál”, de gyakran hamis történetet mesélnek. A magazinok címlapjain az örök ifjúnak tűnő celebek és a valószerűtlenül tökéletes, néha már-már eltúlzott szépségű címlaplányok csak vonzó csomagolás, semmi több.
A hang és a kép manipulálható, sokáig a videók, a mozgóképes felvételek voltak a hitelesség elsődleges forrásai. Mert ezek nem hamisíthatók, holott elég moziban beülni bármely látványfilmre, hogy szinte tökéletes illúziót kaphassunk. Persze tudat alatt tisztában vagyunk ezek „mű” mivoltával. De mi a helyzet a nem túl látványos hamisításokkal? Végül is a film is csak állóképek sorozata, az alatta lévő hangsáv is csak hangfelvétel. És mint minden, ez is hamisítható.
A mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásának évtizede következik. Bármennyire is izgalmasnak is tűnjön ez a kijelentés, vannak vészjósló előjelek, amik óvatosságra intenek. A tanuló algoritmusok segítségével a közelmúltban olyan videók is megjelentek, melyeken ismert filmekben cserélték le a szereplők arcát valaki máséra. Vagy ott a híres felvétel, melyben a volt a amerikai elnök, Obama beszédét manipulálták és alakították át, úgy, hogy az eredeti felvétel hangsémáit felhasználva olyan kijelentéseket tesz, melyek a valóságban soha nem történtek meg. És itt a valódi buktató. A jelenleg rendelkezésre álló szoftverek a legmeggyőzőbb hamisítványokat azokról a személyekről képesek készíteni, akikről nagy mennyiségű kép és hanganyag áll rendelkezésre. A politikusok és döntéshozók pedig pont ebbe a kategóriába esnek.
Gondoljunk csak bele ha történelmünk véreskezű diktatúrái rendelkeztek volna ilyen technológiával. Sztálin vagy Hitler soha nem halt volna meg, rezsimjük fenntartásához könnyedén felhasználható lett volna a videó felvételek manipulációja.
*A következő videón Amy Adams amerikai színésznő arcát cserélték ki Nicolas Cage arcára:
A felvetés aktuálisabb, mint valaha, most mikor a világ országaiban szinte egyidőben kezdtek újra megerősödni a szélsőséges nézőpontok. A politikai hatalmak a tudatos ellenségkép kreálás oltárán feláldoznak bárkit, ha a helyzet úgy kívánja. Látjuk, halljuk, érezzük a bőrünkön, beszüremlik a hétköznapjainkba. A média pedig nem fukarkodik a figyelemelterelő, gyakran kétes forrásból származó információk elferdítésével.
Mára köztudott tény, hogy pl. a Facebook a felhasználók adatait a tudtuk nélkül továbbította a Cambridge Analytica (lásd Cambridge Analytica botrány) számára, mely azok alapján, célzott politikai hirdetésekkel és ügyesen megírt cikkekkel befolyásolta az előző amerikai elnökválasztást.
De nem kell messzire menni. Magyarországon a kormány felvásárolta a média nagy részét, a szabad sajtót pedig igyekszik ellehetetleníteni. Bértollnokok egész sora dolgozik azon, hogy a kormány narratíváját erősítsék. Ez a trend a „baráti” Szerbiában is megfigyelhető, amelyben a kormányon regnáló hatalom hasonló eszközöket vet be. A párhuzam annyira szoros, hogy a migrációs válság csúcspontján Soros György neve a belgrádi lapok címoldalán is ott díszelgett.
A deepfake videók a következő tagjai annak a fegyverarzenálnak, amelyet az információs háborúkban bevetnek a felek. Ez pedig még veszélyesebb, mint a valós fegyverek, hisz a célországok állampolgárainak gondolkodását befolyásolják velük, és így mint bábok, maguk választanak meg olyan döntéshozókat, akik érdekei vagy céljai nem biztos, hogy a választópolgárok vagy ország érdekét képviselik.
Oroszország szigorúan cenzúrázza polgárai internetelérését, szűrt információkkal befolyásolja őket. Kína pedig olyan technokráciává válik, ahol az állam már aktív megfigyelést folytat az állampolgárai ellen. Minden kommunikációjukat figyelik, arcfelismerő kamerák garmadájával követik őket és ha vétenek a törvények ellen, akkor automatikus intézkedéseket foganatosítanak ellenük. Ha elég „állampolgári pontot” veszít valaki, akkor megvonhatják tőle az útlevelét is. Ehhez elég nem egyetérteni a kormánnyal és ennek hangot is adni. Felfogható ez úgy is, mint „gondolatbűnözés”, amelynek koncepcióját Orwell már lefektette az 1984-ben.
Köszöntjük Önt a szép, új világban.
