Figyelem!
A következő bejegyzés a Szó-Beszéd nyomtatott kiadásából származik, így annak tartalma esetlegesen elavultnak tekinthető. A Digitális Archiválási projektünk során végrehajtjuk a fellelhető összes Szó-Beszéd kiadás digitalizálását és közreadását további felhasználás céljából. A alábbi cikk nyomtatásban a Szó-Beszéd 2007. novemberi számában jelent meg.
Kishegyesen járt Nagy Ferenc, a Magyar Köztársaság szabadkai konzulátusának főkonzulja, aki a Vajdasági Magyar Szövetség által szervezett lakossági fórumokon tartott tájékoztatót Magyarország schengeni csatlakozásának várható következményeiről, illetve a délvidéki magyarság által is igényelhető vízumfajtákról. A kishegyesi est házigazdái ifj. Juhász Bálint, a VMSZ alelnöke és Csáki Róbert, a VMSZ helyi szervezetének elnöke voltak.
A téma iránti érdeklődést bizonyította a községháza nagytermét megtöltő hallgatóság. A főkonzul úr ismertetőjében elmondta, hogy mivel Magyarország január 1-től válik a schengeni övezet tagjává, bizonyos módosításokat kénytelenek alkalmazni a vízumkiadás terén.
Az éves vízum a jövő évtől 35 euróba fog kerülni, ezen összeg fizetése alól mentesülnek a nyugdíjasok, a tevékenységük végzése, fejlesztése szempontjából külföldre utazó tanulók, üzletemberek, önkormányzati vezetők. Hozzátette, hogy érdemes a konkrét esetek kapcsán érdeklődni a konzulátuson, hiszen ezek kategóriák meglehetősen rugalmasan értelmezhetőek. Az idén kiváltott vízum kizárólag Magyarország területén való kétszer kilencven napos tartózkodásra jogosít fel, míg január elsejétől a schengeni övezet egészére érvényes lesz.
Nagy Ferenc kifejtette, hogy a vajdasági magyarság számára létezik egy másik vízumfajta is, a nemzeti vízum, melyet öt évre adnak ki és melyhez szükség van egy magyarországi baráttól, rokontól, akár a testvértelepülés önkormányzatától kapott meghívólevélre, mellyel a meghívó biztosítja a vajdasági kérelmező lakhatását, megélhetését. Ezt a meghívólevelet az adott helyen illetékes magyarországi önkormányzatnál kell hitelesíteni, mely 60-70 eurónyi költséggel jár.
Az érdeklődők kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a nemzeti vízumhoz szükséges meghívót bármely magyarországi bejelentett, saját lakással rendelkező állampolgár küldhet, illetve, amennyiben a magyarországi lakos nem bír-, avagy nem szándékozik megélhetésünkre garanciát adni, megtehetjük mi is, a fizetésre, föld után megvalósított jövedelemre vonatkozó bizonylat mellékelésével is.
Kiss Kornél