Főoldal Tollforgatók Élők és holtak békéje

Élők és holtak békéje

írta: Csőke Márk
0 hozzászólás 58 megtekintés

Eldönteni sok évtized tapasztalatával se tudnám, hogy melyik a legszebb évszak, ám az október végi és november eleji temetők gyertyafényes nyugalma már nagyon régen rádöbbentett: az örök béke ideje az ősz, amint a poros utakon nyikorgó-kotyogó kukoricásszekerek egyikén közelebb és közelebb hozza hozzám apámat.

A szekerek pedig elejében sűrű és hosszú sorokban jönnek a végtelen mezőségből; később el-elmaradoznak; ma már szinte hiába várjuk őket. De hiába keresi szemünk az alkonyati égalj vörösébe furakodó szárkúpokat is, amelyekben a kukoricatörők hetekig aludták kristálytiszta álmukat, míg az utolsó csöveket is fel nem dobták a kocsiderékba…

Az apró templomtornyocskák hegyére fehér sapkát rakott a tél, s lovasszánon érkező nyugodt parasztok simították bele a csendes bácskai éjszakába. Lett aztán a szorosra kötött kévékből gőzölgő tejet adó tehenek tápláléka.

Jártak felénk idők, amelyekben az ég alól szertefutottak a dolgos földművesek; kihalt és puszta maradt a határ. Valahogy még a fák is továbbálltak. Síkabb lett a síkság minden addiginál, és sötét felhők borultak a mélységükkel fenyegető vizekre.

Rövidesen piciny pislákoló gyertyák árasztják el majd fényükkel az öröklét csendes kertjeit, s bennük találkozik élők és holtak békéje. A magunk belső nyugalma a fájdalmasan szép emlékeinkben életrekelőkével.

Keresztek, akármilyen formájú sírkövek előtt állunk meg halottak napján, innen és túl mindenféle határon. Messzire megyünk és messziről jövünk azok kedvéért, akik ismerős vagy ismeretlen tájakon belevesztek az időbe.

A távoli tájakról hazaérkezők vajon miért éppen az öröklét kivirágzó kertjeiben lelik meg azt a bizonyos pontot, amelyhez viszonyítva mérhető a földön minden: a dolgok súlya, a ragaszkodás foka, a szeretet szintje?… Úgy érezzük talán, hogy éppen azoknak tartozunk önmagunkért felelősséggel, akiket elveszítettünk magunk mellől, és akiket lakozni itt vélünk?

Lehetnek ők a bíráink. Az ítélkezés, még ha önmagunk felett történik is, ráérős dolog. Ám a jótétemény, amellyel egymás életét tehetjük szebbé, sürgős. Nem szabad elkésnünk vele.

Csordás Mihály

(7 Nap, 1999. október 20.)
(Élet és Irodalom, Budapest, 2000. november 17.)

0 hozzászólás
2