Azon kedves olvasó, aki már olvasta az újságunkban megjelent „Szeptember. 10, Az öngyilkosság megelőzésének világnapja” címmel megjelent cikkem, már tudja, hogy ígértem egy újabb olvasnivalót, mely ugyanezen témát boncolgatja Dél-Korea szinten. Nos vágjunk is bele!
Bizonyára már többen is hallották, hogy Dél- Koreában az egyik legmagasabb az öngyilkosságok száma. Nos igen… Én, aki már, már megszállottja vagyok Dél-Koreának, azt kell, hogy mondjam, sajnos ez is egy olyan tény, akárcsak az, hogy Dél-Korea fejlett, jómódú ország. A GDP magas, az oktatás és az egészségügy kiemelkedő színvonalú, még másnaposság elleni jégkrémjük is van, illetve olyan világmárkáik, amit gondolom, mindenki ismer (bár lehet eddig nem tudta, hogy Dél-Korához kell kötni), mint a Samsung, az LG, a Hyundai vagy a KIA. Meg van egy olyan szomszédjuk, mint Észak-Korea, ami elrettentő példaként sugallhatja, hogy lehetne ennél sokkal, de sokkal rosszabb is.
És mégis, az összes OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development, azaz Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) -tagország közül Dél-Koreában a legmagasabb az öngyilkosok aránya a teljes népességhez viszonyítva. Százezer lakosra 28,4 öngyilkossági kísérlet jut. Vagyis naponta mintegy 30-40 ember vet véget az életének.
A fővárosban, Szöulban található a Han folyón átívelő Mapo híd. 1970-ben adták át, és sajnos népszerű célpontja az öngyilkosoknak. Sokak innen vetik le magukat a mélybe. 2007 és 2012 között több mint 100-an ölték meg magukat itt, többen, mint a főváros többi hídján összesen.
A városi önkormányzat ezt nem hagyhatta szó nélkül. Az öngyilkosháló vagy az ugrást megakadályozó drótkerítés helyett inkább pozitív üzenetekkel árasztották el a hidat, ezzel remélték, így lebeszélhetik az embereket az öngyilkosságról. A kampányba bevonták a Samsung életbiztosításokért felelős részlegét, a Samsung Life Insurance-t, és interaktív korlátokkal szerelték fel a hidat, amely közvetlenül a járókelőket szólítja meg.
Az az, ha közeli mozgást érzékeltek, a korlátok felvillantak, és inspiratív üzeneteket közvetítettek az öngyilkosjelölteknek. Ezeket pszichológusok és öngyilkosság-megelőzési szakértők írták. Még néhány, boldog családot ábrázoló kép is felvillan, ezzel is sugallva a pozitivitást.
Milyen napja volt? Evett rendesen? Ha beszélni szeretne valakivel, miért nem beszél velünk?
– kérdezte a híd, és megadta egy lelki segélyszolgálat telefonszámát.
Az öngyilkosság-megelőző híd óriási siker volt, legalábbis amikor az ötleteket kellett díjazni. Kapott egy Titanium Lion díjat, illetve a Cannes Lions International Festival of Creativity fődíját, harmincöt másik neves díjjal együtt. A PR (Public Relations, azt a tevékenységet jelenti, ahol egy cég vagy szervezet meghatározza, hogyan kommunikáljon tudatosan környezetével) szakemberek dicsérték a kreatív megoldást. Így a városvezetés a Mapo-hidat át is keresztelte az Élet Hídjává.
Mindez 2012-ben történt. Nem tudni, miért, de a következő évben az öngyilkosságok száma a hatszorosára nőtt! 96-an lettek öngyilkosak az Élet Hídján! Hogy, hogy történhetett ez meg? Valószínűleg máig csak találgatások vannak, hiszen soha nem lehet megtudni 100%-as, hogy ki, miért választotta önkéntesen a halált az élet helyett, de azt tudnunk kell, hogy a dél–koreai társadalom hagyományosan az olyan buddhista és konfuciánus értékekre alapozódik, mint a szorgalom, a sztoicizmus és a szerénység. Az egyén bajai másodlagosak, a méltóság vagy, ahogy mondják, az „arc megőrzése” mindenekelőtt való, különösen a család számára.
A válások számának növekedése, az iskolai nyomást elviselni képtelen diákok kétségbeesése, a vállalati kultúra által ösztönzött, munka utáni csoportos berúgások gyakorlata mind azt mutatják, hogy Dél–Korea komoly gondokkal küzd. Az érzelmi problémákról nyíltan beszélni ma is tabukba ütközik – mondta a The New York Timesnak Kim Hjong Szu, a kvandzsui Csoszun Egyetem pszichológiatanára.
A depresszió a koreai ember számára valami olyasmi, amit ki kell bírni és túl kell lenni rajta. Ha pszichiáterrel kezeltetné magát, egy életre rajta maradna a bélyeg, ezért ezt a dél-koreai beteg kizárja, vagy csak titokban teszi.– tette hozzá. A mentális egészség szakértői szerint a lelki zavarokkal küzdő dél-koreaiak sok esetben pszichiátriai magánklinikákhoz fordulnak és készpénzzel fizetnek, hogy a hivatalos egészségügyi lapjukon ne szerepeljen a kezelés. Az is szokatlan számukra, hogy pusztán egy beszélgetésért fizetni kell a pszichiáternek. – Ingyen is beszélgethetek a barátommal vagy a pappal – idézte az egyik gyakori reagálást Csin Szeng Pak, egy ismert szöuli pszichiáter. A páciensek idegenkednek a sorozatos beszélgetésekből álló pszichiátriai kúrától. Pak betegeinek egyharmada kér tanácsot, a többi beéri az orvosságokkal.
Tehát, míg erre nyugaton mi teljesen normálisnak találjuk, hogy segítséget kérjünk, vagy ajánljunk valakinek, akinek szüksége van rá, addig részletesen olvashatta a kedves olvasó, hogy mindez Dél- Koreában, messze nincs így. Nemhogy nem akarnak segítséget kérni, még segítséget ajánlani, sem mernek, akarnak… Véleményem szerint ez nem a rosszindulat, csupán csak, mint már említettem az „arc megőrzése”-ének a tisztelete!
Talán mindezen olvasottak után a kedves olvasó, azt gondolhatja, hogy rideg, zárkózott…a Dél-Koreai nemzet, de ez nem így van! Csak a társadalmi normák, ideológiák és a hagyományok mások. Miután mindezen fogalmakat figyelembe vesszük, és utánanézünk valamennyinek, rájövünk, hogy egy roppant különleges, érdekes és tiszteletreméltó kultúrával állunk szemben.
1 hozzászólás
Szomorű!
Hozzászólások lezárva.