Figyelem!
A következő bejegyzés a Szó-Beszéd nyomtatott kiadásából származik, így annak tartalma esetlegesen elavultnak tekinthető. A Digitális Archiválási projektünk során végrehajtjuk a fellelhető összes Szó-Beszéd kiadás digitalizálását és közreadását további felhasználás céljából. A alábbi cikk nyomtatásban a Szó-Beszéd 2007. decemberi számában jelent meg.
Jólmenő szakma lenne a bádogosság mégsem képeznek ilyen szakmunkásokat – mondja ifj. Cékus Árpád, az év kishegyesi vállalkozója vállalkozásáról és gondjairól.
Amikor február elején Maráz József, a kishegyesi vállalkozok egyesületének elnöke átadta AZ ÉV VÁLLALKOZÓJA elnevezésű elismerést ifj. Cékus Árpádnak, azzal indokolta, hogy olyan vállalkozóról és vállalkozásról van szó, amely évek óta sikeresen működik, szélesebb körben is ismerik és pénzt hoz a községbe, nemcsak itt hasznosítja a meglevőt. Az év vállalkozója cím természetesen egy korábbi időszak eredményeit vette alapul, s most az év vége felé inkább az érdekelt bennünket, hogy milyen volt az idei esztendő, hasonlóan sikeres, mint az előzők, bővül-e a vállalkozás van-e gondja a megfizettetéssel…
– A kereslet a szolgáltatásaink iránt továbbra is óriási. Az építőiparban ilyenkor szokták befejezni az épületeket s akkor jöhetünk mi. Általában azt kell mondanom, hogy jó a megfizettetés is, többnyire olyan emberekkel dolgozom, akiket évek óta ismerek. Igaz, ez sem szabály, legalábbis nekem az volt a tapasztalatom, hogy éppen az csapott be, akit évek óta ismertem. Sokkal nagyobb gondom, hogy nincs kivel dolgoznom. Legtöbbször abba fáradok bele legjobban, hogy banális dolgokat kell újra és újra elmagyaráznom. Nincs igazi mesterember. Amikor elkezdtem saját vállalkozásomat, egyedül dolgoztam, majd felvettem egy embert, amikor már volt annyi munka, hogy egyedül nem győztem. Úgy terveztem, hogy ha tovább növekszik a kereslet a munkánk iránt kialakítok egykét brigádot az én feladatom pedig az lesz, hogy megszervezzem a munkát, új munkákat szerezzek, de nem így sikerült. Azt látom ugyanis, hogy ha nem vagyok ott, nem megy a munka sem – mondja ifj. Cékus Árpád.
Továbbra is főleg vidéken dolgozik, elsősorban a városokban, ahol sokkal erőteljesebben folyik az építkezés, mint errefelé.
– Nagyon sok, szinte állandó üzletfelem van az építőiparban. Ilyenkor szoktak finiselni s ilyenkor van nekünk is a legtöbb munkánk. Új évig szinte mindig van munkánk, hogy alig győzzük, utána elkezdődik a pangás, amit nagyon viszonylagosan kell érteni, mert azt jelenti, hogy munkánk az van annyi, hogy még szombatonként is dolgozunk, de már komótosan győzzük a teendőket. Télen sem szoktam elbocsátani a munkásokat. Tavaly egyébként is olyan tél volt, hogy egész idő alatt dolgoztunk, alig volt fagy. Korábban a téli hónapokban pálinkafőző kazánokat csináltunk s azokat árultuk. Azok is elkeltek, bár úgy tapasztalom, hogy újabban sokan nem készíttetik, hanem készen vásárolják a kazánokat. Most, ha bekényszerít bennünket az idő a műhelyben dolgozunk, előkészítjük a csatornákat és egyéb félkész termékeket, hogy a nyáron emiatt ne kelljen időt vesztenünk – mondja ifj. Cékus.
A műhelyen, ahol a beszélgetést kezdjük, látszik, hogy fokozatosan hozzáépítéssel bővült s a vállalkozó szerint az a legnagyobb baj, hogy a hatméteres darabokkal nemigen lehet dolgozni benne.
– Újabban a vállalkozok többsége ilyen hatméteres darabokkal dolgozik. Én még a régi hagyomány szerint magam készítem a különféle csatornákat és a hozzávaló kellékeket, de sok városi mester már megvásárolja a kész terméket.Egy petrőci gyárban készítik ezeket nagy mennyiségben és különböző formákban.Én egyelőre magam készítem, így nem kell felmondanom télen a munkásaimnak. Nemrégiben vásároltam egy olyan gépet, amely szintén hatméteres darabokat tud legyártani, de ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a munka, új csarnok kellett, a régiben ekkora darabokkal nemigen tudunk mozogni. Az új csarnokot eredetileg garázsnak és nyersanyagraktárnak szántam, de a termelésre fogjuk használni. Jelenleg félig kész, talán jövőre elkészül – mondja a vállalkozó.
Beszélgetésünk végén megint azt hangsúlyozza, hogy nagyon hiányzik a mesteremberek képzése.
– Kétségtelenül azt kell mondani, hogy a bádogosság jólmenő szakma, nem könnyű, de nagy iránta a kereslet és meg lehet belőle élni. Ennek ellenére nem képeznek új mestereket. Általános fémszakmákat tanulnak az iskolában, de amikor befejezik, valójában semmihez sem értenek. Így azután, ha többet vállalok, akkor nekem kell jóval többet dolgoznom, ettől többet viszont már nemigen tudok dolgozni. Vasárnaponként nem dolgozunk s én ilyenkor szoktam járni Vajdaságot, az építőhelyeket, hogy lemérjem az épületeket. Sokkal könnyebb lenne, ha lenne nem is egy olyan szakmunkásom, aki tudná mindazt, amit én s akiben meg tudnék bízni. Annak idején egyszer beszélgettünk erről a szakmunkásképző igazgatójával, de előrehaladás nem történt – mondja ifj. Cékus Árpád.
Papp Imre
