Főoldal TollforgatókFilmajánló Arrietty – Elvitte a manó (2010) 

Arrietty – Elvitte a manó (2010) 

írta: Szabó Árpád
0 hozzászólás 30 megtekintés

Az Arrietty (借りぐらしのアリエッティ) az animációs berkekben jól ismert Ghibli stúdió filmje, mely a korábbi műveik tematikájához képest igazán gyermekbarát hangot üt meg. Produkciós szempontból rendhagyó darabról van szó. Rendezője Jonebajasi Hiromasza, aki eddig főként animátorként dolgozott a stúdió korábbi filmjein. A Ghibli mestere, Mijazaki Hajao ezesetben a forgatókönyvért felelt. A megszokottól ugyancsak eltérően Hiszaisi Dzsó helyett, a zenét a francia származású Cécile Corbel szerezte, aki elsődlegesen hárfára hangszerelte a témát, ezzel bensőséges, nosztalgikus hangulatot teremtve.

Az Arrietty történetének alapjául az angol gyermekirodalom híres darabja, Mary Northon által írt, 1952-es Borrowers (Kölcsönvevők; Csenő manók) szolgál. A kölcsönvevő manók apró, kis emberszabású lények, akik az emberektől csennek el időről-időre a túlélésükhöz nélkülözhetetlen dolgokat. Tehát ezek az aprócska tárgyak, amiket elvesztünk, valójában nem válnak köddé, hanem ezek a manók lovasítják meg őket.

A történet szerint a tizennégy éves Arrietty és szülei egy vidéki ház alapzatában élik békés életüket, amelyben azért mindig jut némi hely a szorongásnak a “nagyoktól”. Ezt a viszonylag nyugalmat zavarja meg egy fiatal fiú érkezése, akit a betegsége miatt küldenek vidékre a nénikéjéhez. A manók életének legfőbb szabálya, hogy ha csak lehet el kell kerülni az érintkezést az emberekkel, mert az eddig még sosem vezetett jóra. Arrietty első, beavató “csenésének” estéjén viszont véletlenül meglátja a ház új lakója, így tudomást szerez a létezéséről. Később pedig személyesen is beszél a magányos fiúval, amely egyenesági következménye, hogy a családnak odébb kell állnia, hisz felfedezték őket.

Az Arrietty világának meseszerűsége szívmelengető, ugyanakkor a Ghibli gárdája különös figyelmet fordított a miniatűr manók életének sajátosságaira is, például a folyadékok alapvetően máshogy viselkednek ebben a kis méretben. Ezek az apró kis nüánszok teszik sokkal hihetőbbé, átélhetőbbé, gazdagabbá az Arrietty valóságát. A kétdimenziós, klasszikus hatású animációból nem lógnak ki a számítógéppel generált elemek sem, a látványvilág lenyűgöző.

Az Arrietty alapvetően egy közepes Ghibli film, egy motívumot leszámítva pedig egy teljesen nyugodt, pokrócba bugyolálós, vasárnap délutáni mese. A zenei téma viszont annyira erősen átjárja a filmet, annyira össze nem téveszthető, intim, nosztalgikus érzést kelt, ami kiemeli a fuottak még kategóriából. Ez a megállapítás leginkább a főtéma okán érvényes, mely teljes terjedelmében a záró képsorokban csendül fel, könnyeket csalva a néző szemébe.

A Ghiblitől már megszokhattuk, hogy a természet aprólékos ábrázolásán túl a témaválasztásuk kapcsán a történeteikben gyakorta kerül összeütközésbe maga az emberi nem és a természet valamely aspektusa. Míg a Laputában az emberi önhittség és a technológia léleknélkülisége játszotta a főszerepet, addig a méltán világhírű Vadon hercegnőjében az erdő szellemei és állatai igyekeznek ellenállni az ember véget nem ismerő terjeszkedési és uralkodási vágyának.

Nincs ez másképp az Arrietty esetén sem, ahol ez a szembenállás ugyancsak konfliktust okoz. Az Arriettyhez hasonló manók már nagyon ritkák. Családjával sokszor töprengenek is rajta, hogy vajon ők-e az utolsó képviselői saját fajuknak. Ez a tematika igencsak szomorú hangulatot áraszt. A motívum betetőzése, mikor az embergyerek elmondja Arriettynek, hogy a világon több milliárd ember él, ellentétben velük manókkal, akikről senki nem is tud, ezért vélhetően az eltűnés peremén lavíroznak. Ez mélységesen felháborítja ugyan a lányt és válaszában azzal perel, hogy az emberek miatt van minden, mert mindenhová betolakodnak és kitúrnak másokat az élőhelyükről. Ekkor ugyan a családja kényszerű költözésére utal, de könnyen értelmezhető ez történeti motívum a korábban már bemutatott szálként is, melyben a természet és az ember feszül egymásnak.

Ami külön érdekes ebben a beszélgetésben, hogy nem a Ghibli-t jellemző, a természeti harmónia megőrzésére törekevés ideája adja az apropóját, hanem az eredeti regényben is szerepel.

További érdekesség, hogy nyugati közönség számára a Disney szinkronizálta és honosította az Arriettyt. Az apróbb nyelvi módosításokon kívül a film végére egy zárómonológot is beszerkesztettek, mert nem egyértelműen boldog a történet befejezése – ezzel némileg csorbítva az érzelmi hatást.

0 hozzászólás
0

Még ez is érdekelheti

Mondja el véleményét