A giccs, járjunk bárhol is a világban, mindenhol ott van. Ezen, a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék fölé kifeszített pontonhídon pedig szabadon közlekedhet a kisstílűség és az ízléstelenség. A giccs tulajdonképpen a sznob elit felé, a felkapaszkodott suttyók közösen feltartott középső ujja. A kvantitás ünnepe a kvalitás felett. Nincs ez másképp Jon M. Chu 2018-as „romantikus vígjátékában”, a Crazy Rich Asians-ban sem, mely a legelcsépeltebb panelekből épít „ázsiai” hátteret a „Micsoda nő + Hamupipőke” fuzionált toposza mögé.
Nick Young és barátnője Rachel Chu (aki a New York-i egyetemen gazdasági professzor; haszonpár-évesen, hogyne) már egy ideje járnak. A férfi meghívást kap legjobb barátja esküvőjére, haza Szingapúrba, amit jó lehetőségnek talál arra is, hogy az amerikai születésű kedvesét végre bemutassa a családjának. Az alsóbb osztályból származó, bevándorló származású Rachel-ben az út során tudatosul, hogy Nick valójában nem átlagos férfi (micsoda meglepetés!), hanem egy neves és elképzelhetetlenül gazdag, dél-ázsiai család örököse, akinek visszatérését famíliája már igencsak várja, hisz itt az ideje, hogy ő legyen a családfő, átvegye a bizniszt.
Ezen a ponton már recseg-ropog a történeti váz: hogy lehet, hogy még nem derült ki Nickről a származása? A közös barátok, ismerősök sem tudták? A lány teljesen felkészületlenül robog be a szingapúri milliárdosok világába, de nem ismeretlenül, hisz mit ad isten, a történet Disney értelmezésű, feszültségoldó, vicces karaktere, Goh Peik Lin és Rachel jó barátnők voltak az egyetemen. A Goh család a kínai Győzike show megfelelője, akinek nappalija a modern társadalom desztillált esszenciája: a különböző, idegen kultúrákból vett, a tehetősség látszatát keltő materiális és pszichológiai minták katyvasza.
A fő konfliktus Nick anyja, a tradicionális kínai, családi elveket valló, sokat látott, a fiáért epedő üzletasszony karakterében összpontosul, akit a nagyszerű Michelle Yeoh alakít. Sajnos az írás annyira rossz, hogy egymásnak önellentmondó tematikák is könnyen összegabalyodnak. Az anya szabad perceiben – amikor nem épp jelentőségteljesen utasítja a beosztottakat, vagy vonul, esetleg szemmel ver – , akkor hasonlóan gazdag barátnőivel Biblia felolvasásokat tart. És itt álljunk is meg egy szóra.
A Crazy Rich Asians sikeresen hitelteleníti el Yeoh karakterét, amit a kínai tradíciókat illeti, viszont (akár öntudatlanul is) felhívja a figyelmet a globalizáció egy mellékhatására is, amely a különböző kultúrák, vallások és ideológiák keveredésével együtt járó indentitás kérdését is magával hozzák. Főleg ha tudjuk, hogy az ázsiai népek nem a mi, európaiak által ismert módon vallásosak. Gondoljunk itt csak a taoizmusra vagy a sintóra, esetleg a buddhizmusra.
Ezzel áll szemben a „trend” és a „divat” intézménye, amely a globalizáció egyértelmű hozadéka.
A keresztény esküvői szertartás Ázsiában népszerű, közkedvelt módja az egybekelésnek. Ennek a ténynek viszont sokkalta több köze van a szertartás díszleteihez, mintsem a vallási értelembe vett keresztény istenhez vagy hithez. A lányok hercegnők akarnak lenni, legalább egyszer, és fehér ruhában végigvonulni ország-világ (saját mikrouniverzumuk) előtt. Ami pedig kicsiben igaz egy ilyen szituációra, az nagyban is igaz a világra.
Mindenki az életét jelentő kisfilm főszereplője kíván lenni, vágyik az elismerő pillantásokra, akarja, hogy őt nézzék, irigyeljék. A Crazy Rich Asian történetének szereplői zömében felszínes, irigylésre méltóan gazdag, narcisztikus emberek, akik egyszerűen naivak vagy buták. Utóbbi különösen irritálóan hat a nézőre.
Visszatérve az sztorira: az anya vezetésével az egész pereputty érezteti Rachel-el, hogy ő hiába egyetemi professzor Amerikában, itt Szingapúrban csak egy vagyontalan senki, aki valahogy az ujja köré csavarta a Nagy Ő ázsiai verzióját. Ahogy Peik Link találóan megfogalmazza, a lány egy banán, ami lehet, hogy kívülről sárga, de belülről fehér.
Ezt a témát remekül ki lehetne bontani, hisz a film górcső alá vehetné az összevegyült világban a nemzeti önazonosság szerepét,vagy, hogy ez fontos-e még egyáltalán. De nem fogja, mert ez a Crazy Rich Asians, amelyben némely mellékszereplő sokkal karakteresebb és érdekesebb, mint a két főszereplő.
Mert, amíg az okosnak mondott (de végül csak a szépségével kitűnő) Rachelt zaklatja a szingapúri retyerutya, addig az elméletileg hazai terepen mozgó Nick csak hebeg-habog, elnézést kér, és ami a legidegesítőbb: bagatellizál. A lánybúcsún a barátnője ágyát egy kibelezett hallal és pár vérrel festett dicsérettel dekorálják ki az irigykedő gazdag lányok. Nick kérdése: „csak ennyi történt”?
Egy kis civódás után aztán jól kibékülnek, hogy aztán jöjjön a szabvány klisé, a tetőpont, amikor nagyon szomorúak leszünk, majd a boldog feloldozás, amit nem is igazán értünk.
És itt már teljesen szét van csúszva történet, közben oldalba bökve a nézőt: – hisz ez csak egy hollywoodi – film, a konklúziók és a logika is eszerint működik. Happy ending, nagy buli, Rachel megkapja Nick anyjának áldását a családi eljegyzési gyűrű képében. Mindenki boldog, stáblista.
A film végén pedig érezzük, hogy a giccs, ami a Goh család nappalijába volt bezárva végül elszabadult és ennek engedelmeskedik az egész film története, a szereplők motivációi, reakciói, gondolatai. Mert itt nem az volt a cél, hogy megismerjük az őrülten gazdag ázsiaiakat, hanem, hogy elbábozzunk egy újabb szegény lány – gazdag ficsúr történetet, csak most ázsiai származású színészekkel. Semmi több. Csak giccs.
[penci_review]
Cím: Crazy Rich Asians Rendező: Jon M. Chu Forgatókönyvíró: Peter Chiarelli, Adele Lim Színész: Constance Wu, Henry Golding, Michelle Yeoh Megjelenés: 2018.08.15. Időtartam: 120 perc Műfaj: Romantikus, Komédia MPAA-besorolás: PG--13 Hivatalos URL: https://www.imdb.com/title/tt3104988/
