Beszélgetés Becskei Anikóval, kicsiny falunk egyik nagy tehetségével
Jómagamnak néhány évvel korábban volt szerencsém találkozni képeivel. Szerkesztőségünk Művészetek udvara névvel szervezett egy kiállítást akkoriban, ahová falunk képzőművészeit hívta meg kiállítókként. Mai napig pontosan emlékszem Anikó képeinek pontos elhelyezkedésére. Csak álltam előttük és bámultam őket. Annyira felkavart, hogy beleborzongtam. Csomó kérdés kezdett kavarogni a fejemben. Mik ezek? Ki ez a lány? Miért alkot ilyeneket? Hat rám, kiráz tőlük a hideg, de nem tudom levenni róluk a szemem, megbabonázott stb… csak álltam lélegzet visszafojtva és egyre kíváncsibb lettem az alkotóra. Most, több évvel később alkalmam adódott beszélgetni ezen különleges lánnyal, akit én bátran művésznek nevezek, ő mégis akkora alázattal van eme „mesterség” iránt, hogy magát egyeltalán nem illeti ezen „titulussal”. Ő a lány, aki spontán rajzol grafit ceruzával, mert elmondása szerint, szereti az egyszerűséget, én pedig a csodálója, aki ezen egyszerű technikával készült rajzok bonyolultságát próbálja megfejteni.
Mikor kezdett érdekelni a művészet?
A képalkotás szeretete már óvodás korom óta elemi összetevőm. Amióta az eszemet tudom, a vizuális kifejezési mód volt számomra a legtermészetesebb. Az első emlékem, amit az egyetemes művészettel való találkozáshoz kapcsolok, általános iskolás koromból származik. Ekkor láttam először az akkori képzőművészet tankönyvben René Magritte: The Red Model című festményét, amely a szürrealizmus jegyében készült. Később középiskolás éveimben kezdtem tudatosan tanulmányozni a különböző stílusirányzatokat és azok legnevesebb képviselőit.
René Magritte: The Red Model, 1935
Mennyire volt jelen a művészet a gyermekkorod hétköznapjaiban?
Gyerekkoromban rengeteget rajzoltam, szinte minden délelőtt – délután jutott idő rá. Minden napra új és új rajzokat készítettem, édesanyám pedig rajzszögekkel a konyha falára tűzte őket, ezzel bátorítva engem. Szerencsés voltam, hiszen olyan pedagógusok tanítottak, akik felismerték ezt az érdeklődést és igyekeztek minden versenyre benevezni és egyéb, képzőművészettel kapcsolatos tevékenységbe bekapcsolni így már korán fontos szerepet kapott az életemben a rajzolás/festés, a vizuális önkifejezés iránti igény és szeretet.
Volt/ (Van) példaképed, aki ösztönzött arra, hogy művészettel foglalkozz?
Vannak alkotók, (pl. Frida Kahlo) akik inspirálnak, akik olyan, szívemhez közel álló munkákat hoztak/hoznak létre, amelyeket gyakran újra és újra megnézek, de sosem mások munkáiból merítettem az ihletet. Nem külső, hanem belső ösztönzés hatására indult el a dolog, tudatosság nélkül, puszta vágy az alkotásra. Ez szerves része a személyiségemnek, mégis sokszor kihívásnak élem meg a mindennapokban ezt a törekvést, hiszen nehéz egyszerre elmélyülni a világ impresszióiban és közben lépést tartani a hétköznapi feladatokkal is… Egy idézet jutott eszembe a kérdés kapcsán:
„Minden gyerek művésznek születik. A probléma művésznek maradni, miközben felnövünk.”
(Pablo Picasso)
Mikor és mi volt az a pillanat, mikor eldöntötted, hogy a zentai képzőművészeti középiskolában tanulsz tovább, hogy tovább bontogathasd a szárnyaid?
Az középiskola megválasztásánál szinte egyértelmű volt számomra, hogy a képzőművészet irányába indulok, mégis egy év után lezártam a tanulmányaim a Bolyai Tehetséggondozóban, a második évemet már a topolyai gimnáziumban kezdtem, itt is érettségiztem.
Már a középiskolában alakult ki a jelenlegi sítusod vagy később?
A középiskola alatt bontakoztak ki a jelenlegi stílusom alapjai.
Ha jól tudom tanultál egyetemen művészeti szakirányon. Mesélnél erről bővebben?
A Szegedi Tudományegyetem képi ábrázolás szakán szereztem BA diplomát. A képzésen átfogó ismereteket szerezhettem a vizuális alkotási folyamatok különböző formáiról és azok módszereiről, úgy gyakorlatban, mint elméletben. Többek között művészettörténetet, esztétikát, művészetpszichológiát és vizuális kommunikációt tanultam, a gyakorlatokon pedig volt lehetőségem megismerkedni a mintázással (szobrászati alapok), kerámia készítéssel és a számítógépes grafikával is, mely később a szakmám alapjául szolgált. Fő szakom mellett minorként pedagógiát tanultam, így nem csak képzőművészeti ismereteket sikerült elsajátítanom a három év alatt.
A rajz mellett próbáltál más ágazatokat is, mint pl. szobrászat stb…?
Igen, az egyetem alatt alkalmam nyílt a szobrászattal is megismerkedni, gipsz szobrokat készítettem, agyagból portrét mintáztam, de kerámiával, festészettel is foglalkoztam. Ekkor kezdett érdekelni a digitális képalkotás is.
Mesélj kérlek az általad képviselt stílusról. Mit kell tudni a rajzaidról?
A stílust, amelyben alkotok, néhány évvel ezelőtt önkényesen „emocionalizmusnak” kereszteltem. Ahogy az a névből is sejthető az érzelmek kapják a fő szerepet a képeimen. Számomra az alkotás nem a szokványos értelemben vett művészi képalkotás, kísérletezés, komponálás…Rajzaim pusztán az aktuális hangulatom, mélyebb érzéseim képi kivetülési, éppen ezért soha nem is tekintettem erre úgy, mint klasszikus értelemben vett művészetre, ahogy magamra sem „művészként” gondolok. A művészet számomra túl tág, nehezen körülhatárolható fogalom, hiszen nehéz megmondani, milyen okból, mikortól tekinthetünk valamit művészetnek. Míg a régi korok mestereinek művei kétségtelenül művészet címszóval illethető műalkotásokként maradtak ránk – gondoljunk csak a nagy reneszánsz vagy impresszionista festőkre – az avantgardizmus formabontásának megjelenése és a modern művészet adta új médium-és eszköztár óta olyan mértékben alakult át a művészet fogalma, hogy azt helytelen egyszerű jelzőként alkalmazni különböző munkákra, hiszen ez egy bonyolult és szubjektív fogalom, melyet nehéz definiálni.
Ami az alkotási folyamatot illeti, a rajzaim rendszerint spontán készülnek, nem tervezem meg előre a képeim. Bár gyakran vannak kvázi „vízióim”, bevillan egy-egy kép egy érzés hatására, később ezeket papírra is vetem, de az alkotási folyamat alatt rengeteget változnak, belekerülnek olyan részletek, amelyek épp akkor pattannak ki a fejemből, s így végül szinte önmagát alkotja meg a kép. Rajzolás közben számomra kihagyhatatlanul fontos hajtóerő a zene. Nélküle nem menne. Rendszerint olyan dalokat hallgatok ilyenkor, amelyek a lehető legjobban felkorbácsolják az adott érzést, ami épp bennem van, legyen az öröm, bánat, szerelem vagy épp csalódottság, düh, a lényeg, hogy azt a lehető legmélyebben megéljem, szembesüljek vele, talán ez a kulcsa annak, hogy végül képes vagyok kivetíteni ezeket az emóciókat. Ami az eszközöket illeti, leginkább grafit ceruzával dolgozom, szeretem az egyszerűségét.
Jelenleg mennyi időt fordítasz rajzolásra?
Nincs időbeosztás, ami a rajzolást illeti, ha valami nagyon kikívánkozik, úgysem tudom megállni, hogy ne ragadjak ceruzát vagy ecsetet 😊. A gyakorisága leginkább az életvitelemtől és a környezetemből rám ható dolgoktól függ. Ha sok minden megérint, ha olyan időszakom élem, hogy hatnak rám a körülöttem történő események, akkor gyakrabban érzem szükségét, hogy ezt kiadjam magamból. Vannak azonban olyan időszakok is, mikor bezárkózom kicsit és a munkába temetkezem, ilyenkor az alkotás is ritkább, hiszen ilyenkor az érzések világa háttérbe szorul.
Mik a terveid a jövőt illetően? Opcióban van önmagad tovább fejlesztése, képzése?
Folyamatosan álmodozom arról, hogy egyszer lehetőségem legyen huzamosabb időt szentelni annak, hogy csak a különböző vizuális kép-és tárgyalkotással foglalkozzak. A saját alkotási folyamataim mellett szívesen kipróbálnám magam más területeken is, többet szeretnék festeni, tanulmányrajzokat készíteni, de legszívesebben illusztrálnék. Ez egy gyerekkori vágyam, mely idén a Fórum Könyvkiadó jóvoltából egy projekt keretében valóra vált, így lehetőségem volt egy tehetséges fiatal író munkáját képekbe foglalni. Érdekel a digitális képalkotás, az animáció és a 3D formatervezés világa is, jelenleg grafikusként dolgozom így gyakran használom a különböző képalkotó-szerkesztő programokat, szívesen fejleszteném a tudásomat az ebben rejlő lehetőségek által magasabb szintre, a mindennapokban törekszem is ennek megvalósítására.
