Az Anyátlanok a kétezres évek elejei Japán filmtermés egyik legerősebb darabja. Dráma a javából és azon kevés filmek közé tartozik, amelyeket habár nagyra értékelek, mégis nehezemre esik újranézni, mert érzelmileg lenulláz. Amit fontos a leszögezni, hogy Koreeda rendező egy megtörtént, ettől sokkal brutálisabb esetet adaptált.
Név szerint a „Szugamói gyermekelhagyás esetet” (Sugamo child abandonment case). 1988-ban egy egy anya teljesen magára hagyja 5 (ebből egy már akkor halott) gyerekét (legidősebb 12, legfiatalabb 2) Tokióban közel 9 hónapra. Időközben a másik legfiatalabb gyerek is életét veszti, a legidősebb barátainak bántalmazása következtében. Az ő testét a fiú és barátai egy erdőben ásták el. Végül kiderül az eset, az anya pedig feladja magát a rendőrségen.
Ez az eset (és számos ehhez hasonló) megrázta a Japán közvéleményt, illetve ez ihlette az Anyátlanok történetét is, bár enyhítve annak brutalitásán.
Az Anyátlanok története
Az Anyátlanok egy költözéssel kezdődik. Az fiatal, egyedülálló anya fiával, a 12 éves Akirával új lakásba költözik Tokió egyik negyedében. Két bőröndöt meglepően óvatosan tuszkolnak fel a lakásba, hogy kibontva kiderüljön, Akira két kistestvérét Shigerut és Yukit csempészték fel bennük. A 10 Kyokot pedig az éj leple alatt vezeti haza Akira. A titkolódzás és szokatlan módszerekre választ is kapunk: éppen a sok gyerek és azok viselkedése, hangoskodása zavarta a régi szomszédokat, és ezért kellett elköltözniük az előző lakásból. Így hát szigorú szabályokat foganatosít az anyjuk: csak a lakásban tartózkodhatnak, még az erkélyre sem mehetnek ki, kivétel ez alól a legidősebb Akira.Japánban a társadalom egyik legfontosabb alapszabálya: ne légy terhére senkinek, ne zavarj másokat. És ezt nagyon komolyan is veszik.
Ahogy lassan épül fel a sztori lassan kiderül , hogy egyik gyerek sem iskolába, habár szeretnének, de az anyjuk feleslegesnek találja. Egyáltalán a fő konfliktus is éppen erre épül: egy önző, felelőtlen anya és e felelőtlenség eredményei, vagyis a gyerekek közötti ellentétre. Lassan kirajzolódik az anya profilja, aki maga is gyerekes, felelősséget vállalni képtelen és kétségbeesetten hajszolja a boldogságot. Viszonylag kevés sikerrel, hisz, négy gyereke négy különböző apától származik, akik közül páran fel is tűnnek a történetben de csak épp annyi időre, hogy letolják magukról a felelősséget.
Végül az anya új munkahelyet talál és valamennyi készpénzzel ott hagyja a gyerekeket pár hónapra, közben pedig a 12 éves Akirát bízza meg a többiek ellátásával. Innen indul a lejtmenet, amely egy lassú örvénnyel egyre mélyebbre szippant bennünket, míg végül az anya végleg kilép a gyerekei életéből, a pénz lassan elfogy, lekapcsolják a gázt, áramot és vizet a lakásban. Kyoko, a második legidősebb elveszíti kreativitását, életkedvét, és úgy egyáltalán lassan fel is bomlanak a hétköznapok szabályai.
Látványvilág
Fakó színek jellemzik az egész filmet, és a rendezés három fő helyszínre (a lakás, a helyi bolt és a park) redukálja a cselekményt, ami egyértelműen kihat a vizualitásra is. Nincs semmi formabontó, semmi szokatlan a kamerakezelésben sem. Az egész látványvilág inkább tűnődő, megfigyelő.
Zenei világ
Betétdalokkal vagy zenével csak nagyon ritkán találkozunk a több, mint két óra során, mintha azt sugallná ezzel Koreeda rendező, hogy a valóság is nélkülözi a zenei aláfestést. Így még hatásosabb is, mikor felcsendül a parkban való játszás közben egy dallam, vagy a szívszaggató záródal.
Színészi játék
Ebben is érdekes döntést hozott a rendező, hisz a gyerekek teljesen amatőrök, nincs színészi előképezettségük. Az Akirát játszó Yuya Yagira mégis kiemelkedő. A kevés párbeszédén túl a testbeszéde, tekintete mély benyomást tesz a nézőre. A többieken sem érezni semmi mesterkéltséget, végtelenül természeteseknek hatnak. Érdemes megjegyezni, hogy az Anyátlanok 2004-es megjelenése óta Yuya Yagira színészi pályán maradt és elég sok szerepet kapott. Nem hiába.
Az Anyátlanok összegzés
Az Anyátlanok a Kokuhaku / Vallomások – hoz hasonlóan egy kvázi Japán, társadalmi problémát boncolgat, mely áthatja a szigetország mindennapjait. A felelőtlen, a saját magát előtérbe helyező anya karaktere generációs problémákra reflektál. Jól bemutatja, hogy egy jóléti társadalomnak is megvannak a maga bajai, ugyanakkor az Anyátlanok egy felnőtté válás film is, hisz Akira a 12 éves fiúnak felnőttebbnek kell lennie a saját anyjánál. Ez pedig nehéz egy olyan életben, ahol végtére is soha nem lehetett olyan gyerek, mint a többiek.
[penci_review]
Cím: Dare mo shiranai
Rendező: Hirokazu Koreeda
Forgatókönyvíró: Hirokazu Koreeda
Színész: Yuya Yagira, Ayu Kitaura, Hiei Kimura,
Megjelenés: 2004.05.13.
Időtartam: 141 perc
Műfaj: Dráma
MPAA-besorolás: PG-13
Hivatalos URL: https://www.imdb.com/title/tt0408664