Beszámoló a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületének a tevékenységéről a 2015-ös évben.
„Miért aggódol, lelkem jó anyám,
Hogy kenyeretek barna, e miatt?
Hisz meglehet: ha nincs idehaza,
Tán fehérebb kenyérrel él fiad.
De semmi az! csak add elém, anyám,
Bármilyen barna is az a kenyér.
Itthon sokkal jobb ízü énnekem
A fekete, mint máshol a fehér.”
(Petőfi Sándor: FEKETE KENYÉR – a vers a családi napon hangzott el Rác Natália előadásában)
Tavaly januárban indítottuk útjára a Meseórák c. programunkat Papp Irénke szervezésében, célunk egy unaloműző, mesélős, játékos és egyben kézműves tevékenység megszervezése volt a téli szünidőben – amit végül a tavasszal is folytattunk havi egy-két alkalmi összejövetel formájában. A sikeres foglalkozások keretében sok szép mese, találós kérdés, dalok sokasága és gyermekjáték hangzott el. A kézművesség keretében ugyanakkor faliképek, farsangi maszkok, bőr karkötők, nőnapi dekupázs vázák, batikolt ruhaneműk készültek. A programok animátorai Papp Irén, Hodolik Éva, Komáromi Tímea és Zsoldos Ildikó voltak.
A KINCSE tevékenyen részt vett az anyák napi virágkarneválon: kézműves programunkon batikolt brossokat, virágokat készíthettek a gyerekek és felnőttek. A kézilabdapályán pedig csapatjátékunkon nagycsaládok vetélkedtek a mi szervezésünkben.
A nyáron – közreműködésünknek köszönhetően – ismét öt nagycsaládban élő gyermek nyaralhatott a Balatonon az Erzsébet-program keretében.
Az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesületnek köszönhetően nagycsaládos gyerekek is részesei lehettek a Nagykovácsin rendezett cserkésztábornak. Szilágyi Ildikó élménybeszámolója:
Az Észak-bácskai Magyar Cserkészegyesület idén nyáron is megszervezte az eseményt – és a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesületével közösen – lehetővé tette az Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában tanuló gyermekek számára a Határtalanul című táborban való részvételt. A tábor harmadik turnusában 46 kishegyesi, csantavéri, szabadkai és erdélyi fiatallal együtt érkeztünk Nagykovácsira. A szállást Pest megye nagyközsége, a Nagykovácsin található Teleki-Tisza kastély parkja biztosította számunkra. A kirándulás elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek betekintést nyerjenek a cserkészélet mindennapjaiba, barátokat, közös élményeket szerezzenek, és megismerkedhessenek olyan látványosságokkal, amikben nem volt még részük. Megtekinthették többek között Szentendrén a Skanzen Múzeumot, továbbá Budapest nevezetességeit, a Szent István Bazilikát, az Országházat, a budai várat és a Mátyás-templomot. A sok színes program mellett rengeteg játék, szabadidős program, kalandpark is várta a fiatalokat. Végül egy közös táncházzal zárult a tábor. Köszönjük, hogy olyan helyekre kalauzolhattuk el fiataljainkat, tanulóinkat, amelyek maradandó élményt jelentenek számukra, és szívesen emlékeznek a közösen eltöltött szép kalandokra.
A Női Fórum által szervezett Családi napon is képviseltettük magunkat, Ábrahám Krisztina dobozdobáló játékával is szórakozhattak a gyerekek.
Szeptember 5-én A nemzeti identitás bölcsője a család címmel családi napot tartottunk a focipályán. A változatos programokban – íjászat, kézműves foglalkozások, darts, lengőteke és foci – segítségünkre volt a Nyugdíjasok Egyesülete, valamint a Női Fórum tagjai és Szalma István.
A Demográfiai Fórumon a Kádas család képviselt bennünket. Kádas Mária beszámolója:
November 5-én és 6-án a KINCSE jóvoltából és a VANCSESZ szervezésében részt vettünk a Budapesti Demográfiai Fórumon a Millenáris Parkban. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Orbán Viktor, Oliver Letwin, Vincenzo Paglia biboros és Pelczné Dr. Gáll Ildikó is. A Fórum házigazdája Novák Katalin család- és ifjúságért felelős államtitkár volt, aki részletesen szólt a család fontosságáról, a családvállalásról, az állam szerepéről a családok segítésében, és arra is kitért, hogy a visegrádi négyeken kívül az uniós országok zöme a migránsokban látja a népesedés megoldását. Megérkezésünkkor finom ebéddel kínáltak. Az előadások után a Nemzeti Színházban megnéztünk egy szép előadást (már a színház látványa is felér egy Oscar-díjjal). Sok észak-bácskai nagycsaládossal ismerkedtünk meg. A Hotel Venturában szálltunk meg, ahonnan a bőséges reggeli után a Magyar Nemzeti Múzeumba látogattunk. Az élmény felejthetetlen! A hotelbéli finom ebéd után indultunk haza. Köszönjük a KINCSÉ-nek és a VANCSESZ-nek az egy életre szóló élményeket.
Idén a gyermekhét alkalmából a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával, valamint az iskola és óvoda segítségével egy-egy izgalmas, programokban bővelkedő játéknapot szerveztünk a diákoknak és az ovisoknak. A támogatás egy részéből olyan kellékeket vásároltunk (labdákat, ugróköteleket, esernyőket, karikákat), amelyek tartósan a gyerekek birtokában maradnak.
Novemberben kerekasztal-beszélgetést rendeztünk Krizsán Vilmos a VANCSESZ elnökének részvételével. A kerekasztal témáját a családi értékek és a VANCSESZ új, a Népesedési és családgondozási cselekvési programja képezte.
Az adventi készülődés során Bakorek Angéla szervezésében asztali fenyődíszeket készíthettünk, és neki köszönhetően részt vettünk a karácsonyi vásáron is.
2015-ben is részt vettünk a VANCSESZ (Vajdasági Nagycsaládosok Szervezete) rendezvényein.
Február 12-én a VANCSESZ első ízben ünnepelte meg a Házasság világnapját. Az eseményen jubiláló házaspárokat köszöntöttek fel, köztük a kishegyesi Kókai és Kurnyák házaspárt is.
Május 29-én a VANCSESZ újvidéki ünnepi tisztújító közgyűlésére került sor. A Tartományi Képviselőházban Kishegyest a Kanyó család képviselte, akik a „példamutató család arany oklevelét” vehették át.
Örömmel közölhetjük, hogy elnökünket, Kerepes Árpádot a VANCSESZ alelnökévé választották. Ezúton is gratulálunk nekik.
Novemberben a Kátai vendégházban rendezett vezetőképző tanfolyamon Ábrahám Krisztina révén vettünk részt. A rendezvény keretében Ördög Róbert családterapeuta előadását is nagy érdeklődés övezte a tűzoltóotthonban.
Idén is szívesen fogadtuk és osztottuk szét a különböző adományokat. Egyebek mellett kaptunk tojást, lisztet, almát, élelmiszercsomagokat. Köszönet érte a VANCSESZ-nek, dr. Bíró Istvánnak, a Big Chick-nek, a helyi közösségnek és Mohácsi Zoltánnak.