,,Egy műhelyben készültünk mi mindannyian. Ne szégyelld, ha szereted az állatokat, nem gyengeség az, és ha gúnyolnak érte, te csak sétálj nyugodtan tovább a kutyáddal, ezzel a ragyogó szemű fáradhatatlan barátoddal. Jó társaságban maradsz, és Isten tudja ezt.”
(Márai Sándor)
Erdei Ottilia talán már ismerős név Kishegyesen a kutyamentés terén. Eleinte egyedül, majd egy állatmentésre szolgáló kis csoport tagjaként menti a gazdátlan kutyákat. Szívmelengető érzés az, hogy önfeláldozó munkájukkal több, mint 20 kutyus életét mentették meg, ugyanakkor szörnyű, milyen sorsuk volt előtte…
Hogyan kezdődött a kutyák mentése?
Számomra nagyjából egy éve vált világossá, hogy nekem is tennem kell valamit az elhagyott állatokért, amikor az utcánkból elköltözött néni 17 kutyát hagyott maga után az üres ház portáján. Ekkor vettem tudomásul, hogy a községben nincs egy, az ilyen helyzetekre bejáródott, humánus megoldás. A környék menhelyei pedig mind elutasítottak, mondván, hogy ezt községen belül kell megoldani. Mindenfelé kértünk, és nem kaptunk segítséget. Néhányan, még a hivatalos szervektől is azt tanácsolták, hogy szóljunk a vadászoknak, ők majd lelövik a kutyákat. Mások pedig előszeretettel etették őket patkányméreggel. Egy állatvédő társammal elkezdtük menteni az állatokat, de sajnos amíg mi szelídíteni és etetni akartuk őket, addig ugyanott mérget kaptak. Szinte versenyeztünk, kinek sikerül többet becserkészni…pedig ugyanolyan érző lények, mint mi: félnek, csalódottak, fáznak, éhesek, szomjasak, és örülnek, ha végre valaki megszánja őket, és segítő kezet nyújt. Rendkívül hálásak tudnak lenni. És ne feledjük el, nem ők a hibásak, amiért erre a sorsa jutottak, hanem az ember. Idővel jöttek az újabb esetek, és rájöttünk, hogy rajtunk kívül még jó páran rendelkeznek állatvédő szemlélettel (közülünk van, aki már 20 éve menti a bolyongó kutyusokat), és csoportban sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni. Így idén tavasszal létrejött csoportunk.
Mi a célotok, mi a kóbor kutyák sorsa a megmentésük után?
A célunk a rászoruló állatok megmentése, és az állatkínzás elleni küzdelem. Aktív és lelkes csoportunk önkéntesen működik. Tevékenységünk abból áll, hogy a befogott állatokat állatorvosi ellátásban részesítjük, ivartalanítjuk, szocializáljuk, majd megpróbálunk számukra megfelelő otthont, családot keresni. Én legtöbbször a szállításban segítek, de sok kutyust gazdásítottam, és lettem gazdája hét szeretetéhes gézengúznak is.Mindezt persze saját költségen intézzük, ami nem olcsó, és a jövőben szívesen vennénk mindenféle támogatást, segítséget. Természetesen, nem csak anyagi segítségre számítunk, hanem további önkéntes tenni vágyókra, akik átmeneti vagy állandó otthont tudnának nyújtani a kis védenceinknek. Sajnos már tűhegynyi helyünk sincs, és a rászoruló állat pedig egyre több.
Arra kérnék mindenkit, hogy ne menjen el szenvedő állat mellett tétlenül, mert lehet, hogy ő az utolsó esélye. Az együttérző emberek segítenek minden rászoruló lénynek, legyen az ember vagy állat.
Mesélnél azokról a ,,gazdákról”, akik megszabadultak a kutyusoktól?
A felelőtlen állattartókról regényeket mesélhetnék! A legtöbb helyen a faluban még mindig valamiféle kapujelző készüléknek használják a kutyát. Láncra kötve, vashordóban (ami egyébként tilos) és száraz kényérvégen tartva. Az ivartalanításról sokan még nem is hallottak, nemhogy igénybe vennék ezt a viszonylag könnyen hozzáférhető szolgáltatást. Azért megjegyezném, hogy sokat segítene az ügyön, ha néhány országhoz hasonlóan az állam fizetné, ingyenes lenne és kötelező. Azokban az országokban, vagy akár községekben, megyékben bizony nincs egy kóbor állat sem. Persze a tenyésztők az más kategória, meg az is, aki szaporítani szeretné kedvencét. Ők valamiféle kutyaadót fizetnek. Ehelyett nálunk a nem várt szaporulattól brutális agyonveréssel szabadulnak meg, vagy dobálják ki a kölyköket utcára, szeméttelepre, határba… ahol a kis jószágra hosszú és kegyetlen szenvedés vár. Vagy itt van az előbb is említett eset, amikor költözés során nem gondoskodnak a házi kedvenc sorsáról, hanem egyszerűen utcára engedik. Vagy még rosszabb esetben, mint a közelmúltban is volt rá példa, bezárva otthagyják az üres házban étlen-szomjan. És itt felhívnám a lakosság figyelmét arra, hogy az állatkínzás bűncselekmény, és börtön is járhat érte.
Történetünk főszereplői, akiknek ebben az évben a Kóborka Állatvédő csoport biztonságot nyújtó otthont talált: Füles Fanni, Regina, Zsiga, Lédi, Buksi, Bendzsi, Berci, Lucky, Néró, Charlie, kis Vuk, Steffi…és a többiek.Összesen 40hálás, édes kutyus.
Szeretném megkérni a kishegyesieket, hogy akik hasonlóan éreznek, mint a csoport tagjai, viszont nincs lehetőségük személyesen gondjukat viselni a rászorult kutyáknak, agyagilag támogassák őket ezen a folyószámlaszámon keresztül: P. Szabó Flóra (állatmentés) 325930070234998924.
Toldi Emese