Kishegyes település egyik leghosszabb utcájának kiaszfaltozásának munkálata 2018. július közepén vette kezdetét. A Kertsor utca 1.2 km hosszú, összeköti a Szivaci – és Kulai utat valamint a Liget utcán keresztül a Téglagyár és a Végső utcát is, alacsony fekvésű, ezért egyes szakaszain a belvíz és az esővíz is gondokat okozott. A Kertsor utca munkálatai várhatóan szeptemberre befejeződnek. A projekt a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságtól kapott támogatásból valósult meg, amely az önkormányzat sikeres pályázatának eredménye.
Az Kertsor aszfaltozása mellett párhuzamosan a határutak feltöltése és azok rendezése is zajlik, de egy időben a település aszfaltozatlan utcának gyalulása is folyamatos.
A Kertsor utca alapásásánál kitermelt törmelék egy részét a –kishegyesi Termelői klub kérésére – a gazdák koordinálásával a határutak feltöltésére használták fel, de az aszfaltozatlan utcák azon szakaszaira is törmelék került, ahol azt az esővíz korábban elmosta – így a sáros részek törmelékkel való feltöltése is megtörtént. A határutak esetében a Vojput Kft. által kihordott törmeléket a gazdák erőgépeivel igazítják el.
A kishegyesi telekrendezési és útügyi közvállalat megbízására a Vojput Kft. útépítési vállalat az aszfaltozatlan utcák problémáinak megoldását a vállalat útgyalujával segíti megoldani. Kishegyesen még magas azon utcák száma, amelyek nem rendelkezik szilárd útburkolattal. Ezek zúzott kővel, esetenként tégla – és blokktörmelékkel vannak feltöltve, ezért folyamatos karbantartást igényelnek. Az idei kiadós esőzések pedig igencsak megtették a hatásukat. Az útgyaluval lehetőség adódott a kritikus szakaszok elsimítására – kiegyenesítésére.
A közvállalat illetékeseitől megtudtuk, hogy a munkálatok ezzel még nem értek véget.
Azokon a szakaszokon, ahol az útpadka nyesés során felhalmozódott a föld, valamint az árkok is eltömődtek a gyalulás miatt, a közvállalat elszállítja a többlet földet. Továbbá a közvállalat a már legyalult utcákba a mutatkozó igényekhez mérten további apróköves feltöltést fog az elkövetkező időszakban megvalósítani.
A kivitelezési munkálatok alkalmával a lakosság részéről gyakran érkezik az a kérdés, mikor várható a következő utca aszfaltozása?
Jelen pillanatban az önkormányzatnak 7 utcára van szükséges tervdokumentációja, valamint szükséges építési engedélye, ami összesen 2640 méter úthálózatot jelent. Tehát forrásfüggő ezeknek az utcáknak az aszfaltozásának kivitelezése, amennyiben a Kertsorhoz hasonlóan sikeres lesz a következő pályázati kör, újabb utcák kapnak aszfaltréteget. Az önkormányzat annyit tehet, hogy folyamatosan pályázik, valamint a megfelelő előírások szerint elkészíti a terveket, illetve megújítja azokat, amelyek a törvények előírásai szerint réginek számítanak, vagy módosításra szorulnak.
Itt megállnék, egy gyakran hallott mondás mellett – amelyet minden aszfaltozatlan utca lakosa megemlít – mégpedig „ez az utca papíron már tíz éve le van aszfaltozva”mondat és ennek a különféle ragozása.
Az tény, hogy az elmúlt tíz évben szinte minden utca rendelkezett tervdokumentációval valamint érvényes építkezési engedéllyel, amelyekkel pályázni lehetett – amelyekkel pályázott is a község. A tervek és az engedélyek önmagukban nem „pénz”, amely már az aszfaltozást jelenti, mindössze annak a lehetőségnek az alapja, hogy forrást szerezzen a község az utak problémáinak megoldására. Az idő múlásával az építkezési törvény többször is megváltozott, tehát az önkormányzatnak mindig az új törvényekhez kellett hangolni ezeket a terveket. Így egy tervdokumentáció esetében megtörténhetett, hogy többször kellett megújítani, hogy megfeleljen az aktuális törvényeknek és – pályázati kiírásoknak.
Zárószóként elmondható, hogy az elmúlt tíz évben több utca kapott szilárd útburkolatot, mint az azt megelőző húsz évben. Noha a közelmúltban több mint 10 utca kapott szilárd burkolatot, Kishegyesen az aszfaltozatlan utcák száma továbbra is igen magas. Megközelítőleg közel 11 kilométernyi utcaszakasz még nincs kiaszfaltozva a településen belül.
Nincs más hátra, továbbra is pályázni kell.
Helyszíni képek a cikkben említett munkálatokról:
https://www.facebook.com/pg/jpmaliidos/photos/?tab=album&album_id=2169438389763839