Főoldal Archívum2007-12 Paradicsom József visszakéri

Paradicsom József visszakéri

írta: Szó-Beszéd Adminisztrátor
0 hozzászólás 62 megtekintés

Figyelem!
A következő bejegyzés a Szó-Beszéd nyomtatott kiadásából származik, így annak tartalma esetlegesen elavultnak tekinthető. A Digitális Archiválási projektünk során végrehajtjuk a fellelhető összes Szó-Beszéd kiadás digitalizálását és közreadását további felhasználás céljából. A alábbi cikk nyomtatásban a Szó-Beszéd 2007. decemberi számában jelent meg.

 

Ez a reggel más volt, mint a többi. Paradicsom József, átlagos vegyesi polgár ezt már akkor tudta, amikor fölébredt. Ma bemegy a vezetőség irodájába, és visszakéri!

Paradicsom jó ember volt. Ezt vallotta magáról, és mások is ezt mondták neki. Nem pletykázott, annak ellenére, hogy szeretett beszélgetni, viszont mindig a színtiszta igazat mondta. Persze, nem mindenki szereti visszahallani magáról az igazat, ezért sokan tartották pletykásnak, de Paradicsom tudta, hogy ezek irigy emberek. Nem úgy, mint ő! Neki sohasem kellett a másé!

Persze, szívesen elfogadta volna a Répa szomszéd új kocsiját, de neki is lehetett volna olyan, csak ő nem lopott úgy, mint a Répa. A Répa az ő portájából is ellopott vagy fél métert és kerítést épített rá, a szemét. Aztán amikor följelentette, akkor az a rohadt Répa, a szemét anyját, lefizette a földhivatalt, és azt mondták, hogy az ő háza nyúlik be másfél méterrel a Répa portájába. Azóta is köp egyet, amikor a hivatal előtt jár.

Paradicsom József felvette az ünneplő ruháját, összegyűjtötte régóta fortyogó gondolatait, s megindult a vezetőség irodájába. Most meg fogja mondani, gondolta.

Határozottan lépett be az irodába, kopogás nélkül. Érezte, hogy az ott lévők félnek tőle. Gépelni is alig mertek, néha-néha lecsaptak a billentyűkre, amúgy meg csak a képernyőt bámulták reszkető tekintettel.

Annyira féltek, hogy csak öt perc múlva mert az egyik megszólalni:

– Jó napot, Paradicsom bácsi! Miben segíthetünk?

– A Kist keresem! – mondta büszke hanggal.

Kis volt Vegyes főnöke. Minden fontos dologról tudott, és mindegyikben benne is volt. Kis épp barátjával, a helyi újság újságírójával iszogatott békésen, amikor Paradicsom bácsi belépett az irodájába.

— Jó napot, Paradicsom bácsi!

— Csak semmi hízelgés! – válaszolta Paradicsom keményen, és gyorsan tovább mondta mondanivalóját — Én már akkor rég, amikor te még meg se! Mi építettünk itt mindent! Azt hiszed, hogy nem? Lehet, hogy közben voltam egy kicsit szabadságon, meg betegszabadságon, meg korábban elmentem nyugdíjba is, de akkor is az én pénzemet kóstálta! Minden egyes szegecsért megizzadtam! Igaz, akkor még adtak fizetést is, meg krediteket is, meg nyaraltunk is sokat, de nem volt könnyű! Épp ezért azt akarom, hogy adják vissza, amiért megdolgoztam!

Kis kezében megáll a pohár, és ijedt tekintettel Paradicsomra nézett. Néhány másodperc is eltelt, mire megszólalt:

— Rendben van Paradicsom bácsi! Visszaadjuk, de mit?

Paradicsomot eltöltötte a büszkeség érzése. Az ő szavának súlya van. Ő valaki. Bejött ide, és úgy oda mondta, hogy Kis kezében még a pelinkovác is megfagyott! Néhány másodpercig önnön dicsfényében sütkérezett, majd szépen, lassan a meglepetés vette át a büszkeség helyét.

Értetlenül nézet Kisre, s próbált valami értelmeset találni agyának tekervényei közt, de csak az jutott eszébe, hogy „hej bicigli, piros bicigli”. Végül ijedtség lett rajta úrrá, és elpirosodott, mint egy paradicsom. Odahaza ezt sohasem gondolta végig. Tudta, hogy meg kell, hogy mondja, meg hogy visszakérje, de hogy mit…

— Hát, akkor minden jót! – mondta zavartan, majd sarkon fordult, és ‘elment.

Janez

0 hozzászólás
0

Még ez is érdekelheti