Aki még nem költözött sehonnan sehová – az utóbbi idők kirajzását tekintve kevesen lehetnek – az is könnyen elképzelheti, hogy egy ekkora vállalkozás mennyi stresszel jár. Egyáltalán már a költözéssel kapcsolatos elhatározás is idegőrlő, legyen szó össze-, szét-, át- vagy elköltözésről. Hasonló, mint mikor két szoba között a küszöbön állunk és azt kell eldöntenünk, hogy tényleg jobb lesz-e majd a másik szobában, ahol még csak nem is jártunk. A döntés után már jön is a következő lépcsőfok: csomagolás, dobozolás, szállítás, barátok, telefonok, költöztető cégek összeszervezése és persze a jó öreg adminisztráció. Az országok közötti költözés, azon is belül pedig a schengeni zóna határának egyik feléről a másikra költözés eddig nem ismert veszélyeket is rejthet. Na de nem számomra, hisz én minden jól kifundáltam! – gondoltam naivan.
Vámkérdés
Úgy esett, hogy hosszabb időszakra hazatértem a jó öreg szülőfalum, Kishegyes ölére. Hosszú lenne körbejárni a témát, a lényeg: nem volt egyszerű. Öt évet éltem Budapesten és ez idő alatt tekintélyes méretűre duzzadt holmijaim lajstroma. Úgy kalkuláltam, hogy a legköltséghatékonyabb egyúttal praktikusabb is, ha a teljes menazsériát egy füst alatt hozom haza. Teherautót béreltem, fuvart szerveztem, kitűztük a dátumot. Magabiztos voltam: egyszerű lesz.A fuvarosom csak mellékesen jegyezte meg, hogy a vámot – ha van mit – én fizetem. Vám? Vám – vám – vám… – visszhangzott a fülemben. A kockázatos vállalkozásaim mindig túlbiztosítom és mindig van egy B-tervem is: erre nevelt az élet. A kellemetlenségek elkerüléséért nekifogtam hát és átrágtam magam a Szerbiai Vámőrség weboldalán és sikeresen meg is találtam az ügyemet: nemzetközi költözés.
Nemzetközi költözés
A Szerbiai Vámőrség weboldalán az ide vonatkozó passzus kimondja: a Szerbiába hazatérő, szerbiai állampolgárok, saját háztartásukat vámmentesen hozhatják magukkal 5000 eurós értékhatárig. Egyéb szerb fórumokat is végignyálaztam és sok, Németországból hazatelepülő nyugdíjas hőbörgött, hogy odakint egy valamire való konyhabútor kerül ennyibe. Egy egész életnyi cucc: bútorok, szerszámok, edények, elektronikai cikkek – amelyekért megdolgozott az állampolgár – összértéke ezen jóval túlmutat. Nevetségesnek és kicsinyesnek tartották az érintett hozzászólók.Mivel ez az értékhatár veszély engem nem fenyegetett, kisimult lelkiismerettel haladtam pontról pontra a vámmentességem felé vezető úton. Összességében három dokumentumot kellett összeszedni:
- Nyilatkozat arról, hogy az állampolgár – vagyis én – tartós hazaköltözés okán lépi át a határt és vele tartó ingóságai a saját tulajdonát képezik, saját háztartásának eszközei. Dátum, aláírás, útlevélszám a végére.
- Teljes és tételes lista a csomagok, dobozok tartalmáról, becsült értékekkel, végén összesítéssel, mindezt euróban.
- Végezetül egy, az adott ország szerbiai konzulátusáról kikért igazolás, mely bizonyítja, hogy az utóbbi két évemben egy munkáltatónál dolgoztam megszakítás nélkül. Ennek persze bemeneti dokumentuma a cégemtől kikért munkáltató igazolás, amit a leadva a konzulátuson le is fordítanak.
Az első pontot egyszerű teljesíteni, kb. két kerek mondat egy fehér papíroson. A második – a tételes lista – kicsit fogósabb volt, mert két héttel a költözésem előtt már a cuccaim jelentős hányada ügyesen be volt dobozolva. Így hát bontogathattam fel mindent újra, de végül ez a lista is elkészült.
A Szerbiai Vámügyőrség weboldalának költözésekkel kapcsolatos aloldala. (katt ide)
A szerb konzulátus igazolása
A konzulátus igazolását megszerezni nem túl bonyolult, cserébe drága.Kicsit vakargatta is a fejét a ügyfél-szolgálatos: csak érvényes útlevélre állítják ki, holott én a magyar állampolgárság megszerzése után már csak személyivel szaladgáltam át az országhatárokon. Újra doboz bontás következett, míg sikerült megtalálni a szerencsémre még érvényes szerb útlevelet. Persze a Balkánról beszélünk Hölgyeim és Uraim! Legalább két telefonhívásomba, egy e-mailembe és három személyes megkeresésembe került a konzulátus pergamenje. No meg 120 eurómba, mert hogy ingyen bizony semmit nem adnak.
Intermezzo
Hát de miért vagyok olyan hülye, hogy nekiállok egy hivatalos eljárásnak? Nos a teljesség igénye nélkül: túl becsületes és idealista vagyok. Meg naiv. Budapesten a törvényeket betartva minden gyorsan és hatékonyan intéztem. De a legfőbb érvek egyike: Szerbiában éppen korrupció ellenes letartóztatások zajlottak és vannak most is folyamatban „Jelzés” (Signal) fedőnéven. Korrupt rendőrök, vámosok, hivatalnokok és politikusok kaptak csinos karpereceket. Az megint csak kérdéses, hogy ezek az akciók mennyire tekinthetőek a kormány pozitív megítélésnek elősegítésére szervezett PR-eseménynek, illetve miért csak kishalak akadtak horogra, holott lenne ott bár jó kövér, bajszos harcsa is. Egy szó mint száz: élből elutasítottam még csak az ötletét is, hogy 50 eurósokat dugdossak unott arcú szerb határőrök mellényzsebébe. A törvénynek meg kell hogy védjen, azért van!
Bónusz gondolat
Jogtan hallgató barátommal sűrűn politizálunk és pörgünk a római jogon meg a világpolitikai események társadalmi hatásain. Éppen vele beszélgetve jutottunk arra a következtetésre, hogy ugyan játszhatnám a hülyét, aki beállít a határra dugig megrakott teherautóval azt tettetve, hogy fogalma sincs semmiről, csak viszi haza a cuccait. Ám fontos leszögezni:
Az, hogy nem tud valaki a törvényről, még nem mentesíti annak hatálya alól.
A Balkán határán
Jóllakott óvodásarccal ültem a teherautóban. Hátizsákomban minden szükséges, hivatalos papír. Vacsorára már otthon is leszünk! A magyar határőrök csont nélkül kiengedtek, majd jöttek a szerbek..Nos igen: a megrakott kisteherautó fülig érő vigyorra késztette őket, főleg mikor meglengettem a fejem felett a konzulátus nagy-pecsétjével ellátott igazolást. Butaság volt részemről azt hinni, hogy a sorompók ettől felnyílnak.
Félreállítottak, majd a tételes listámat átnézve közölték: minden rendben van , de az összeérték a lista alján 3150 euró, ezen az átkelőn pedig 3000 euró felett már nem mehetek át. De hát a törvény 5000-et írt!Á, nem a költözéssel magammal hozható cuccok felső értékével volt a gondjuk, hanem az adott határszakaszon érvényes értékhatár átlépésével. És ekkor kezdődött az igazi huzavona: keressünk szépen egy spedíciót, aki vállalja a papírok kiadását az országba történő belépésre. No ekkor kezdtem igazán kétségbe esni, mivel fogalmam sem volt mi a fene az a spedíció és mit csinál.
Az aktuális határátkelőnél összesen három darab volt, egy zárva, a másik kettő meg hallani sem akart költözéssel kapcsolatos igazolás kiadásáról.A balkáni állapotban lévő épületek előtt egy asztalnál szerb férfiak sör-cigi kombóval múlatták a lusta vasárnapot. Persze őket is megkérdeztem, hogy mit tudnak, mi ilyenkor a teendő? Miután elemezték a helyzetet a maguk könnyed stílusában és fejüket csóválták azért az egyik lassan felkászálódott és elment a határőrparancsnok lelkére beszélni, hogy a 150 eurós többletet ne vegye figyelembe, főleg mert az összes holmi használt és én – a szerencsétlen – saját kezűleg saccoltam be az értéket. Nem voltak illúzióim, nyilván “rövidebb útról” volt szó és a 150 euró, mint “túllépés”, pont egy olyan összeg volt, amelyből a teljes személyzetnek futott volna egy olcsó cigire meg egy sörre.
A kérdéses határőr viszont kötélnek állt: van hivatalos papírom, tehát itt eljárás lesz. Akkor már magamból kikelve magyaráztam elfeledettnek hitt szerb nyelvtudással az igazamat. Megjelent a negyvenes nagyfőnök is, aki nyugodt hangon, tagolva elmagyarázta, hogy ebben a helyzetben mi a teendő: vissza a magyar határra és onnan a magyar kilépő terminálból a szerb belépő terminálba kell menni, ott pedig keríteni egy spedíciót.
Érdekes tény: a spedíciók, olyan állami vagy magáncégek, akik igazolják és beengedik a különböző teherszállító, vámeljárás alá eső járműveket. Jobbik esetben az import cégek már eleve le vannak szerződve valamelyikkel így a spedíció előre ütemezetten várja a kamionokat majd belépteti őket az országba. Ezen felül még számtalan szolgáltatás nyújtanak, az egyik éttermet nyitott a terminálon, a másik meg teniszpályát. Megint mások sokfejű sárkányként teljes körű szállítmányozással is foglalkoznak.
Intermezzo 2
Természetesen az is megfordult a fejünkben, hogy jól visszahúzunk Magyarországra és szerencsét próbálunk majd egy másik határátkelőn. A gondolat megfoganása utáni percben azért gyorsan felírták a rendszámot így ez a lehetőség is kiesett. Maradt hát a terminál.
Terminál
A csodálkozó magyar határőrök után a magyar terminálon sikerült előkerítenem a vámőrt is, mivel éppen váltás volt.
Általános igazság, hogy éppen mindig “váltás van”.
Továbbengedtek majd jöttek a szerbek. A “jó napot” alsó hangon 15 euró volt. Ennyiért parkolhattunk a senki földjén, miután előkerítettem egy vámügyi dolgozót, hogy emelje már fel a sorompót.
Közben rájöttünk: már rég lekéstünk a vacsoráról és a 4 órásra tervezett menetidőt már bő 2 órával túlléptük.Szerencsére itt már legalább 12 spedícióból válogathattam; cserébe ők is válogattak a kifogásokban: nem végeznek költözéssel kapcsolatos adminisztrációt vagy éppen nem volt előre megbeszélve és nincs aki garanciát vállalna a használt zoknijaimra.
Végül egy szabadkai székhelyű cég embere szánt meg és kezdte el az ügyintézést 20 euróért cserébe.Végül este 9 körül sikerült kivánszorogni a terminálból. A helyzetet bonyolította, hogy nem lehetett kipakolni a teherautóból, hanem másnap vissza fel kellett menni vele a szabadkai állami vámraktárba, ahol átveszik a hatóságok az ügyet.
Másnapi ügyintézés
Másnap már reggel nyolckor ott toporzékoltam, ismételten a konzulátusi papíromat tartva magam elé, mint ördögűző pap a Bibliát. Igaz, egyre kevesebb “szent erőt” tulajdonítottam neki.
A vámraktár portása a fejét csóválta: miért nem fizettem le a határőröket? Próbáltam nem hangosan felkacagni. Végül kiderült, hogy rossz helyre vezényeltek, de már jött is a spedíció egyik alkalmazotta, akivel együtt átmentünk a vasútállomásnál található székhelyükre. Itt végre kezdetét vette a hivatalos papírozás is.
Az eredmény: ki lehet rakodni a cuccaimat otthon, de a dobozokat még nem szabad felbontani, amíg meg nem érkezik a végzés a vámügyről a vámfelszabadítás alól. Ja igen, a spedíció ezt a munkát 50 euró fejében végezte el.
Türelem
A következő egy hét kínos várakozással telt. Másnap rögtön felhívtam az ügyintézőt, hogy hát “hol is tart az ügy”, de gyorsan tudtomra adta: amint megvan minden , azonnal hívni fog. Lehet még aznap, de másnap délelőtt mindenképp.
Egy nappal ezelőtt is ezt mondta. Majd eltelt egy egész hét, miközben reggel nyolctól délután négyig ültem és telefont szuggeráltam: szólalj már meg! Mivel munkaeszközöm, vagyis a számítógépem is dobozokban volt egyre sürgetőbbé vált az kipakolás. Annál is inkább, mert addigra már ügyfeleim és megbízóim is levelekkel bombáztak. Végül dacolva az előírással csütörtökön összeraktam az asztalom és a gépem. Nem várhattam tovább.Következő hétfőn ismét hívtam őket, ismét a türelmemet kérték: már egy-két nap és itt a végzés.
Azért rákérdeztem a kicsomagolásra is. Mint kiderült, már simán bontogathatom a dobozaim.Legvégül 10 nappal a határátlépésem után átvehettem a végzést: felmentettek a vámeljárás alól, üdvözlünk itthon!
Szumma
Lássuk a mérleget, mennyibe fájt nekem ez az egész kis költözés:
- fuvar Budapestről + másnap a spedícióra: 220 euró;
- konzulátusi igazolás: 120 euró;
- parkolás a terminálban: 15 euró;
- spedíció általi befogadás a terminálon: 20 euró;
- spedíció általi ügyintézés Szabadkán: 50 euró;
- zárlati idő a dobozokra és várakozás a végzésre: 10 nap.
Összesen: 425 euró + 10 nap idegeskedés. Mindezt azért, hogy részben a Magyarországon saját magam által vásárolt, részben Szerbiából apránként kivitt ingóságaim hazakerüljenek.
Az okos ismerőseim kikalkulálták, hogy kb. 100 euróval vagyok mínuszban, ahhoz képest ha a határon mindenkit lefizetek az őt megillető összeggel.A válasz a kérdésre, hogy megbántam-e, hogy a hivatalos eljárást választottam a vesztegetéssel szemben: nem. Mert gerincem maradt.
De pár javaslatom lenne a Vámügyőrség felé, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat, mi ide-oda költözők:
– Az összeghatárt 20 000 euróra kellene bővíteni, mert az 5000 tényleg kevés.
– A Vámügyőrség weboldalán pontos folyamatleírást illene írni arról, hogy mire számítson a hazaköltöző, mit kell előre elrendeznie, milyen felmerülő költségekkel számoljon.
– Ezen felül dokumentumsablonokat is tölthetnének fel, mert esetemben az eljárás alatt átgépelték a saját kezűleg írt listámat, holott a tájékoztató szerint a hazaköltöző bátran, maga is előállíthatja ezt a listát.
Sőt itt ellentmondásos is a javaslatuk: mi van, ha nem saját magam végzem el a cuccaim összeírását? Akkor ki fogja? A konzulátus? Vagy a határon írják össze? De határra már a listával kellene érkezni?
– Belépő országhatáronként listázhatnák azoknak a spedícióknak az elérhetőségeit, akik ilyen esetben eljárhatnak és nem bolygó Hollandiként kellene keringeni közöttük.
– Rutineljárásként a végzéssel kapcsolatos adminisztráció ne legyen több 3 munkanapnál. Ne felejtsük el, hogy a háztartását hozza a hazaköltöző és jóformán egy tiszta ruhája vagy fogkeféje sincs itthon, hanem minden a dobozokban van.
1 hozzászólás
Nem írigylem! Ami sok, az sok! Bocsánat, de az Ön gerince egyenes maradt volna, csak azé nem, aki tartja a markát.
Gratulálok kimerítő, részletes leírásához: Radmila
Hozzászólások lezárva.